Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-794

794. országos ülés 1918 június 18-án, kedden. 369 6'52%, tehát átlag 6'84% volt a vámteher az 1910—13. években. Ha ennek ellenében 100 márkát 1913-ban 11760 árfolyamon veszek, és felveszem az árát 150 K-val, akkor ez a disagió kitesz 2175%-ot. Ha tehát vámteherben beveszünk kb. 7%-ot és a valuta folytán Németországnak kiadunk 22%-ot, ez olyan teher, amelyet semmiképen viselni nem tudunk. Ez magyarázza meg, hogy bármit elfelejtenek is a tárgyaló urak, de a valuta rendezése nélkül semmiféle uniális törekvésekbe bele ne menjenek. Ha ezt az egyet elmulasztják, azt hiszem, olyan hibát követünk el, amelyet többé kiküszöbölni nem tudunk. Ezek után legyen szabad nekem valutánkról és a bankkérdésről néhány szót szólanom. (Halljuk ! Halljuk ! balfelől.) A múltkor interpelláczió alakjában akartam ezt megtenni, azonban betegségem gátolt ennek elmondásában. Legyen szabad ez alkalommal az indemnity alkalmával ezen észrevételeimet megtennem, annál is inkább, miután, legalább részemről, sürgősnek és szükségesnek tartom, hogy Magyarország közvéleménye ezen kérdésekkel, amelyek kissé az ő horizontján kivül állanak — mert sajnos, nálunk nem eléggé foglalkoznak ezekkel — tisztába jöjjön. (Halljuk ! Halljuk ! hálj elől.) Deczemberben beszéltem az Osztrák-Magyar Bankról, valutánkkal való összefüggésben. Végtelenül sajnálom, hogy itten gyengébb húrokat nem jDengethetek az Osztrák-Magyar Bankkal szem ben fannál kevésbbé, rnert az Osztrák-Magyar Bank dolgai országunk gazdaságát igen erősen érintik. Ha van ma domináló kérdés, akkor az a külön magyar jegybank és a valuta-kérdés. Ami az Osztrák-Magyar Bank vezetését illeti, — amint ezt már deczemberben emiitettem — az meglehetősen kezdetleges. Azóta azonban ugyanazok a jelenségek mutatkoztak, mint a háború elején. Az Osztrák-Magyar Bank semmiképen sincs azon a domináló poíczon, amelyen egy jegybanknak állania kell, nincs azon a polczon, mint az angol, a franczia vagy a német bank. Ha leszámítom mindazt, amit a viszonyok rákényszeritettek, akkor konstatálnom kell, hogy soha roszszabb és galádabb vezetése az Osztrák-Magyar Banknak nem volt, mint most. Talán nem fogja az elnök ur rossz néven venni, ha megmondom, hogy nevezik az Osztrák-Magyar Bank vezetését: fiénzügyi eunuchnak nevezik. Elnök : Kérnem kell a képviselő urat, hogy az ugy a gálád, mint az utóbb használt kifejezéstől, amelyek imparlamentárisak és sértők, tartózkodni sziveskedjék. (Helyeslés jobbfelől.) Sándor Pál: Az Osztrák-Magyar Bank vezetésében, amikor pénzügyministerünk még ott volt, volt legalább ész, habár nála is — csak az én kritikámról beszélek — nélkülöztem azt az energiát, hogy ő azt a társaságot ugy, amint van, megrendszabályozza. Belátom, hogy olyan rongy fizetések mellett, amilyeneket az Osztrák-Magyar Bank ad, tüchtig embereket, akik értik a dolgot, KEPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXIX. KÖTET. az akkori kormányzattól nem kaphatott és igy jobb fizetések hiján meg kellett elégednie az ottlévő emberekkel. Ez a bank ma teljesen szakértelem nélkül van vezetve. Azok a német urak, akik itt voltak, mondtak nekem még egynéhány példát. (Mozgás jobbfelől.) Berlinben voltak tárgyalások a valuta kérdésében, amelyekben a mi bankjaink résztvettek s azt hiszem, báró Madarassy-Beck t. képviselőtársam is résztvett, de azt hiszem, hogy erről még nem nyilatkozott. (Zaj a középen.) Ott" a mi bankjaink — nem az OsztrákMagyar Bank — vezetői feltették magukban, hogy energikusabban lépnek fel, hogy Magyarország érdekeit erősebben képviselik. Ezt meg is tették. Nem egy, de több tárgyaláson ott ült az OsztrákMagyar Bank képviselője is, de egy árva szót nem beszélt a tárgyalás folyamán; az Osztrák-Magyar Bank képviselője egyszerű statiszta volt, aki a száját ki nem nyitotta. Méltóztassék elképzelni, hogy ott milyen társaság volt, ha maguk a német k, akik valutánkat eléggé nyomják, botránkoztak meg az eljárásán, mert hiszen bankjaink szintén nem mernek ellene beszélni, mivel a jó barátságukat fenn akarják tartani az Osztrák-Magyar Bankkal. De nem az én kötelességem lett volna erről beszélni, hanem inkább báró Madarassy-Beck Gyula képviselőtársamnak, mert ő tudja és kell hogy informálva legyen, hogy igy van, hogy tehát mi érdekeinket ott azon a valutatárgyaláson Németországgal szemben semmiképen meg nem óvtuk és pedig azért, mert hallgattak. És miért hallgattak % Azért, mert nem értenek hozzá.. Ezt az Osztrák-Magyar Bankot tehát reorganizálni kell. De van itt egy másik példa is. Ott van t. képviselőtársam, aki valami szerepet is játszott a delegáczióban, s emlékeztetem őt arra a delegácziós tárgyalásra, amelyben ő is felszólalt — legalább az újságnak a delegaczionális tárgyalásokra vonatkozó közleményéből ugy tudom — és elmondja, hogy micsoda furcsa viszonyokat teremtünk azzal, hogy a koronánkat kiviszszük ellenséges, meghódított államokba, igy Montenegróba, Szerbiába, Romániába és különösen Albániába, nem nyomatunk olyan bankókat, amilyeneket nyomatunk most az olasz harcztéren, végre a negyedik év végén. Rámutatott ezekben a tárgyalásokban arra, hogy milyen hibákat követtek el különösen Lengyelországgal való vonatkozásban. Odáig jutottunk, hogy pl. Albániában már nem fogadták el á koronánkat, hanem csak sót és czukrot fogadtak el. De még furcsább volt az, hogy lengyelországi viszonyokról egészen különös hírek jöttek hozzánk, amelyeket nálunk elhinni nem akartak, de aztán később mégis meggyőződtünk arról, hogy ebben a hírben van igaz dolog, hogy annak legnagyobb része okvetlenül igaz. (Halljuk ! Halljuk! balfelől.) Lengyelországban megtörtént az, hogy a németek a márkát vezették be és azt mondták, hogy két márka egy .rubel. 47