Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.
Ülésnapok - 1910-785
194 785 országos ülés 1918 május iS-én, szerdán. hassa, hizlalhassa sertését és eljuttathassa a hadsereg és az ország elláttatlan lakosságnak élelmezésére. Emellett lehetetlenség figyelmen kivül hagynunk a múlt kormány azon intézkedését, amely a vágómarhák rekvirálására vonatkozik. Itt is a Takarmány- és állatforgalmi részvénytársaság — nem tudom mi módon — de bizonyára jó üzletet csinált . . . Gr. Serényi Béla földmivelésügyi minister: Dehogy csinált! Kun Béla: Nem csinált? Hát akkor kérdem. t. földmivelésügyi minister ur, miért van az, hogy ha szabad forgalomban adja el az a gazda az ő állatát, akkor kétszer annyit kap élősúlyban, — Mezőhegyesen is megtörtént — mint amennyit kap, hogyha elrekvirálják tőle? (Ugy van! a szélsöbáloldalon.) Nem vonom kétségbe a t. kormány jóhiszeműségét és azt, hogy igyekszik magát kiszabadítani a polypkarok közül, amelyek a központok révén agyonnyomással fenyegetik a kormányt és az egész magyar nemzeti közéletet — de bátor vagyok kérni, hogy a közigazgatási hatóságok — igy a polgármester, az alispán — ruháztassanak fel vidékenként azzal a joggal, hogy az Állat forgalmi Et. révén rekvirált élőmarhának az ára abban a magasságban állapittassék meg, amely abban az időben azon a vidéken közforgalom szerint szokásos volt. (Általános helyeslés.) A takarmány rekvirálásra vonatkozólag is van pár kérdő és elitélő szavam. Kérdezem, hogy ha oly nagy a takarmányhiány a hadseregben, akkor miért van az, hogy a fél vagy i! /.i évvel ezelőtt lefoglalt takarmányokat az illető gazdának, kisembernek a portájáról a mai napig nem vitték el ? Miért van az, hogy az ott megavasodik és megdudvásodik? (Ugy van! bálfelől.) Hozzá nem nyúlhat a kisgazda, mert akkor kihágási eljárás alá esik; azt mondják, lopott, sikkasztott, de el nem vitetik onnan, hát miért van ez? (Ugy van! bálfelől.) Erre vonatkozólag záros határidő alatt sürgős intézkedést kérek, hogy a lerekvirált takarmányt vagy vigyék el, vagy pedig bocsássák az illető kisgazda rendelkezésére s adják meg érte az illő árát. (Helyeslés bálfelől.) Mostanában többször került szóba a fehérnemű rekvirálás kérdése. A vidéken azt kérdezik a képviselőktől, hogy csakugyan rekvirálni fogják a fehérneműt? A Hadsegélyző Hivatal képviseletében megjelent a vidéken egy-egy megbízott s felhívta a lakosságot, hogy minden nélkülözhető fehérneműt adjon oda a hadseregnek, tegyen le a haza oltárára. Történtek is adakozások, de ott volt mellette a mementó, hogy »ha nem adjátok, majd jönni fog a rekvirálás*. En kérdezem egészen nyíltan: tervbe vette-e a kormány a fehérneműnek a magánháztartásokban való rekvirálását, igen vagy nem ? Akár igen akár nem, mind a két esetben nyilatkozzék. Mert tudjuk, hogy a hadsereg szükséglete igen nagy. Tudjuk, hogy életet és vért áldozó hős fiaink sok helyen ki vannak téve a legnagyobb nélkülözésnek. ítekvirálja el a kormány a ruházat terén a nagykereskedéseknek még meglévő vászonkészleteit, valamint a közvetítő kereskedelemnek pinczékben és raktárakban elbujtatott készleteit. (Ugy van! Ugy van! bálfelől.) Mert hogyha ezeket nem rekvirálja el a kellő időben, be fog következni az, hogy hónapok múlva, talán félév múlva a magánháztartásokban kell majd rekvirálni, akkorra pedig a nagykereskedésekben és a közvetítő raktárakban ma még . meglévő áru eltűnik, köddé válik. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Azok után, amiket elmondottam, még csak egy kérést intézek a ministeriumhoz és ez a következő : (Sálijuk ! Halljuk !) A rekvirálás költségei az egyes törvényhatóságok terhére igen felszaporodtak. Jog, igazság és méltányosság szerint lehetetlenség, hogy ezeket a költségeket az illető törvényhatóságok viseljék. Határozott, nyilt színvallást kérek arra nézve, hogy a kormány ezeket meg fogja téríteni. (Helyeslés bálfelől; felkiáltások: JEpugy hadiköltség mint a többi!) Saját városomban a legutóbbi negyedik rekvirálás 40—45.000 korona költséggel járt. Kérdezem azt is, vájjon jönni fog-e ujabb rekvirálás? Mert erről is hallottam, hogy még nem telt be a mérték, hanem uj rekvirálásnak, illetve bizonyos készletek kötelező beszolgáltatásának lehetőségével állunk szemben. Ha ez a nem várt dolog megtörténik, ami szerintem teljesen ellenkeznék azzal, hogy nem szabad elvennünk a magyar mezőgazdaságnak, a népnek, a kisembereknek mindennapi táplálékát, — ha ez az ujabb kivetési rendelet bekövetkeznék, bátor vagyok kérdezni a tisztelt kormányt, hogy ennek ellensúlyozásául és viszonzásául mit méltóztatik adni annak a közönségnek, amely már is mindent odaadott a hazának, mindent letett a közügy oltárára és mindent feláldozott Ausztria szükségletére ? Nem feleslegekről van itt szó, t. ház, hanem egyes önmagunktól valahogy még megvonható készletekről, amelyek ha nem állnak rendelkezésünkre, már szükséget szenvedünk. De ha ez bekövetkezik, hogy az ország lakossága, sokféle zaklatásnak kitett népe még tovább küzdjön, szenvedjen és nélkülözzön azért, hogy Ausztria el legyen látva az uj termésig, akkor ennek valamely rekompenzácziója és ellenértékeképen hogy mint Ausztriában történt, nálunk is min-' denkinek czukor, petróleum vagy más ilyen szükségleti czikk adassék, mert akkor mindenki számot vethet magával, hogy a még meglevő pár kilogrammért, amit odaad, kiegészítheti hiányos felszerelését, hogy ne járjon mezítláb, kijavíttathat egy-egy ruhadarabot és petróleummal világitkat szerény lakásában vagy istállójában. Ezek után
