Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-785

785. országos ülés 1918 Ne méltóztassék álláspontomat félreérteni. Távol áll tőlem azon szándék, mintha én a hadi nyereségadót nagyon helyesnek, üdvösnek ne tar­tanám, nemcsak fiskális, hanem elsősorban szo­cziális szempontokból is, és mintha én az 1919-ik esztendőre szóló hadinyereségadó ellen ab ovo állást foglalnék. Én feltétlenül állást foglalok az ellen, hogy az 1919-ik esztendő már most a háború­val kapcsolatos konjunkturális esztendőnek dekla­ráltassék. Nem vagyok jós, nem is akarok jóslá­sokba bocsátkozni, ugy gondolom, tehetségem sincs hozzá, de méltóztassék megengedni, hogyha okom nincs is, de jogom van feltételezni, hogy a háború az 1918-ik évben be fog fejeződni. Abban az esetben, ha ez megtörténik, a magam részéről igen nagy hibának tartanám, ha az első, 1919-es, békés esztendőben oly adótörvénynyel állanánk szem­ben, mely minden többletjövedelmet, tehát már nemcsak a hadinyereséget, hanem minden többlet­jövedelmet megadóztatna. Hiszen igen nagy kü­lönbség van a mi hadinyereségadónk és minden más oly hadinyereségadó között, mely a háború­val összefüggésben lévő jövedelemtöbbletet adóz­tatja meg. Arra kívánom felhivni a t. ház figyelmét, hogy a mi hadinyereségadó törvényünk és a jelenleg tárgyalás alatt lévő javaslat szerint, hadinyereség­adó alá nem mind az a jövedelem esik, mely a há­borúval kapcsolatban szereztetett, hanem egy­szerűen mindaz a jövedelem, mely mint többlet állott elő a múlthoz képest a hadinyereségadó ér­vényességének tartama alatt. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Ha az 1919-ik esztendő békés esztendő lesz, ugy azt hiszem, hogy nekünk az a kötelességünk, hogy minden olyan akadályt elhárítsunk az első békés esztendő útjából, mely az ujabb gazdasági feüélegzésnek, a háborús gazdaságból a békés gaz­daságra való átmenettel járó súlyos terhek vise­lésének esetleg mint kerékkötője jelentkeznék és amely azt a vállalkozási kedvet, melyre akkor feltétlenül szükségünk lesz, tevékenységre semmi esetre sem serkenti. Nem tudom, nem is tudhatom, azt hiszem, senki sem tudja, hogy a háborús gazdálkodásról a békés gazdálkodásra való átmenet mennyire gyors, mennyire rapid lesz, egyet azonban tudok és meggyőződésem, hogy a háború befejeztével a gazdasági élet tendencziája baisse lesz és amennyi­ben ez lesz a tendenczia, ugy természetesen ez a vállalkozásnak semmi esetre sem lesz éltetője. Ha tehát első békés esztendőben mindjárt ezt a vál­lalkozásra nézve kedvezőlen tendencziát, minden sikeres vállalkozást sújtó, súlyos adóval terheljük, akkor kétségtelennek tartom, hogy az az adó, amely akkor már nem hadinyereségadó, hanem békebeli jövedelemtöbbletadó, ugyanolyan elbírá­lás alá kell, hogy tartozzék és ugyanazon fel­háborodással kell, hogy azt fogadjuk, mint amilyen felzúdulással a hadinyereségadó, illetőleg a többlet­jövedelem perpetuálása ellen állást foglaltunk. E szempontból ma csak arra kívánok rámutatni, május 15-én, szerdán. 181 hogy a kormánynak feltétlenül módjában lesz az 1919-ik esztendőben is, már esetleg januárban, a ház előtt a maga javaslatait megtenni, amennyi­ben az 1919-ik esztendőt még mindig hadinyereség­adó alá.eső esztendőnek fogja minősíteni. Nem tartom feladatomnak, hivatásomnak, hogy részletesen foglalkozzam azon feltétlenül üd­vös, hasznos intézkedésekkel, melyeket a javaslat tartalmaz. Igen szép számban vannak azok, de rá kell hogy mutassak arra az óriási ellentétre, mely a pénzügyi bizottság szövegezése és az eredeti kormányjavaslat közt van. A pénzügyi bizottság módosításai, általános­ságban véve a javaslatot, gazdasági szempontból elfogadhatóvá teszik, mig az eredetileg beterjesz­tett törvényjavaslat teljes mértékben elfogadha­tatlan. A magam részéről csak csodálkozásomnak adok kifejezést a fölött, hogyan tehette meg az igen t. ministerelnök ur azt, hogy az ország gaz­dasági életének kívánalmaival egyáltalában nem számoló, két oly intézkedést iktatott be, melyek később a pénzügyi bizottság által reparáltattak. Ez elsősorban a rentabilitás elvének elejtése a nyilvános számadásra kötelezett vállalatoknál, má­sodsorban pedig a többletjövedelem megadózta­tásának perpetuálása. Ha valaki Magyarország közgazdaságának történelmével foglalkozik, ugy természetesen nem kerülheti el azt, hogy meg ne ismerkedjék bizo­nyos valőrökkel, bizonyos fogalmakkal. Ilyen va­lőr, ilyen fogalom Magyarország közgazdaságának történetében Wekerle Sándornak, az aranyvaluta megteremtőjének neve. Minden fogalomzavar elke­rülése végett reá kívánok ezért arra mutatni, miszerint meggyőződésem az, hogy ez a fogalom­szerű Wekerle Sándor, az aranyvaluta megterem­tője, hangos szóval tiltakozik annak a Wekerle Sándornak eljárása ellen, aki a rentabilitás prin­czipiumát a nyilvános számadásra kötelezett vál­lalatoknál hajlandó volt elejteni és aki a többlet­jövedelmet perpetuálni kívánta. Még csak néhány részletkérdéssel kívánok foglalkozni az eljárásra vonatkozólag. (Halljuk! Halljuk! balfdől.) Az egyes adóalanyokkal való személyes érintkezésem során, másrészt pedig több éven keresztül folytatott adófelszólamlási bizott­sági működésem során általában azt tapasztal­tam, hogy az egyes adóalanyok teljes tudatában vannak azon hazafias kötelességnek, mely ezen súlyos adóterhek viselésében jelentkezik s ha kifogásokat hallottam, ugy azok általában véve nem az adókulcs nagysága, az adóösszeg elvisel­hetetlen volta ellen irányultak, hanem általában vagy az egyes eljárási szabályokat kifogásolták, vagy az adófelszólamlási bizottság összetételét vagy pedig azt, hogy az egyes társadalmi osztá­lyok nincsenek aránylagosan megadóztatva. (Ugy van ! a baloldalon.) Épen azért bátor vagyok az igen tisztelt pénzügyminister ur figyelmét két körülményre felhivni. Az egyik körülmény az, miszerint tör­vényben biztosított kinevezési jogával élve fordit-

Next

/
Thumbnails
Contents