Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.
Ülésnapok - 1910-795
795. országos ülés 1918 janius 19-én, szerdán. 415 lehetőleg természetben siessenek az övegyek, árvák és hadirokkantak segítségére. Amint a tisztviselők segítésénél a íősnlyt arra helyeztük, hogy lehetőleg természetben láttassanak el a legszükségesebb szükséglettekkel, épen ugy az özvegyeket, rokkantakat és árvákat is ugy kellene, gondozó szárnya alá vennie a magyar államnak s a honvédelmi ministernek. (Helyeslés a baloldalon) Hock János: Értékes kenyeret s ne értéktelen bankót! Kún Béla: Vitázni lehet arról, hogy van-e joga az államnak elvenni azt az életet, amit az illető az Isten kegyelmének és édesanyja kínjainak köszönhet. De vitán felül áll az, hogy az elvett élet után a hátramaradottakról, az özvegyekről árvákról, vagy azokról, akiknek életük megmaradt csonkán és bénán, gondoskodnunk nemzeti kötelesség. Evek óta folyik erről a vita itt a képviselőházban, azonban mindeddig gyökeres eredményt nem láttunk. Az első eredmény az a törvényjavaslat, amelyet a honvédelmi minister ur benyújtott. Előrebocsátom, — majd a törvényjavaslat tárgyalásakor részletesebben is el fogom mondani — hogy ezt a törvényjavaslatot nem tartom teljesen kielégítőnek arra, hogy minden jajszót elhallgattasson, hogy minden sebet meggyógyítson, minden panaszt orvosoljon; de az első fontos nagy lejtésnek tartom arra, hogy ezt a mérhetetlen fontossággal és horderővel bíró szocziális nemzeti ügyet végre-valahára rendezzük. De addig is, mig ebből a törvényjavaslatból törvény válhatik, feltétlen kötelességünk gyorsan cselekedni. Erre illetékes elsősorban a t. honvédelmi minister ur. Ajánlom a t. honvédelmi minister ur szives figyelmébe, hogy most már rátérvén a többi katonákra, méltóztassék azt az aránytalanságot, azt az ellentétet, amely a tartalékos és a tényleges tiszteknek utazásánál, utazási költségénél fenforog, — amire már Urmánczy Nándor t. képvielőtársam is rámutatott — egyszersmindenkorra megszüntetni. Lehetetlenség az, hogy vonaton a tartalékos tisztek ne olyan kedvezménynyel utazzanak, mint a tényleges tisztek. Nemcsak azért lehetetlen és visszás dolog ez, mert igy a tartalékos tisztek anyagilag hátrányban vannak a tényleges tisztekkel szemben, hanem azért is, mert ez erkölcsi tekintetben is bizonyos megalázást és hátrányt von maga után. (Igaz ! Ugy van ! balfelól.) Nem akarom a tényleges tisztek érdemeit kisebbíteni a háborúban ; tudom, hogy helytá^ottak, fő'eg a magyar tisztek mindenütt, ahova őket a ^gfőbb Hadúr parancsa és a szent kötehísség álütotta. De hogy ennek a háborúnak oroszlánrészét a hős magyar katonák mellett a hős tartalékos tisztek küzdöttek végig számarányuk nagyságánál fogva, ezt vallom és állítom és ezt mindnyájunknak kalaplevevéssel keü megállapítani. (Igaz! Ugy van! balfelól.) Méltánytalan dolog akkor, hogy a tartalékos tisztek hátrányban legyenek a tényleges tisztekkel szemben. Méltóztassék a honvédelmi minister urnak intézkedni, hogy a hadtápterületi elnevezés alól vegyék ki végre-valahára egész Magyarországot. Boldogan mondhatjuk, hogy ellenség nincs a határainkon, nincs benn az országban, nincs még a határainkon, nem tudom, hány kilométerre túl sem, s mégis Szatmár-Németi ma is hadtápterületi város, ahonnan nem lehet a békéscsabai kórházba áthelyezni egy katonát, mert ha áthelyeztetni kérik, azt felelik, hogy nem lehet, mert hadtápterületen van. Az északmagyarországi vármegyék, Beregben, Ungmegye és Háromszék Erdélyben ma is hadtápterületi vármegyék, s ha valakit a honvédelmi minister fehnent mezőgazdasági munka végzése czéljából, aki Beregmegyében. Háromszékmegyében, vagy Brassómegyében van, már a felmentését nem lehet foganatosítani hadseregfőparancsnoksági hozzájárulás nélkül, mert hadtápterületen van. Ez, amilyen nevetségest olyan igazságtalan dolog is. Kérem a t. honvédelmi minister urat arra, méltóztassék közrehatni, hogy a felmentetteket ne kényszerítsék hadikölcsönjegyzésre és osztrák gyermekek nyaraltatására. A hadikölcsönt az állam szempontjából, a védelmi háborúnak továbbvivése szemjiontjából feltétlenül szükségesnek tartom. Teljes erővel azon kell lenni, hogy a kibocsátott VIII. hadikölcsön is minél nagyobb mértékben sikerüljön. Azoknak, kik nincsenek a harcztéren és itthon gazdálkodásuk körében lehetnek, végezhetik mindennapi munkájukat, feltétlenül kötelességük, hogy a hadikölcsönjegyzésben fokozottabb mértékben vegyenek részt, mint a nem felmentettek, de mégis van bizonyos határ, amelyet meg kell vonnunk. Ugy irjuk az újságokban és ugy tüntetjük fel, hogy a hadikölcsönjegyzés a nemzeti felbuzdulás eredménye. Engedelmet kérek, mikor azt a felmentettet a hadnagy vagy főhadnagy beozitálja, hogy jegyezzen hadikölcsönt és mikor hét hadikölcsönben részt vett, előírják, hogy ennyit vagy annyit kell jegyeznie, különben a felmentésével baj történik, ez már olyan módja a hadikölcsönjegyzésnek, melyet nem helyeselhetek. (Igaz! ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nem mondom, hogy a t. honvédelmi minister ur vagy a kormánynak más tagja igy adta ki az utasítást, de ilyen jelenségek történtek. Feltétlenül méltóztassék utasítani az eljáró közegeket arra, hogy a felmentetteknél legyenek rábeszéléssel arra, hogy a nemzeti kötelességből vegyék ki részüket, de ne legyenek olyan presszióval, mely visszahatást szül, nemcsak náluk, hanem a nép széles rétegeiben is. Megtörtént, fültanuktól hallottam, hogy az osztrák gyermekek nyaraltatásánál szintén a felmentett eket túlzottabban vették igénybe, mint ahogy szabad lett vo'na. Én magam azt az akcziót, melyet Károly király indított meg s melyet a közigazgatási hatóságok felkaroltak, az osztrák gyermekek nyaraltacásának ügyét, helyesnek tartottam, (Zaj a szélsőbáloldalon.) de csak abban a mértékben, amint valaki ahhoz spontán hozzájárul.
