Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.
Ülésnapok - 1910-795
795. országos ülés 1918 június 19-én, szerdán. 419 az ellenség makacsságán, amely ma is azt hirdeti, hogy a háborút a végső győzelemig fogja folytatni. (Igaz! Ugy van!) Én nem akarok politikai kérdésekkel foglalkozni, hanem szocziális kérdésekkel. A tisztviselők helyzetével, a közélelmezés bajaival és a hadigondozás kérdéseivel. Előzőleg azonban vagyok bátor a t. ház figyelmét felhívni az Oroszországban szenvedő magyar foglyok helyzetére. (Halljuk! Halljuk!) Oroszország ma teljes dezorganizáczióban van. Az onnan hazaszökött foglyoktól, tisztektől és legénységtől egyaránt azt halljuk, hogy ott maradt fiaink ma sokkal nehezebb helyzetben vannak, mint voltak a forradalom előtt. Angol ügynökök járják be az egész Oroszbirodalmat és megnyerik a vörös gárdát annak, hogy a mi foglyainkat tartsák vissza, aminek eredménye az, hogy ma foglyaink visszatérése sokkal nehezebb, mint volt a közelmúltban. (Igaz! Ugy van!) Ezenkívül ezek a foglyok nem kapják meg zsoldjukat, fizetésüket; élelmezésük hihetetlenül rossz (Igaz!) és ennek következtében kénytelenek minden rendelkezésükre álló eszközzel, uzsorák utján pénzhez jutni, hogy életüket valamiképen napról-napra tengethessék. Informáczióim szerint kénytelenek eladni minden felesleges, sőt szükséges ruhadarabjukat is, ugy hogy a legtöbbnek ma már csak egy öltözet ruhája van, jóformán csak annyija van ruhaneműből, amit magán visel. Felhívom az egész magyar társadalmat, indítsunk akcziót és kövessünk el mindent abban a tekintetben, hogy ha már ezeket a szerencsétlen honfitársainkat rövid idő alatt a hazába visszahozni nem tudjuk, legalább a télire lássuk el ruhaneművel. (Ménk helyeslés.) Siessünk segítségükre, hogy ott a távolban, a nehéz viszonyok között is érezzék a haza háláját, az itthonié vők gondoskodását. (Helyeslés.) A tisztviselők kérdésével már többen foglalkoztak előttem szóló képviselőtársaim közül és valamennyien megállapították azt a kétségtelen tényt, hogy a tisztviselők között nagy nyugtalanság van. Olyan hangon lépnek fel bírák, tanítók, jegyzők és a közalkalmazottaknak jóformán minden kategóriája, amely már — azt lehet mondani — forradalmi. Pedig hiszen kétségtelen, hogy a kormány iparkodik rajtuk segíteni. A múlt évben jelentékenyen felemelte a háborús segélyt, most pedig ujabb 340 millió koronát ad ruhasegély czimén. Ha mégis nyugtalanságot tapasztalunk, akkor meg kell állapitanunk, hogy elhibázott az egész rendszer. Bár hány milliót adjunk is a tisztviselőknek, azzal rajtuk nem segítünk, nyomorukat nem enyhítjük. Egyetlen megoldás a természetbeni ellátás volna. (Ugy van! a baloldalon.) Ha a 340 millió korona helyett a kormány ruhát vagy posztót, vagy czipöt adott volna a tisztviselőknek, mindenesetre nagyobb örömmel, nagyobb megnyugvással fogadták volna, mint a jrénzt, amelyből, sajnos, egy öltözet ruhát sem tudnak maguknak és családjuknak beszerezni. (Igaz! Ugy van!) A beszerzési központoknak, csoportoknak működéséről is akarok egy pár szót szólni. (Halljuk! Halljuk!) Ezek a beszerzési csoportok azért alakultak, hogy naturáliákkal lássák el a tisztviselőket. Sajnos, ez nem történt meg, mert olyan keveset tudtak csak juttatni, hogy az természetbeni ellátásnak nem mondható. Kezeim között van egy vidéki város beszerzési csoportjának hiteles kimutatása arról, amit ez a csoport megalakulása óta naturáliákban kapott. Ennek a csoportnak a tagja 540 család 2200 igényjogosulttal. Ha felolvasom, mit kapott ez a 2200 igény jogosult személy ezalatt az ellátási év alatt, akkor méltóztatnak látni, hogy ez olyan csekélység, hogy ha csak erre lettek volna utalva, akkor éhen halhattak volna. Például burgonyában a kvóta szerint járt volna nekik 2200 q és ehelyett kaptak a valóságban 276 q-t, vagyis egyegy család alig kapott annyit, amennyi egynapi szükségletének megfelel. Nem akarom az összes tételeket felsorolni, bár mindössze csak 24 tételről van szó. Ha veszem a petróleumot, talpbőrt, rizst, szalonnát, czérnát, zsírt: mindenütt a lehető legminimálisabb mennyiséget találom; például zsírból az egész ellátási év alatt 497 kg-t kapott a csoport. Ennek következtében az én tiszteletteljes kérésen a kormányhoz az: nem tudom, ki intézi ezeknek a beszerzési csoportoknak élelmiszerekkel való ellátását, azonban mindenesetre méltóztassanak ezt megvizsgálni, mert ott feltétlenül igazságtalanságok történnek. Az ember hall egyes beszerzési csoportokról, amelyek viszont nagyon jól vannak ellátva. Méltóztassanak odahatni, hogy ezeket a csoportokat necsak papíron, hanem a valóságban is ellássák az összes közszükségleti czikkekkel. Akkor megnyugvást fogunk elérni a köztisztviselőknél és nem fogunk hallani napról-napra panaszt és zugolódást. Att'rve a közélelmezés kérdésére, sajnosán kell konstatálnom, hogy ma a legégetőbb probléma a közélelmezés kérdésének helyes megnyugtató megoldása, ezt a megnyugtatást azonban a közélelmezési minister ur a kiadott termésrendelettel nem érte el. Minden egyes állampolgárnak feltétlenül joga van ahhoz, hogy az állam gondoskodjék az ő kenyeréről. Arra nincs szükség, hogy színházba járjanak, luxus-czikkeket vegyenek az emberek: de a mindennapi kenyérhez minden egyes embernek joga van. Meg kell állapitanom, amint gróf Tisza István ur is előadta ma délelőtti beszédében, hogy Magyarország nem az a Kánaán, amint azt Ausztriában szeretnék feltüntetni; hogy nálunk is éheznek az emberek, nem kapják meg a leszállított fejadagot sem és megtörténik, hogy nagy városok napokighetekig liszt nélkül vannak, zsírt pedig 3—4 hónapja nem láttak. (Igaz! Ugy van! balról.) Ennek következtében az a tiszteletteljes 53*
