Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-795

414 795. országos ülés 1918 június 19-én, szerdán. a sorsán. De addig is, mig ez a törvényjavaslat törvénynyé válik, feltétlenül szükséges, hogy a honvédelmi minister, illetve az ő intézkedése révén a hadügyi kormányzat gyorsan segítségére siessen azoknak, kiknek tovább várniok nem lehet a maguk irtózatos megpróbáltatásos életpillanataiban. Á rokkantak segélye jelenleg is hónapokig nem érkezik meg. A rokkantakat nem bocsátják mindjárt haza, amikor rokkantaknak nyilvánítják őket. (Igaz! ügy van! Felkiáltások a baloldalon: Ez nagy baj/) A rokkantakat berendelik segédszolgálatra ... Hock János: Es kórházban tartják félévig, egy évig! KÚil Béla : ... és nem eresztik haza, bár otthon 3—4—5—6 gyermek várja. Hock János : Csak egy kivétel van : ha remeg, akkor haza mehet. Most mindegyik remeg. Kún Béla: Feltétlenül szükséges, hogy a 24 éven aluli rokkantakká váltakat is hazaereszszék családjaik körébe és ne alkalmazzák reájuk azt a szigorú paragrafust, hogy aki 1894-nél később született, azt nem lehet felmenteni. Az özvegyek és árvák kérdésével kapcsolatban név szerint tudnék felsorolni kiáltó sérelmi eseteket, melyekben nagyon sok orvosolni való volna. Elismeréssel tartozom a honvédelmi ministeriumnak, hogy az özvegyeknek és árváknak járuléka háromnegyedévig vagy egy évig nem utaltatik ki attól az időponttól kezdve, amikor az illetékes katonai ügyosztály, jegyzői vagy főszolgabírói hivatal a nyugdíjazási eljárást megindította. De tudok oly esetet, — közös hadseregbeli elhalt hős özvegyéről és árváiról van szó — amikor két és félév, sőt egy esetben három év óta nem utalták ki az özvegy, illetve árvák jutalékát. (Mozgás a baloldalon.) Amikor a háború révén százak és ezrek tollasodnak és milliós vagyonokat harácsolnak össze, amikor látunk itt olyan ekszisztencziákat csaknem az égig felnőni, akik azelőtt senkik és semmik voltak, (TJgy van ! a baloldalon.) akkor hogy két v&gj három évig ne jussanak a maguk törvényszerű nagyon, de nagyon kicsiny járulékához az elhalt hősök özvegyei vagy árvái, ez lehetetlenség, ez több a szivtelenségnél és lelketlenségnél. (Igaz ! Vgy van ! a baloldalon.) Hock János: Ostobaság! Kún Béla: Ez az állam részéről valóságos maliczia és perfidia. Hock János : Aranyat vertek a vérünkből ! Kún Béla ." Aid rokkant-, özveg3a vagy árvasorban van, az a közigazgatási hatóságtól mindaddig, mig özvegyi vagy árvajárulékát megkapja, havi 10—15 K ideiglenes segélyben részesül. Hát engedelmet kérek, — s itt ismét a t. honvédelmi minister ur jó szivéhez appellálok — 10—15 korona elegendő-e csak az élet pillanatnyi terheinek enyhítéséhez is, a betevő falat kenyér megszerzéséhez ? Hogyha az az özvegy beteg, vagy van két-három gyermeke, mit csinálhat, édes Istenem, abból a 10—15 koronából ? Hiszen ez a pénz arra sem elegendő, hogy valami tejet vagy főzeléket vegyen magának a mostani nehéz megélhetési és termelési viszonyok között, amilyenek már a múlt évben is voltak. Hol vegye télen a tűzifát ? Tavaszszal a tavaszi rügyek fakadásával és nekizsendülésével a fokozódó drágaság mellett, — mert a tavaszi rügyek zsendülésével a fokozódó drágaság is növekedett, az is nekizsendült a burjánzásnak — hol vegye ez az özvegy, ez az árva a mindennapi kenyeret, amely megélhetéséhez szükséges ? Méltóztassék addig is, mig az a törvényjavaslat, amelyet a honvédelmi minister ur benyújtani szives volt, törvénynyé válhatik, felhatalmazni a közigazgatási hatóságokat arra, hogy adhassanak ki annak a nyugdíjnak megfelelő összeget, amelyet az illető kapni fog, vagy adhassanak neki a hadisegélynek megfelelő összeget. De tudok esetet, amikor az illető nem kapta a hadisegélyt, amely csak hat hónapig járt és nem kapta az özvegyi nyugdijat sem. Történt intézkedés, hogy a hadisegélyt, hat hónapig adni kell — mindenesetre méltó intézkedés — a holttá nyilvánítás vagy a halál megtudása után s azután a nyugdíj majd megjön; de hat hónap múlva nem jött meg a nyugdíj ; elmaradt a hadisegély s jött utána a rendkívüli ellátási díj, a havonkénti 10—15 korona. Vagy pedig beállott oly helyzet, mint amely a przemysli hőseinknél történt, nevezetesen, hogy valaki a przemysli kirohanásnál elesett, hősi halált halt, nem tudtak róla semmit egészen 1917 végéig; az özvegy kapta a hadisegélyt, mert nem tudták, hogy a férj elesett, azt hitték, hogy fogságban van. Azután amikor az apáról kitudódott, hogy Przemyslben. még 1915 deczemberében hősi halált halt, 1917 novemberében, mikor ez kitudódott, azt mondták a hadiözvegynek, hogy ugy sem hat hónapig, hanem másfél esztendeig kapta, ennélfogva elvonták tőle a hadisegélyt és az özvegy arra a csekély ellátási dijra volt utalva. Itt gyökeres és gyors intézkedésre van szükség. A hadirokkantaknak, özvegyeknek és árváknak ügye nemcsak szocziális ügy, hanem a nemzeti becsület kérdése is. (Igaz! TJgy van! balfelől.) Meg vagyok róla győződve, hogy ezen, a nemzeti becsülettel összefüggő kérdés elintézését jobb főre, jobb magyar szivre nem lehet bízni, mint a t. honvédelmi minister úrra s várom is ennekfolytán az ő bölcs és a lelkiek szerint való intézkedését. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ezzel kapcsolatban még arra kérem a honvédelmi minister urat, hogy a hadigondozó nép irodákat, amelyek már az országban majdnem mindenütt felállíttattak, de nem működnek olyan impidziv erővel, amint azt szeretnénk, s nagyrészt papíron vannak megszervezve, a való gyakorlati életbe csak most kezdenek belemenni, hogy ezeket a hadigondozó népirodákat s azoknak vezetőit méltóztassék arra utasítani, hogy az illető vármegyéknek, városoknak és községeknek közellátási és közélelmezési hivatalaival karöltve