Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-784

170 784. országos ülés 1918 május 14-én, kedden. sómat fejezem ki afelett, hogy nincs olyan fórum, ahol most hatályosan lehetne érvényesíteni ezeket a kifogásokat, mert — mondom — sem a delegáczíó, sem a parlament vagy ennek valamely bizottsága semmiféle befolyást nem gyakorolhat a hadvezetés költekezéseire. Igaz, hogy ilyen rendkívüli időben, világháborúban ahol a főczél az, hogy minden körülmények között megálljuk a helyünket, szükségletek redukálásról beszélni nagyon bajos dolog. Ha tehát a szükségleteket nem redukáljuk, hanem az adott helyzet előtt kénytelenek vagyunk meghajolni, nincs más teendő az államháztartás egyensúlyban tartására, mint a fedezet fokozása. Hogy ez nemcsak engem tölt el aggodalommal, hogy a fedezet fokozása iránt mindnyájan aggodalommal vagyunk nemcsak idebenn a házban, hanem a házon kivül is, legyen szabad rámutatnom arra, hogy igenis a fronton küzdő katonák egyik szorgos gondja az, vájjon mi fog velük történni, amikor majd hazatérnek. Ott künn küzdenek a létért, küzdenek az ellenséggel, itt pedig ujabb küzdelem vár rájuk, idebenn megint folytatni fogják a kenyérharczot, fel fogják venni a küzdelmet, még pedig sokkal nyomasztóbb viszonyok között, mint annak előtte. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Hogy népünk mennyire érdeklődik eziránt, a frontról érkezett egy kis levelet leszek bátor bemutatni. Egy alföldi egyszerű földmivelőgazdától kaptam e sorokat. Nemcsak a maga gondolatát fejti ki ezekben, hanem barátainak, bajtársainak gondolatát is. Megkér engem arra, hogy miután ők az adójavaslatokról olvastak, amiket ők ezek felől gondolnak, az ő aggályaikat hozzam a ház elé. Ahelyett hogy a magam bölcseségét adnám elő, ennek az egyszerű magyar embernek világos, logikus, igazán a szivekhez szóló szép levelét fogom bemutatni. (Halljuk ! Halljuk!) Azt mondja: (Olvassa.) »T. Képviselő Ur! Bocsásson meg, hogy ismeretlen létemre levélben keresem fel, de a mostani körülmények között lehetetlenség a személyes találkozás. Ismerve a nagyságos ur szocziális gondolkozását (Éljenzés a szélsőbaloldalon.) és azt a szimpátiát, amelyet a nagyságos ur a kisbirtokos osztálylyal szemben táplál, sok ezernyi kisbirtokos katonabajtársaim nevében méltóztassék minket megnyugtatni, hogy milyen is lesz az a készülő úgynevezett egyszeri vagyonadó törvényjavaslat. Mostanában az újságok sokat foglalkoznak azzal, hogy milyen módon akarja a kormány a hosszas háború alatt felgyülemlett rengeteg államadósságokat rendezni és a háborús jövedelmi adó mellé egy másik, úgynevezett vagyonadót akar behozni. Ez a vagyonadó az előbbi tervezet szerint az 50.000 korona tiszta, adósságmentes vagyont vette alapul, azaz akinek 50.000 K értékű vagyona van, az fizet 60 K-t és minden további 2—4000 korona után emelkedik egy bizonyos czenzusig és azonfelül már nem. Szerintem ez a rendelkezés nem helyes, mert minél nagyobb valamely vagyon, annál inkább meg lehet fizetni belőle a megfelelő többletet, annyival inkább, mert az esetleges adósságot úgyis leszámítják és nem tekintik vagyonnak. Azonban ez az első tervezet még megjárta volna, mert ez az adó apáról fiúra szállván, nem lett volna elviselhetetlen. Az uj arisztokraták, nem tudván mit csináljanak a nem mindenkor takaros módon gyűlt vagyonnal, (Igaz! TJgy van! balfelöl) — tisztelet a kivételeknek — kitalálták, hogy de biz ők nem fizetik egy egész életen keresztül ezt az adót, hanem lefizetik azt egyszerre. Kern jutott eszökbe, mit mondott Vázsonyi minister egyszer a főváros bizottsági ülésén, hogy ez a háború a szegényeket még szegényebbekké és a gazdagokat még gazdagabbakká tette. Nekem már mindjárt kezdett ez a dolog nem tetszeni, mert mindig hallottam azt a közmondást: nem jó az ördögöt a falra festeni, mert megjelenik, (Derültség.) »Ei ime már meg is jelent. Pár hónappal ezelőtt olvastam az újságban, hogy a pénzügyministeriumban már dolgoznak is az egyszeri vagyonadó törvényjavaslaton, amelynek főbb rendelkezései, ha jól megértettem, ezek: először is az alapot 50.000 koronáról 10.000 koronára viszi le, de feljebb az előbb emiitett legmagasabb czenzusnál nem viszi és ez már szemmel látható megterhelése a kisbirtoknak és kímélése a nagynak. Ne gondolja a nagy ur, hogy én érdekből beszélek, mert én már az előbbi javaslatba is beleesek, lévén körülbelül 60.000 korona értékű vagyonom. Pedig talán fölösleges azt bizonyítani, hogy melyiknek a tulajdonosai vettek részt százalék szerint is nagyobb számban a háborúban, mert a nagy vagyonoknak a tulajdonosa, részint mint hadseregszállítók, részint mint hadianyaggyártók és haditerménybizományosok, otthon szereztek maguknak százezreket és milliókat a háboruból.« (Igás! TJgy van!) »Másik rendelkezése a készülő törvényjavaslatnak, ha jól megértettem, hogy mindenki vagyonának 15 százalékát tartozik az államnak rendelkezésére bocsátani. Itt az a megjegyzésem, hogy különbséget kell tenni az öröklött, avagy a háború előtt szerzett vagyon és a háború alatt szerzett vagyon között és hogy melyiknek a tulajdonosa vett és meddig részt a háborúban és lett munkaképtelen avagy meghalt, vagy amelyiknek a tulajdonosa nem vett egyáltalán részt a háborúban. A tervezet szerint minden nagyobb városban pénzintézetek fognak alakulni, amelyek ezt a dolgot rendezni fogják olykópen, hogy ha az illető birtokos nem képes vagyonának 15 százalékát legalább öt év alatt kifizetni, a pénzintézet azt kifizeti, de ennek ellenében a birtoknak azt a részét, amely legtöbbet ér,