Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-794

79i. országos ülés 1918 június 18-án, kedden. 309 mindenkor forszírozta, most amidőn itt volna az ideje annak, hogy e követelését megvalósíthatja, csak törmelékeiben, egyeseiben, minden erő nélkül van itt jelen. (Mozgás a baloldalon. Ugy van ! jobbfelől.) Igaz, hogy ők ülnek most esetleg az előadói székekben, ők eszik most meg a 67-es szükségletekre vonatkozó előterjesztéseket, ők tehát előadói székekhez, ministeri stallumokhoz, hatalomhoz jutottak ; de hogy hatalmukat ugyanabban az irányban, amint azt ellenzék korukban felfogták, kifejtették volna, ezt az egész vonalon — sajnos — sehol nem látom. Meg vagyok győződve arról, hogy minden becsületes 67-es párti képviselő épugy sajnálja, mint én, hogy a nagy függetlenségi párt így széjjelzüllött s épen a mai időkben, amikor erre a pártra feltétlen szükség volna, épen ma vagyunk ugy, hogy ezzel a párttal nem rendelkezünk. Olyan konstellácziókban élünk, hogy a volt nagy szabadelvű párt, most munkapárt, tulaj donképen egy ellenzéki kormánypártot alkot, hogy ug}'' mondjam : egy kisebbségi konnány uralma alatt — tényleg csupa előkelő, kiváló magyar ember — s a kormánynak, ha keresi pártját a háta mögött, az itt a parlamentben nincs jelen, az neki segitséget nem ad, hanem, ha valamit keresztül akar vinni, el kell mennie a munkapárthoz s csak annak segítségével tudja az ország szükségleteit kielégíteni. Végtelenül szomorú viszonyok ezek, különösen a mai háborús időkben, amikor azon kellene lennünk, hogy jövő gazdasági helyzetünk alppjait megteremtsük. (Ugy van ! Ugy van !) Nem tartom helyesnek, sok sorsdöntő kérdésekben, minő pl. a Németországgal való uniokérdések, fejünk felett intézkedhessenek. Hogy is állunk ebben a kérdésben? (Halljuh! Halljuk!) A ministerelnök ur, mikor deczemberben kérdést intéztem hozzá és előtagoltam, hogy a preferencziális vámok, a közbenső és külvámok egy esetleges unió alapján hogyan fognak festem, — gondolom, az én beszédem volt deczember 13-án, a ministerelnök ur pedig a rákövetkező napon felelt — körülbelül azt mondotta, hogy ezek a ideák még semmiképen sem értek meg, érlelődhetnek, esetleg megvalósulhatnak ebben vagy abban a formában, azonban róluk egész határozottan nem nyilatkozhatik. Azután következett egy hosszú interregnum s nem tudtunk meg semmit, annyira nem, hogy pl. a vámpolitikai központnak a legutolsó héten tartott tárgyalásain még sehogy sem tudták biztosan, hogy voltaképen miről van szó, tényleg preferencziális vámokról van-e szó, vagy nem s azt mondották, hogy annak a vámsémának kidolgozását, amelyet a kereskedelemügyi minister ur ő exczellencziája hozzájuk átküldött, egész bátran tárgyalhatjuk, mert valószinüleg preferencziális vámokról van itt szó. A képviselőház tehát még a múlt héten sem tudta és nem volt informálva arról, hogy voltaképen miből áll ez az unió-kérdés Németországgal. A képviselőház tehát, amely képviseli a magyar nemzetet, még az alapideák tekintetében sincs informálva, amikor voltaképen az állam jövő életébe mélyen .bevágó intézkedésekről kell határoznia. Mint az előbb voltam bátor kifejtem, ezt semmiképen sem tartom helyesnek. A németek e tekintetben sokkal őszintébbek, mert alig hallottuk azt a két beszédet, amely gróf Tisza István és a ministerelnök ur részéről elhangzott, — amely beszédekre még leszek bátor visszatérni — már néhány nappal később megjelent Payer alkanczellár intervjuja és ez előttünk olyan nagy képet tárt fel, amelyről nekünk árva fogalmunk sem volt, egy képet, amely semmi mást nem jelent, mint egy óriási Mitteleuropa megalakítását esetleges közbenső vámokkal, amelyek bizonyos idő múlva teljesen leromboltatnak és teljesen egyenlővé tétetnek az összes államokra nézve. Persze a németek arról nyilatkoztak, hogy voltaképen milyen vámokkal akarnak operálni. Nekünk ezt a német politikai korifeusoktól kellett megtudnunk, megtudtuk itt Stresemanntól, aki közel áll Németországhoz és aki szintén ugyanazt hangoztatta, mint Payer alkanczellár. Azt mondhatjuk tehát, hogy ha elfogadjuk valónak, — pedig el kell hogy fogadjuk — amit ez a kiváló német férfiú mondott, akkor olyan nagy konstellácziók előtt állunk, amelyek felett a képviselőháznak és az ország közgazdasági faktorainak okvetlenül tanácskozniuk kell és meg kell hánynivetni, hogy Magyarországnak az unióba való belépése tényleg szükséges-e, fontos-e, igen vagy nem? Első indítványom, illetve határozati javaslatom tehát, amelyet beszédem végén leszek bátor előterjeszteni, oda irányul, hogy egy bizottság küldessék ki e kérdések megtárgyalására, hogy azután ezen kérdések felett a képviselőház Ítéletet hozhasson. Határozati javaslatom körülbelül ugyanazt tartalmazza, amit gróf Batthyány Tivadar t. képviselőtársam már kifejtett. T. ház ! Mi lesz annak következménye, hogyha mi ezen kérdések felett már előzetesen döntünk ? Ez igen egyszerű : ugyanaz fog történni, mint ami 1917-ben történt. Teleszky János t. képviselőtársam szintén ebben az ügyben egy igen szép, előkelő nivón álló ellenzéki beszédet mondott, amelyet mintának lehet nevezni és amelyet igazán az ellenzéki beszéd mintájának lehet mondani. Ebben feltárta a helyzetet egészen őszintén — sokkal őszintébben, mint gondoltam volna, hogy egy volt pénzügyminister ki meri mondani itt a képviselőházban. (Derültség a jobboldalon.) Én legalább még pénzügyministertől vagy képviselőtársamtól még a másik oldalon sem hallottam oly őszintén bevallani a kormány által elkövetett hibákat, mint ahogy azt Teleszky János tette. Egészen helyesen mondta, hogy 1907-ben abban a helyzetben voltunk, mint ma, 1907-ben, amikor a koaliczió átvette az uralmat a szabadelvű párttól, akkor ők kész megállapodások előtt állottak, akkor már meg volt kötve a német-olasz szerződés. Mit tehetett volna az akkori kormány, amelyet annak idején nagyon támadtam ? A