Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-779

779. országos ülés 1918 április 25-én, csütörtökön. 41 kedni, nemcsak hogy nem cselekedtek, hanem ellenkezőleg retrográd irányban fejlesztették vissza minden meglévő intézményünket, illetőleg retrográd irányban gyakorolták a hatalmat. Az ország annyi sebből vérzik, hogy féltem mindazokat, akiknek a politikából csak a kötelességteljesítés és a szenvedés jut, hogy akép tologatva a hatalom és politika szekerét, mint ahogy most tologatják, a népre még több szenvedés, még több keserűség és kötelesség fog hárulni. Ha nem lenne világháború, akkor magam is azok közé állanék, akik azt mondják, hogy az osztályuralommal egyszer már le kell számolni, most itt van az alkalom, amidőn kétségtelenül Ígértek valamit, amit nem tartanak be ; mi most szembeszállunk, ha kell a gépfegyverek elé megyünk és addig az ország nem fejlődhetik, nem mozoghat, mig a népjogok kiviva nincsenek. Erre mindig megvolt és meglesz az idő, csak a /ilágháboruban nem, mert a világháborúban, csak a legutóbb is az orosz példa mutatta, de a világtörténelem más lapjaiból és magában az országban történtekből is azt kell látnunk, hogy a jóhiszemű emberek, jóhiszemű tömegek akaratából mindig előjönnek egyes czézárok és a nép ellen kormányoznak. Én nem a terror létrehozta népakaratot, én a meggyőzés és az erkölcsi erő által adott energiával létrejött népakaratot kivánom. Ha az ipari munkásság és a most demokratikus irányban megindult földmunkásság összefog, akkor Magyarországon nem szállhat senkisem szembe az általános választójoggal. Azt vagyok bátor ajánlani a munkapárt figyelmébe : ha most nem fog belemenni a választójog kiterjesztésének a választójogi javaslat által kontemplált mértékébe, akkor rövid idő multán sokkal nagyobb engedményeket lesz majd kénytelen tenni. A felelősség, ha baj lesz, a munkapártot fogja terhelni. Én kivárom a megegyezést, de ha nem egyeznek meg, mindig ott leszek, ahol a gyengék lesznek, akik harczolni akarnak. Csak hangot akarok adni épen most az ország jajszavának és midőn látom, hogy az a kormány, amely a demokráczia jelszavával jött, mit tett, akkor mélyen elszomorodom a nép helyzete felett. A nép erkölcsi és anyagi javait egymás után kardalészára vitték és nem tudok a kormányzatnak egy terére sem nézni, hogy ne látnám, hogy minden igyekvésük csak a hatalmonmaradás volt és minden jóakaratuk tehetetlen maradt. Az ország erkölcsi javaival kezdve, először a sajtószabadság kérdését vegyük elő. Kemény, viharos politikai időket éltünk át azóta, mióta a néptömegek öntudatra jutottak, de soha olyan vad reakczióval bele nem fojtották a szót a tömegekbe és emberekbe, mint épen most a legutóbbi félesztendőben. Ha a választójog ministere a választójog eredményeit gyakorlatilag igy képzeli el, mint ahogy a hatalmat kezelte, akkor nem kérek az ilyen választójogból. Álprófétának bizonyult, aki taktikázott hatalmon maradhatása és egyéb kis emberi ösztönei és szenvedelmei hatása KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXIX. KÖTET. alatt. Hogy mennyire ezt tette, vissza kell utalnom néhány hónapi időpontra, amikor a választójog kérdésében ő maga vetett gáncsot, a nemzeti hadsereget előtérbe tolva. Engem, aki fanatikus magyar és a magyar hadseregnek kisgyermekkorom óta, amióta az eszemet birom, kívánója vagyok, abba a helyzetbe kényszeritett, hogy azt mondjam : most a választójogról van szó, ne tessék idedobni az önálló nemzeti hadsereget, ez nem gáncsnak való, az nem seprőnyél. amelyet elébe lehet tenni a választójognak. (Ugy van!) A taktika nem sikerült. Az önálló magyar hadsereg kérdését az igazságügyminister ur a maga részéről elejtette ; hiába czikkezett addig, hogy micsoda bűn a nemzettől, hogy nem veszi elő a nemzeti hadsereg kérdését. Amikor nem sikerült a taktikája, egyszerre nem törődött többé az önálló nemzeti hadsereggel. Én követelem az önálló nemzeti hadsereget is, amennyire hadseregre szükség van ebben az országban vagy pedig szükség lesz, — legyen miliezia vagy akármi. — és követelem az általános, egyenlő és titkos választói jogot. Addig fogom követelni és küzdeni érte, amig egészen meg nem lesz ; de nem vagyok hajlandó politikusok hatalmi játékszerévé tenni magamat és azt a népet, amelyet szivem mélyéből szeretek és szenvedésében tisztelek. Nem lehet az ellen a nép ellen, amely ugy is annyit szenvedett, azért, mert egyik vagy másik minister vagy politikus, államférfi sértve érzi magát s nem látja kielégítve ambiczióját, nem lehet felborítani ma, a világháborúban mindent, főleg nem lehet még erősebbé tenni a szenvedéseket. Ettől a szenvedéstől féltem én az országot, a boldogságot, a fejlődés lehetőségét. Hogy a sajtószabadság terén mennyire taktikának használta a törvény minden intézkedését az igazságügyminister ur, csak arra vagyok bátor hivatkozni, hogy volt idő, amikor a sztrájk szót nem volt szabad leírni, nemhogy a kormány valamelyik tagját lehetett volna támadni. És amely jűbanatban eltávozott a hatalom székéről, de ideiglenesen még kezelte, abban a pillanatban minden furort, minden támadást, érvelést, még sztrájkrendezést is megengedett. (Igaz ! Ugy van ! jóbbfelöl.) Csuzy Pál: Nemcsak megengedte, hanem vezette. Fényes László : Én is azt tartom, hogy mindent meg kell engedni, mert jobb a nyíltan kimondott szó, mint az emberekbe belefojtott szó. Ez utóbbit helyeslem ; de bebizonyosodott, hogy valótlant állított az igazságügyminister ur. . . Egy hang (jobbfdól) : Nem először! Fényes László: . . . aki a hadiérdekre hivatkozott, hogy nem lehet a sztrájk szót leírni, nem lehet a párisi munkászavargásokról írni, holott most a minister ur ugyanazon hadiérdek állapota alatt mindent megengedett, olyant is, amit előbb is meg kellett volna engednie, illetőleg nem lett volna szabad letiltania. Belegázolt a, sajtószabadság legelemibb tételeibe, ugy hogy az újságírók ' szaktestületének, a Budapesti Újságírók Egyesüle6