Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.
Ülésnapok - 1910-795
420 795. országos ülés 19]8 június W-én } szerdán. kérésem, méltóztassanak elsősorban minél előbb megállapítani a fejkvótát még pedig a felemelt fejkvótát. (Helyeslés balról.) Köztudomású, hogy a magyar ember, különösen a falusi, kenyér- és tésztaevő. A városi lakos vagy az az osztrák, az a német pótlószerekről is tud gondoskodni, de ha a falusi lakosságnak nincs meg a kenyere, a tésztája és a darab szalonája, akkor az igazán éhezik. Nem szolgál megnyugvást az ellátatlanok ellátása sem. E tekintetben igazán nagy panaszokat adhatnék elő. Nagy hibája volt az eddigi ellátásnak, hogy pl. a rendezett tanácsú városokat és a községeket az ellátatlanok tekintetében alárendelte a vármegyéknek és a törvényhatóságoknak. Már most az a vármegye nem kapta meg a szükséges lisztmennyiséget, a vármegye is redukált mennyiséget kapott, természetes dolog, hogy ő annak a városnak is redukált mennyiséget utalt ki. Azonban csodálatosképen még most is, a háború negyedik esztendejében megtörténik, hogy jü. van egy városban egy malom, mely naponként bizonyos mennyiségű lisztet felőröl és annak a városnak az ellátatlanjai részére szükséges lisztmennyiséget nem abból a malomból utalják ki, hanem a hetedik vármegyéből. Fényes László: Ez a szakértelem! Preszly Elemér: Megtörténik ennek következtében, hogy attól a kiutaló malomtól a város nem lisztet kap, hanem csak egy sürgönyt, melyben az akadályokat tudatják. Vagy azt tudatja, hogy nem tud őrölni, mert nem áll a szükséges szénmennyiség rendelkezésére, hogy az őrlést folytathassa, vagy azt, hogy nincsen zsákja, vagy pedig, ha már mindezen nehézségeken keresztülgázolt, akkor nem áll vaggon rendelkezésére, hogy onnan, a nem tudom, hányadik vármegyéből a gabonát elszállítsa. Ily körülmények között napirenden van az, hogy az a lisztmennyiség, melyet a lakosság lázasan, ^türelmetlenül várva vár, elkésve érkezik meg. Én magam résztvettem ebben az ellátási évben városom közélelmezésében, mert hiszen kötelességemnek éreztem azt, hogy most, amit csak lehet, e tekintetben megtegyek a lakosság érdekében már csak megnyugvásképen is. Mondhatom, hogy jóformán minden héten ugy kellett verekedni, deputáeziózni, sürgönyözni, hogy a szükséges lisztmennyiséget, habár elkésve is, a város megkaphassa. Ennek következtében tisztelettel kérem, méltóztassék a termésrendeletet ugy módosítani, vagy ugy magyarázni — hiszen bele lehet magyarázni a kiadott rendeletbe —, hogy a rendezett tanácsú városok és általában véve a községek is maguk gondoskodhassanak az ő ellátatlanjaikról a Haditermény utján. Nem akarjuk mi mellőzni a Haditerményt, de adják meg a városoknak annak lehetőségét, hogy most mindjárt a cséplés után, az uj gazdasági év kezdetével beszerezhessék a szükséges lisztmennyiséget; majd a városok és községek fognak gondoskodni arról, hogy ez a szükséges bevásárolt gabona és lisztmennyiség ott elraktároztassék és lakossága részére igazságosan, rendesen kiosztható legyen. Ha ez nem történik meg, ha megmarad az eddigi rendszer, akkor megmaradnak a bajok. a panaszok, a kellemetlenségek is. A zsirellátás tekintetében is tisztelettel kérem a kormány sürgős intézkedését, mert, mondom, vannak egyes városok, melyek hónapok óta zsirt egyáltalában nem kaptak. Kérem tehát lehetővé tételét annak, hogy a városok maguk gondoskodhassanak a sertéshizlalásról, hogy ezáltal előteremthessék a lakosság részére szükséges zsirmennyiséget és ne történhessék meg az, ami megtörtént a közelmúltban és történik most, hogy a városok által hizlalt sertéseket a sertésforgalmi iroda elrekvirálja és akkor, mikor a város lakossága éhezik, a városon keresztül viszi a vonathoz ezen elrekvirált sertéseket. (Helyeslés.) Áttérve a hadigondozás kérdésére, amelylyel Kún Béla t. képviselőtársam is foglalkozott és melynek én is egyik szerény funkczionáriusa vagyok. Ha én festő vagy szobrász lennék és azt a feladatot kapnám, hogy a háborút, a háború szenvedéseit, megpróbáltatásait, hősiességét megmintázzam, akkor én a magyar katonát venném mintaképül, azt a magyar katonát, aki búcsúzik családjától, az ö kis házától, megy a harcztérre, hogy kötelességét teljesítse és bárhová viszi őt a háború szele, a forgandó sors, minden vonalon becsülettel megállja a maga helyét. Már most a magyar nemzetnek becsületbeli kötelessége, hogy ennek a hadbavonult derék harczosnak a családjáról minden tekintetben gondoskodjék, mert hiszen az a katona sokkal nyugodtabban érzi magát ott künn a lövészárokban, ha hazulról nem panaszos leveleket, hanem azt a hirt kapja családjától, feleségétől, hogy otthon minden rendben van, hogy a család kapja a hadisegélyt, nem éhezik, hogy mindenféle szükséglete ki van elégítve. A hadigondozás ennek következtében kétségtelenül állami feladat, nemzeti feladat, mely feladatnál azonban az állam ós a nemzet nem nélkülözheti a társadalom közreműködését, nem nélkülözheti azt a nagy erkölcsi erőt, mely a magyar társadalomban van. (Helyeslés.) Az Országos Hadigondozó Hivatal, mint méltóztatnak tudni, hadigondozó népirodákat állított fel nagyobb vidéki városokban, ez ideig körülbelül százat. Ezen hadigondozó népirodáknak az a feladatuk, hogy egyrészt mint panaszirodák szerepeljenek, hogyha bármely hadbavonult odamegy s ott panaszát előadja, azt meghallgassák és intézkedjenek az ügyében a lehető legsürgősebben. Fényes László: Nincs jogköre, nincs hatásköre ! Preszly Elemér: Arra is ki fogok térni t.
