Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-785

204 785. országos ülés 1918 május 15-én, szerdán. ték az állatokat 8—30—40 kilométerig. Azt hiszem, teljesen felesleges magyaráznom azt, hogy ha én azt az állatot, amely különösen most, tél után istállóban volt. el kell kergetnem 10—20—30 vagy 40 kilométerre, azt hallottam Erdélyben 120 kilométerre is, mennyivel előbb kell ennek az állatnak elindulnia. Én elindítottam őket este, odaérkeztek reggel. Hogy ez az állat mit vesztett súlyban, azt hiszem, avt könnyen kiszámíthatja akárki, aki csak némileg is szagol a gazdasághoz. (Igaz ! Ugy van I) Azt hiszem, ha átlagosan csak 10 perczentre teszem ezt a sulyveszteséget, az is az előbbi 140 millióval szemben megint 14 millió veszteség a gazdára nézve, sőt azt hiszem még több is. Ezt mind meg lehetett volna spórolni, azt a tiz perczent veszteséget le lehetett volna szoritani egyre, mert ez a veszteség tisztára elveszett, ebből az államnak semmi haszna nem volt, csupán a gazdának kára. Nem értem, miért nem rakták be az állatot ott. ahol marharakodó van. E tekintetben ugy informált az alispán a közigazgatási bizottság ülésén, hogy ez azért volt, mert a hadügyministerium kimondotta, hogy neki nincs annyi bizottsága, hogy mindenfelé küldhessen minden marharakodó-állomásra. Ez lehetséges, de hogy ezért mi, magyar gazdák 14 milliót veszítsünk, ez talán mégsem szükséges. A ministerur bólintgat a fejével ; bocsánatot kérek, lehetett volna ennek más módját is találni. Az a bizottság néha igen furcsán festett. Pl. Dunapentelén megesett, hogy a tiszteletreméltó hadnagy ur, aki ott működött, czivil korában filológiával foglalkozott. (Zaj.) Ez tény, nem hangulatkeltés, ez igy történt. A rendelet megállapítja azt, hogy a tiszt határoz az állatárakra nézve az állatorvos meghallgatása után. Ezzel rendkívül sok kellemetlenség volt egybekötve, mert a tisztek lebecsülték az állatot harmad-negyedrendűre s akkor jött az állatorvos és azt mondta, hogy ez nem harmad-, negyedrendű, hanem másod- vagy elsőrendű állat, amire a tiszt egyszerűen, ha tetszett neki, elfogadta, ha nem tetszett, letaksálta arra a minőségre, ahogy 6 mondotta. Ez a dunapentelei tiszt filológiai professzor volt (Derültség.) és ilyenféle eset számtalanszor fordult elő. Nem akarom azt mondani, hogy egy uj intézmény, mely eddig még nem funkczionált, első intrádára, okvetlenül jól kell hogy funkczionáljon, abszurdumok előfordulnak a legjobb szándékkal is és nem is kételkedem abban, hogy a t. minister ur vagy a t. kormány, vagy aki ezt annak idején intézte, a legjobb szándékkal volt eltelve, de in praxi teljesen csődöt mondott ez az intézkedés. Gr. Serényi Béla földmivelésiigyi minister: Ezt az intézkedést én csináltam. Matta Árpád: Még egy furcsasága volt a rendelkezésnek. A rendelet világosan kimondja azt (olvassa) : »A hadsereg élelmezésének biztosítása végett történik a rekvirálás«. Es mi történt? Budapestre jött 1200 darab állat. Gr. Serényi Béla földmivelésiigyi minister: Igaz ! Matta Árpád: Ezt az 1200 darabot átadtuk nem a hadseregnek, hanem Budapestnek és ebből adták az úgynevezett czim és jelleges olcsó húst. melyet 18—24 koronával mértek ki. Én a világért sem mondom azt, hogy ne tegye a kormány azt, hogy olcsó hússal igyekezzék ellátni Budapest husszükségletét ; helyesen teszi. De, hogy azt kizárólag mi, gazdák fizessük meg, azt semmiféleképen indokoltnak nem látom. De szállítottak ezenkívül állatokat Németországba is. I Zalamegyében történt, hogy, ha j ól emlékszem, Tapolczán, az ottani állomásról német katonák vették át a rekvirált marhát. Én mindig csak tényekről beszélek, melyekről vagy személyesen győződtem meg, vagy melyeket oly uraktól hallottam, kiknek szavahihetőségében feltétlenül meg kell bíznom. Az állatokat kivitték Németországba is. És itt még egy körülmény játszott szerepet. Azt mondják, — igaz-e, nem-e, nem tudom — hogy az Adatforgalmi Részvénytársaság ezen állatokat, melyek után nekünk ezt a leszállított fél árat fizette, ugy Ausztriának, mint Németországnak oda adta a legmagasabb áron, ami akkor létezett, vagyis 900 koronával. Azt mondják, hogy ezen központok altruisztikusan működnek és hogy az öt perczenten felüli feleslegek szocziális czélokra fordíttatnak, igy annak idején a rokkantügy istápalására, birtokpolitikai czélokra, stb. Semmi kifogása nincs az ellen, hogy ha az állani a rokkantügyre, birtokpolitikai czélokra pénzt ad, de ha már adja, akkor ne adja ezt egy osztály terhére. Ha szüksége van az államnak, — mint ahogy szüksége van — hogy a rokkant ügyet rendezze, vagy szüksége van pénzre birtokpolitikái czélokra, nagyon szívesen megadom azt neki adó formájában, de az ellen már határozottan tiltakoznom kell, hogy ezekre a czélokra a gazdáktól vasaljon be őrült mennyiségű összegeket, amelyek számitásom szerint körülbelül kétszáz millióra rúgnak egy esztendőben. Nagyon szívesen megadjuk az államnak azt, amire szüksége van, de akkor egyforma elbánást is kérünk, necsak a gazdáktól méltóztassék mindent elvenni és elrekvirálni pinczétől a padlásig, hanem tessék Budapesten is rekvirálni pinczétől padlásig, találnak ott nagyon furcsa dolgokat. Hock János: A rőföskereskedőknél is! Matta Árpád: Szívesen alávetem magam a rekvirálásnak, eltűröm annak még kellemetlen oldalait is, azon ostoba visszaéléseket, azon ügyetlen tapintatlanságokat, amelyeket a közegek elkövetnek, — megengedem a kormánynak nem utasítására, — de egyforma elbánást kérek mindenkivel szemben. Falcione Árpád : Rekompenzálni kell a gazdákat iparczikkekkel! Matta Árpád : Rekompenzálni kell őket más utón. Nekem nincs tudomásom róla, hogy elrekvirálták volna a municziót vagy a teksztilárukat. Azt hallottam, hogy ezek a gyárak mily