Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-796

uiiitis 20-án, csütörtökön. 458 796. országos ülés 1918 j szerződés megkötését, de az bizonyos, hogy olyan szerződést kötnünk, amelynek értelmében Németország minden adott alkalommal és mindenképen köteles legyen iparunkat szénnel ellátni, nem lehet. Balla Aladár : Szuverenitás ! B. Kaas Albert: Az a szénmennyiség épsn a szuverenitás követelményénél fogva kádi kincsünk kell kogy maradjon egy esetleges jövő háborúra, vagy esetleges olyan világkonstelláczióra, amikor ugy alakulhat a helyzet, hogy Németország — legyünk bármilyen kapcsolatban vele — képtelen lesz minket szénnel ellátni. Akkor a mi szuverenitásunk gyönyörű közjogi fogalom marad, de a valóságban értéktelen lesz, mert ha olyan világgal leszünk körülvéve, amely bármely pillanatban megvont hatja tőlünk a hitelnél is sokkal fontosabb gazdasági tényezőt: az energiát, akkor minden pillanatban a megfojtás veszélye fenyeget minket. Balla Aladár : Biztosítani kell előre, hogy ne fojthassanak meg ! B. Kaas Albert: Biztosítani kell, hogy ne legyen szabad ezt a szenet fogyasztani. Hadikincsnek kell ezt megtenni és pótolni olyan anyaggal, ami rendelkezésünkre áll. Mi szolgálhat szénpótló anyagul? A földgáz, a pstróleum és a víz. A földgázról és a petróleumról nem akarok jelenleg beszélni, tisztán a vizi erők felhasználásának kérdésére kívánom felhívni a t. ház figyelmét. A földmivelésügyi ministerium tájékoztató vízrajzi ipari felvétele szerint kihasználható száz lóerőn felüli vizi energiánk 1,700.000 bruttó lóerő van, ami tárolással három-négyszeresére, tehát körülbelül i millióra fokozható. Négy millió lóerő negyven millió tonna szén egyenértékét teszi ki. Tehát sokkal több energiánk van vizi erőben, mint amennyi az egész évi szénfogyasztás, bármennyire is emelkedjék még. Ez az 1,700.000 tonna vizi erő ma tisztára elfolyik, pedig egyedül volna hivatva arra, hogy rövidebb-hosszabb idő alatt kifogyó szénmennyiséget pótolja vagy esetleg helyettesítse. Nemcsak az ipar és kereskedelem érdekének felel ez meg, hanem fontos kérdés nemzetiségi szempontból is, amint azt mindjárt bátor leszek kifejteni. A vizierők a Kárpátok lejtőjén vannak. Tessék most elképzelni, hogy a Kárpátok lejtőin végig koszorúban fognak vonulni azok a telepek, amelyek a maguk energiáját a színmagyar Alföldnek szolgáltatják és amelyek itt mind a magyarosítás végvárai lesznek. A színmagyar vidékeket ha olcsó energiával elláthatom, ezzel a magyar hegemóniát erősítem nagy, hatékony erővel. A nemzetiségi vidékeken pedig, a Kárpátok övén magyarositok. Meggyőződésem, hogy az ipartelepek, a völgyzárlatoknál és elektromos telepeknél a magyarosítás fontos épitő tényezői lesznek. Mert az ipar a magyarosítás terén ép olyan fontos szerepet játszik, mint az iskola. A vizierőknek ilyetén kihasználása fogja lehetővé tenni, hogy a magyar és a magyarországi németajkú elem preponderáns súlyhoz jusson és a maga szellemi hegemóniájánál fogva magába olvaszsza az odavaló tót, rutén, oláh munkásokat, akiknek maguknak is érdekük lesz, hogy megmagyarosodjanak. Ma azonban nincs meg az állami szervezetben az az organizmus, amely ezzel a kérdéssel behatóan foglalkozhatnék. A földmivelésügyi ministerium hogy ugy nevezzem Sziget-utczai szakosztálya túl van terhelve, nem bírja a restancziákat. Annak keretében működik a vízrajzi osztály, amely ma egyedül foglalkozik a vizierők kutatásának kérdésével. De e szakférfiak nincsenek arra berendezkedve, hogy ezt az egész munkálatot elvégezhessék. Hogy ezt a nagy tervet teljesen ki lehessen dolgozni, ahhoz azt tartanám szükségesnek, hogy ne pusztán csak, hogy ugy mondjam, a Szigetutcza 5. szám alatt lévő magyar állami mérnökök foglalkozzanak vele, amikor ezt a vizkérdést más értékes tudósok is tanulmányozzák, akik a vizet mint valóban fontos természeti tényezőt tekintik. Ám vonják be azokat is az érdemleges munkába. Az a vízügyi politika, amelyet a magyar kormány eddig követett, a vizet ellenségnek, a mezőgazdaságra káros tényezőnek tekintve, abban merült ki, hogy levezették a vizet rendszeresen vagy rendszertelenül egymásra az egyes társulatok. Arról van most szó, hogy ma a vizi természeti tényező, szövetségesünk kell hogy legyen ; ez felhasználható energia, mert ma már folyóink le vannak vezetve, sőt annyira le vannak már vezetve, hogy a levezetés káros hatásai kezdenek már nagyon erősen mutatkozni. Hasznosítani kell a vizierőt és ha azok az emberek, akik mint tudósok egy életen keresztül foglalkoztak a vizierő kérdésével, összefognak és maguk mellé veszik az ipar és kereskedelem kiváló szakembereit, akkor, azt hiszem, képesek lesznek a tervek oly sorozatát megcsinálni, amelynek segítségével azután a mindenkori kormány a pénzügyi helyzetnek megfelelően az ország javára abba a helyzetbe fog jutni, hogy azokból a tervekből az adott momentumnak megfelelően minél többet megvalósíthasson. De erre már most kell berendezkednünk, hogy ezen tervek meg legyenek preczize, ugy hogy a tévedés ki legyen zárva. Míg mi gondolkozunk, a külföld már cselekszik; Ausztriában már megvan az idevágó törvényjavaslat, — nem tudom, hogy tárgyaltatott-e már, a legutóbbi időben adatván be •— mely az ÉlektiieitätsWirtschaftra való áttérésről szól. Poroszországban az idevágó törvény egy gyönyörű nagy munkálat, amely szerint Frankfurttól Brémáig egy nagy áramvonalat vezetnének, amely áramvonal hihetetlen olcsón szolgáltatná az áramot. Mert méltóztassék meggondolni, hogy mig Budapesten kilówattonként 90 fillért, fizetünk, addig a németeknél három pfennig volna a kilówattstunde ára. A törvény szentesittetett azzal, hogy azonnal a háború után életbelép. A német törvény szerint az állam csak mint nagy áramproduktor szerepel, az áramot pedig a mai rajonirozottan már meglevő ipartelepeknek adja át ; a kérdésbe