Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.
Ülésnapok - 1910-794
794. országos ülés 1918 június 18-án t kedden. 367 Gr. Andrássy Gyula: A mi hibánk! Sándor Pál: De miért a mi hibánk ? Azért, mert a németek a háború pokoli lármájában sohasem felejtették el, hogy valamikor béke lesz és előkészítik a háborúval párhuzamosan a béke kérdéseit. A háborúval párhuzamosan halad nálunk a jövendő békéjének a munkája. Ezt nagyon könnyen bebizonyíthatom. Nem tagadom, hogy a németeknek érdekükben áll az, hogy minket erősitsenek. Ezt igenis akarják, de hogy lesz-e szivük hozzá, azt én kétségbevonom, mert a múltban gazdasági kérdésekben ilyenre tőlük preczedenst sohasem láttam, még kevésbbé a háborúban. (Ugy van! a baloldalon.) Fényes László: Ténykedéseik nem azt bizonyítják ! Sándor Pál: Nem hiszem, hogy én itt akár egy szóval is szidtam volna a németeket. (Derültség.) Gr. Károlyi Mihály: De hogyha ón mondtam volna ilyen beszédet, akkor az urak hogy lármáztak volna! (Igás! Ugy van! a baloldalon.) Egy hang (a baloldalon): Tőle nem félti a kormány még a hatalmát. (Zaj a baloldalon.) Elnök: Csendet kérek képviselő urak! Gr. Károlyi Mihály: Ilyen erős beszédet én még nem mondottam. Kún Béla: Mégis ő a hazaáruló. (Zaj a baloldalon.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak,! Sándor Pál: Majd fel fogom olvasni a beszédet és abból konstatálni fogom, hogy szidtam-e én. Egyszerűen szembeállítottam a német intelligencziát, (Felkiáltások a baloldalon : Igaza volt!) szembeállítottam ezt az óriást a nemzetek között a mi kicsinységünkkel. Ha ezt szidásnak jelentik ki, erről nem tehetek. Nem hiszem, hogy a németek ezt szidásnak vennék. Szidásnak vennék akkor, ha ugy állítottam volna be Németországot, mint ahogy Magyarországot beállítottam. Azt szidtam. Legyen szabad ezt az ideát kissé még tovább folytatni. Tudjuk, hogy iparczikkek dolgában Magyarországon milyen rettentően szégyenletes viszonyok vannak. Tudjuk, mily árakat fizetünk Ausztriának. Itt jártak német képviselők, akiktől tudom, — nem titok, megmondhatom egész bátran, — hogy Németország eddig iparczikkekben Ukrajnának 1800 millió értékűt szállított. Ez volt a helyzet körülbelül tíz nap vagy két hét előtt. Azóta bizonyára még többet szállított. Méltóztassék elképzelni, Németország 1800 millióért volt képes iparczikkeket Ukrajna részére szállítani, amikor nekünk a nyelvünk lóg ki, hogy valamit kapjunk. (Zaj a baloldalon.) Ugyanekkor tőlünk elveszik az utolsó munkást, ugy hogy mi ezen iparczikkeket nem tudjuk előállítani és nyersanyagunkat nem tudjuk kivinni. Egy hang (a baloldalon): És mégis egyenlő fejkvótát kérnek! Beck Lajos: Össze akarták irni, mit lehet kivinni Ukrajnába és kisült, hogy semmit. Sándor Pál: Németország — ugyanazon forrásból tudom, — l 1 /-! milliárdot áldozott kereskedelmi hajók építésére a háború közepette. Németország ott tart, hogy kereskedelmi hajói békeállományának 80%-a eddig már megvan. Méltóztassék elgondolni, a háború után mily óriási vagyonosodás fog ebből keletkezni! Németországnak módjában volt, hogy annyi embert tartson vissza, amennyi szükséges volt ipari életének továbbvitelére. Nálunk a munkások : nők és ismét nők, aggok, invalidusok és gyermekek. Ez a mi munkásságunk. Mi képtelenek vagyunk annyi szenet termelni, amenynyit termeltünk a békében és odaadjuk a szenet Németországnak, ahol szintén munkások aknázzák azt ki. Ez igen szomorú. Ha ez tovább is igy megy, akkor nincs nekem igazam abban, hogy mi nem vagyunk oly tüchtigek, szorgalmasok és intelligensek, nem vagyunk oly előrelátók és nincs meg bennünk a férfiúnak az a nagy kvalitása, mely ezeket előidézheti ? Nekünk nincs meg a mi Helfferichünk, Dernburg, Lohmamij Balln, Somery, Haverstein Fényes László: Szterényi, Windisch-Grätz itt vannak! Sándor Pál: ... Ez a közgazdasági gárda, melyet a német császár még a háború előtt maga köré gyűjtött, akiket dédelgetett és akikkel a saját inicziativája alatt tudta előrevinni Németországnak nagy gazdagságát és hatalmát. Hol vannak az ilyen férfiak minálunk? Elismerem, hogy pl. Szterényi József kereskedelemügyi ministerben igen nagy erővel rendelkezünk, de ki szavatol azért, hogy Szterényi József holnap nem fog-e megbukni? (Felkiáltások balfelbí: Ugy van! Németországba viszik !) Mi is nagyon jól tudhattuk volna, hogy pl. a Duna folyamé a jövő és hogy ha oly nagy tervek léteznek ma a folyó medrének mélyítésére és a csatornákkal való összekötésére nézve, miért nem háromszoroztuk meg a háború alatt a Magyar Eolyam- és Tengerhajózási Részvénytársaságunknak hajóterét? Hiszen részvényeinek legnagyobb része az állam tulajdonában van. Miért nem volt szivünk, ha láttuk, hogy Ausztria nagyobb mértékben veszi igénybe az Osztrák-Magyar Bankot és ha már valutánk annyira lesülyedt, a mi részünkre abból a bankból kivenni bizonyos Összeget és azt hajók gyártására fordítani? (Helyeslés jobbfelöl.) Miért nem volt szivünk ahhoz, hogy pl. vaggon- és lokomotiv-parkunkat helyreállítsuk és fejleszszük, hogy a békében legalább valamelyes közlekedési eszközzel rendelkezzünk? Miért nem tudtuk mindezt előállítani? Mert nem volt munkásunk ? Madarassy-Beck Gyula: Nem volt anyagunk ! Sándor Pál: Munkásunk nem volt; az anyagot kitermelhettük volna.
