Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-790

286 790, országos ülés 19 Elnök: Az interpelláczió kiadatik az Országos Közélelmezési Hivatalt vezető minister urnak és a belügyminister urnak. Zábráczky József képviselő ur bejegyzett interpellácziójának a legközelebbi interpellácziós napra való elhalasztását kérte. Gondolom, a ház a halasztást megadja. (Helyeslés.) Sándor Pál képviselő ur hasonlólag kéri interpellácziójának a legközelebbi interpellácziós napra való elhalasztását. (Helyeslés.) A ház hozzájárul. Ábrahám Dezső képviselő ugyancsak kéri, hogy interpelláczióját a legközelebbi interpellácziós napon mondhassa el. A képviselőház hozzájárul. Sümegi Vilmos képviselő ur hasonlókép kéri bejegyzett interpellácziójának a legközelebbi interpellácziós napra leendő elhalasztását. A ház a halasztást megadja. Kéler Tibor képviselő ur szintén kéri, hogy bejegyzett interpelláczióját a legközelebbi interpellácziós napon mondhassa el. A képviselőház a kért halasztást megadja. Következik Fényes László képviselő ur interpellácziója a ministerelnök úrhoz a tisztviselők s közalkalmazottak és nyugdijasok megélhetése ügyében. Fényes László : T. képviselőház! Sajnálattal látom azt a nagy érdeklődéshiányt, amely a legfontosabb, eddig a szőnyegre került kérdések iránt a képviselőház tagjainál észlelhető. Tekintet nélkül azonban erre, megteszem kötelességemet és a köztisztviselők, valamint a közszolgálati nyugdijasok szomorú, ínséges helyzetére való tekintettel kérdés alakjában egy kérést intézek a ministerelnök úrhoz, mint a kormány vezéréhez. A világháborúnak többek közt két szerencsétlen áldozata van: az egyik az államkincstár, a másik a tisztviselő-osztály. Van több is, de csak ezt a kettőt említem. ITgy az államkincstárnak, mint a tisztviselői osztálynak összeroppanásától lehet tartani. Gondoskodni kell tehát arról, hogy az ínséget tovább nem bíró tisztviselői osztály olyan helyzetbe jusson, hogy feladatának megfelelhessen, viszont az államkincstár tönkre ne menjen. Erre nincs más lépés, mint egyedül az, hogy a tisztviselői osztálynak, amelyet eddig csak pénzbeli javadalmazással honoráltak, javadalmazását ezentúl két részre kell osztani: pénzbeli járandóságra, és természetbeni járandóságra. Az elv azonban az legyen, hogy ne, mint eddig, tisztviselői beszerzési csoportok létesíttessenek a czélból, hogy ezek abból, amit beszerezni tudnak, juttassanak a tisztviselőknek, mert szomorú példáját látjuk annak, hogy a tisztviselői beszerzési csoportok patent-kapcson a tökfőzelékből készült jamen kivül — tisztelet néhány kivételnek •— alig tudtak megfelelni hivatásuknak. Nem a tisztviselői beszerzési csoportokon múlt ez, hanem a lehetőségen, mert hisz semmi esz>' június 5-én, szerdán. közük, semmi hatalmuk nem volt a tisztviselői beszerzési csoportnak, hogy tagjaik részére a szükséges élelmiszert és a megélhetésre szükséges egyéb eszközöket be tudják szerezni. Itt nincs más mód, mint az, hogy az államnak, amelynek nincs már pénze semmi másra, mint a világháborúra, a hatalmát, amely még megvan, fel kell használnia arra, hogy a tisztviselői kar megélhetését biztositsa. Az államnak magának kell a dolgot kezébe venni, termelnie és rekvirálnia kell a tisztviselők részére ós ezeket államilag szétosztani a tisztviselők között. Épen ugy, mint ahogy elseje előtt a fizetéseket kiutalványozzák a tisztviselőknek, akik ez utalványokat mindenütt akadálytalanul beválthatják, épen ugy nemcsak élelmiszereket, hanem fát, szenet, ruhát, fehérneműt biztosítani kell egyelőre rekvirálással, azután pedig állami termeléssel előre megállapított mennyiségben és kiosztani a tisztviselőknek azzal, hogy amennyiben valamelyik egyik vagy másik anyagot nem veszi igénybe, az annak megfelelő önköltségi árat természetesen pénzben kapja meg az államtól. A tisztviselők igy jobban járnak, mert hiszen nekik pl. a ruhasegély és ruhapótlék azért kell, mert ruhát akarnak szerezni. Ezt pedig sokkal drágább áron szerzik meg, tehát voltaképen az államnak kerül többe, ha ruhasegélyt ad a tisztviselőknek és azután ad a makszimális áron felül összevásárolt posztómennyiségből ruhát, mintha az állam egyenesen rekvirálja a szövetet és — a megfelelő szabóműhely berendezésével — átadja a tisztviselőknek. így az államnak ez kevesebbe kerül, a tisztviselői kar pedig sokkal jobban jár. Nem kell lefesteni azt a rettenetes állapotot, amelyben a tisztviselők vannak. Eátor voltam már itt a házban elmondani, mindannyian tudják, de több képviselőtársam, legutóbb Ráth Endre is elmondta, hogy ingóságaikat adják el, hogy meg tudjanak élni. Ez igy soká nem mehet. Ha a tisztviselői társadalmon gyorsan és alaposan nem segítünk, akkor félek az állami adminisztráczió teljes összeroppanásától. Ennek elkerülésére nézetem szerint nincs más mód, mint az, hogy teljesen állami feladatnak tekintsük a tisztviselők ellátását, hogy ugy mondjam, a második hadsereget kell az államnak ellátnia. (Helyeslés balfelől.) Az első hadsereg a katonaság, a másik hadsereg idebenn a tisztviselői kar, amelyet el keli látni mindennel természetben és azután megfelelő zsolddal, fizetéssel. Lehet, hogy csak a háború alatt és a háború utáni közvetlen esztendőkben lesz erre szükség, de lehet, hogy később ebből egy közvetlen állami szervezet fog kifejlődni. Sokkal nagyobb horderejű a kérdés, semhogy erre hirtelen választ lehessen adni és gyakorlatilag minden egyes részletet meg lehetne tárgyalni. Azért csak arra kérem a ministerelnök urat, legyen szives rögtön felolvasandó interpellácziómra megadni a biztatást a tiszt-