Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-796

796. országos ülés '1918 f, egy ur és egy hölgy ozilinderrel, kalapban, lornyonnal kezükben nézik, hogyan izzad a föld munkásnépe. íme, ez az ember önkénytelen bizonyítványt szolgáltatott arról, hogy mi lesz a sorsunk, hogy ha ez a galicziai bevándorlás ki nem tisztíttatik. (Igaz ! Ugy van!) Tehát a legkevesebb, amit tehetek, az, hogy kérjem a kormányt, hogy nagyobb gonddal, nagyobb energiával vegye elő ezt a kérdést és minden galicziait vitessen ki az országból, ha önként nem akar kimenni. (Általános élénk helyeslés.) Meskó Zoltán : Adoptáló irodák vannak! Fényes László." Nemcsak adoptáló irodák vannak, hanem ezek a galicziaiak a hadiszállítók ipartelepeire mint munkások nyernek bebocsátást, rövid egy-két hét alatt »szakmunkások« lesznek, a honvédelmi minister úrtól felmentést élveznek és igy nyugodtan megélhetnek. Tegnap volt nálam egy, hogy segítsek rajta, mert összeégtek. Látom, hogy galicziai menekült. Hogy lehet maga itt, kérdem, hiszen a rendőrség szerint már- ki kellett volna mennie? Megégtünk, feleli. De a megégés előtt ki kellett volna menniök, hiszen erről ministeri rendelet van, mondom. A ministeri rendelet ránk nem vonatkozik, mondja ő tovább. Kik azok a ránk? kérdem. Akik a gyárakba bejutottunk, mert mi hadimunkások vagyunk, feleli ő. Itt maradt tehát ő is, a családja is. Ezeknek a rendeletkijátszásoknak, t. ház, alaposan a nyomába kell jutni, ki kell vizsgáim ezeket a lehetőségeket és meg kell találni ellenök a megfelelő óvszert. (Helyeslés.) Méltóztassék megnézni a városokat, a magyar keleti vármegyék falvait és Budapestet. Jóllehet minden épkézláb ember a frontra ment, mégis mindenütt több a lakosság, mint volt a háború előtt. Vájjon az égből pottyantak le? Nem, Galicziából jöttek és igy esik, hogy Budapestnek, amelynek háború előtt alig volt egy millió lakosa, ma egy millió és kétszázezer lakosa van. A magyar katonák családjai, a tisztviselők kénytelenek kiköltözni az üres villákba télire, ahol a deszkákon át a szél fu be és nem tudnak fűteni, a galicziaiak ellenben itt magyar pénzen meggazdagodtak, lakásokat bérelnek, hogy azokban elterpeszkedj ének. Két képet idézek a t. ház elé. Méltóztassék a verejtékével dolgozó nép millióit megnézni a maguk szenvedésében, méltóztassék a front nyomoruságaira gondolni, méltóztassék megnézni a rokkant-kórházakat, amelyekbe mintegy fegyházba vannak becsukva a rokkantak, akikre nézve gróf Tisza István annak idején elrendelte, hogy az utczákon ne járjanak, mert izgató hatást gyakorolnak. (Mozgás.) Méltóztassék megnézni a hősi sírokat, azokat, ahol nem ezrével, hanem tízezrével nyugszanak a katonák a temetőkben, és méltóztassanak azután elmenni a kávéházakba, vendéglőkbe, orfeumokba, konczertekbe, lóversenyre. Kiket lehet ott látni tízezrével, százezrével, meghizottan, fiatalon, felmentést élvezve, minden csepp vérüket megtakarítva, meggazdaKÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXIX. KÖTET. iinius 20-án, csütörtökön. 457 godva ? Minister ur, van-e ennél lázítóbb ? Lehet-e beszélni olyan izgatón, mint ez a látvány, amely az utczán minden pillanatban arczába csap az embernek ? Ne a parlament folyosóit tessék járni, hanem az élet útjait, ahol ezeket az izgató, lázitó eszközöket lehet látni. A tőkét és annak uszályát tessék megrendszabályozni ! A munkának, a verejtéknek, a tisztességes önfeláldozásnak kérem a megélhetést a kormánytól. De mert nem látom a kormányt ezen az utón, és azt látom, hogy gyenge a tőke visszaéléseivel szemben és csak a szegényeket nyomorgatja és csak azokkal szemben tud erőszakot alkalmazni, azért nem vagyok bizalommal a kormány iránt és az indemnitást csak azért szavazom meg, mert az indemnitás nem a kormánynak, hanem a nemzet háztartásának szól. (Helyeslés balfelöl.) Elnök: Ki következik szólásra ? Mihályi Péter jegyző: Báró Kaas Albert! B. Kaas Albert: T. ház ! Szót kértem az indenmitási javaslatnál, hogy egy egészen specziális kérdést hozzak a t. ház színe elé. Ez a specziális kérdés szerintem életbevágó fontosságú és amellett rendkívül sürgős intézkedéseket követel. Meditálnunk kell rajta már most, mielőtt — használhatom ezt a szót, anélkül hogy frázis lenne — katasztrófa következnék be. Ezért tartottam kötelességemnek, hogy megragadjam az első kínálkozó alkalmat, hogy ezt a kérdést itt a parlamentben szóvá tegyem. (Halljuk ! Halljuk !) A kérdés maga : szénterületeinknek kimerülése, energiamennyiségünk megfogyása és annak miként való pótlása. Amikor a háborúban a nemzet, minden energiáját megfeszítve, küzd a létéért, amikor a többtermelés, az iparpártolás, a kereskedelem fokozottabb fejlesztése már nem is jelszó, hanem valósággal szálló ige, akkor talán legelsősorban, ha ezeket a terveket meg akarjuk valósítani, arról kellene gondoskodni, hogy energiát honnan merítünk, van-e egyáltalában olyan energiaforrás, amely mindehhez szükséges. Magyarország egyik legjelesebb főgeológusa, dr. Papp Károly, vette fel az ország szénkészletét. Számba vette ugy azokat a mennyiségeket, amelyek ma bányászás alatt állanak, mint azokat, amelyek még kibányászhatok. Azt is megállapítja rendkívül pontos kimutatásban, hogy hol van szén és hol lehet annak előfordulására számítani. Azt a végeredményt állította fel, hogy a valószínű szénkészlet V/

s milliárd tonna, amiből a tényleg bányászás alatt levő készlet 357 millió tonna. Tekintettel arra, hogy 1910-ben a hazai szénfogyasztás 10V

3 millió tonna volt, ma pedig 15 millió, a legoptimisztikusabb számítás mellett is Magyarország szénkészlete 65 év múlva teljesen ki fog merülni. Iparunk és kereskedelmünk egész jövője forog koczkán. Egyik leglelkesebb hive vagyok a németekkel kötendő kereskedelmi szerződésnek és egyetértek abban ugy Andrássy Gyula, mint Tisza István t. képviselőtársaimmal, hogy ekszisztencziális érdekeink, állami önállóságunk kívánja e 58