Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-797

508 797. országos ülés 1918 június 21-én, pénteken. ha béna is a karjuk, A tapasztalat mutatja, hogy az utókezeléssel sok, igen sok ember egész keresetképességét nyeri vissza, sőt ezrével vannak, akik a harczképesEéget is visszanyerik. Ezekkel súlyos a helyzet és ezeket ellenkezésük daczára is kell utókezelés alá vetni, mert ez az illető egyének, de az országnak is érdeke, (Ugy van!) Kun Béla képviselő ur sürgette a hadifogságból hazaérkeztek hosszabb szabadságolását. Méltóztatik tudni, a legutóbbi rendelkezésben is duplájára, sőt háromszorosára emeltük a visszatértek szabadságát. Eredetileg négy hét volt, azután meghosszabbítottuk, minthogy a viszonyok a katonai helyzet, a katonai létszámviszonyek lehetővé tették, a nyolcz hétre való szabadságolást, sőt azok számára, akik feldúlt területről valók, tizenkét hétre. Ez idő szerint tovább nem mehetünk. Méltóztassék nekem elhinni, én ismerem az összes viszonyokat, amelyek e kérdés mérlegelésénél fontosak. Tovább ma nem mehetünk. Lehet, hogy jön idő, amücor megint tehetünk ebben a tekintetben egy lépést. Preszly Elemér képviselő ur az orosz fogságban levők segítése és hazaszállítása ügyében kért hathatós intézkedést. Biztosithatom a t. házat, hogy mindent, amit emberileg lehet megtenni ezen a téren, megtettünk. Működnek azok a szerveink már odakünn, amelyek hivatva vannak ezt a dolgot a helyszínén megoldani. Héderváry Lehel: Mint Pétervárott vannak ! B. Szurmay Sándor honvédelmi minister: Másutt is vannak, de erről nem beszélhetek. Biztosítom a t. házat, hegy e tekintetben mhidfn megtörténik. A legközelebbi törekvésünk az, hogy rendszeres fogolycserét létrehozzunk, de méltóztatik tudni, milyen nehéz ezt nyélbeütni. Héderváry Lehel: A legszomorúbb része a dolognak. B. Szurmay Sándor honvédelmi minister: De mindent megteszünk. Preszly Elemér képviselő ur sürgette a szétszórtan kezelt jótékony alapok és gyűjtések egyesítését. Ezen másfél év óta, amióta minister vagyok, fáradok ós csak annyira tudtam jutni, hogy talán megkapom a legközelebbi jövőben végre az adatokat, hogy hol vannak ily tételek. Nem is hinné az ember, mily nehéz, még a megyék sem tudják, mily gyüjtéses alapok vannak az egyes megyékben. Egészen lehetetlen állapot ez, de remélem, hogy a Hadigondozó Hivatallal együtt ezt a dolgot sikeresen fogjuk megoldani, esetleg ha kell, külön törvénynyel. Áttérek immár az Urmánczy Nándor t. képviselő ur felszólalására. A t. képviselő ur a magyarság helyzetével a hadseregben igen behatóan foglalkozott. (Halljuk ! Halljuk !) Sok ügyet panaszolt fel, ezen ügyek közül egynémelyikre tudok reflektálni most mindjárt, a többire nézve amelyek tekintetében konkrét adatokat kaptam, vagy fogok kapni a t. képviselő úrtól, amennyiben a saját hatáskörömben van, megindítom a vizsgálatot, felderítem az ügyet, amennyiben a hadügymínister, vagy a főparancsnokság hatáskörébe tartozik, azokat meg fogom keresni a legszigorúbb vizsgálat megejtésére. Kiemelem azonban, hogy azzal a beállítással, melylyel a képviselő ur ezeket az ügyeket idehozta, alig hiszem, hogy azok az esetek a tényeknek és a valóságnak megfelelnének, mert nem hinném, hogy van ma még parancsnokság a háború negyedik évének végén, amely a magyarság értékét oly kevéssé becsülné, hogy ilyen esetek előfordulhatnának, ismétlem, azzal a beállítással, amelylyel a képviselő ur előhozta. A panaszolt konkrét esetekre áttérve, először is az egyetemi hallgatók szabadságolásának kérdését vagyok bátor megvilágítani. A márcziusban kezdődő tanulmányi kurzusra 3200 hallgató szabadságoltatott haza, a most júniusban kezdődő kurzura pedig körülbelül 6200, tehát majdnem kétszerese a márcziusinak. Történt pedig ez épen most, mikor tudjuk, hogy leginkább van szükség a fronton ezekre az értékes elemekre. Ezek a számok egymagukban is elég hangosan szólnak amellett, hogy a magyarság e tekintetbe bizony kárt nem szenvedett, sőt megkapta azt, ami megilleti. Ami azt a konkrét esetet illeti, nem nevezte még meg Urmánczy képviselő ur az ezredet pontosan, hogy melyiknél történt az, hogy 12-őt szabadságoltak és azok közt 11 osztrák volt, de ha megtudom az ezredet, utána járok ennek is. Egy népfölkelő hadnagynak az ügyét is szóbahozta a képviselő ur, hogy elküldték Bécsbe a bécsi hetyőrségi kórházba felülvizsgálatra. Én ehhez a konkrét kérdéshez nem tudok hozzászólni, de volt egy teljesen azonos panasza Meskó Zoltán képviselő urnak a közelmúltban, arra meg tudok felelni, mert azt kivizsgáltam és mivel az eset teljesen egyforma, kétségtelen, hogy ez is épen olyan eset lesz. Semmiféle szabály nincs, amely előírná, hogy innen katonákat Bécsbe küldjenek felülvizsgálatra. A prakszis azonban a következőhöz vezetett. Néhány eset mindig előfordul és pedig megmondom: hogy mennyi, mert azt is megtudtam. A budapesti Millitärkommando területéről egy évben 30 eset volt, midőn ilyen embereket elküldtek Bécsbe felülvizsgálatra. Ezek olyan esetek, amidőn az orvosok, a különböző bizottságok vagy két kórház egymástól eltérő véleményt ad, amidőn a parancsnok zavarban van, hogy melyiknek van igaza. Ez ép olyan, mint mikor a magánéletben egy beteg elmegy a doktorhoz, ez mond neki egy diagnózist, a másik mást mond és hogy megnyugvást szerezzen, elmegy egy harmadikhoz. Ez történik a katonaságnál is. Mikor elütő vélemények vannak, elküldik valahová, a honvédségnél elküldik a budapesti honvéd helyőrségi kórházba. Mondok egy konkrét esetet, mely megvilágítja, hogy miért kell ezt csinálni. Megtörtént egy esetben, hogy egy ember, amint a menetszázadba be volt osztva, epe-kólikát kapott. Ezt a betegséget az egyik budapesti kórház elismerte, a másik nem. Ezt az embert felküldtek Bécsbe, és ott megálla-