Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-784

784. országos ülés 191S májas 14-én, kedden. 171 magának lefoglalja és nem fizetés esetén elárverezteti. Nagyságos uram! Ha ez igy következik be, akkor minden kisgazda, ha még a háborúban nem ment egészen tönkre, akkor a háború után fog tönkremenni, nem szólva még a rokkantakról, özvegyekről, árvákról, akikre szintén ez a szomorú sors fog várni. És ugyan mit fog tenni az a kisgazda, aki két—három—négy évig harczolt a hazáért avagy Isten tudja miért és mindent, amivel birt, feláldozott. Hogy fog az mostan uj életet kezdeni ? Miért nem lehetne az adót öt év helyett ötven év alatt fizetni ki és ugy sokkal kevesebb esne egy évre. Aki ki birja fizetni, ám fizesse, mi sem tagadjuk meg, hogy nem fizetünk, de ennek ellenében elvárnánk a kormánytól, hogy ezen törvény megalkotásánál legyen elnéző azoknak irányában, akik életöket, testi épségöket, vagyonukat feláldozták a hazáért. (Helyeslés.) Végezetre tiszteletteljesen fölkérem a nagyságos urat, sok ezernyi szenvedő bajtársam nevében, méltóztassék illetékes helyen a szavát felemelni ezen javaslat tárgyalásakor, hogy annak a minket érdeklő sérelmes rendelkezései a megfelelő módon revideáltassanak. Amely alázatos kérésem megújítása mellett vagyok a nagyságos urnak tántoríthatatlan hive és kész szolgája: L. Szabó Imre.« (Éljenzés a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház! Ezt az egyszerű szívből jövő igaz hangot azért szólaltattam meg, mert jól esik lelkemnek látni, hogy azok, akik a hareztéren harczolnak a hazáért, gondolnak a jövőre is, arra, hogy a békében hogyan fogják saját sorsukat és a haza sorsát intézni. Az az óriási teher, amely a hadviselés következtében ránk hárul, olyan, amelyet a magyar nemzetnek becsülettel ki kell egyenlítenie és én magam sem tekinthetem a most benyújtott törvényjavaslatot egyébnek, mint egyik eszköznek arra, hogy ezt elérjük. Kétségtelen, hogy nem volt még adójavaslat a ház asztalán, amely a szocziális igazságokat és az ellenzéknek ezeken a padokon hangoztatott követelményeit annyira szemmeltartotta volna, mint ez a törvény. Igaz, hogy nem valósit meg mindent, pl. a progresszivitást oly mértékben, mint ahogy szerettük volna és azért kétségtelen, hogy ma már nem szakithat egyik jövendőbeli adójavaslat sem a progresszivitás elvével. Az Omgének és a Gazdaszövetségnek kérelmei meglehetős visszhangra találtak, szintúgy a kereskedői egyesületek kórelmei és amennyiben a kormánynak módjában állott, a javaslatot a kívánságoknak megfelelően módosította. Tudjuk, hogy nem minden kívánság teljesíthető, ele el kell ismerni, hogy a teherviselő közönség köréből felhangzó kívánságokat jobban még nem honorálta a pénzügyi bizottság és kormány, amint az most történt. Igaz, hogy ezzel szemben nem kívánunk akadályt gördíteni ezen törvényjavaslat megszavazása elé, sőt azt el is fogadjuk, ezzel szemben azonban, midőn módot kívánunk nyújtani a kormánynak valutánk megjavítására, pénzügyeink rendbehozására, nem szabad elhallgatnunk követelményeinket. Mikor pedig követelményekkel lépünk fel, amelyek csakis közteherből telhetnek ki, nem szabad elzárkóznunk a közteher megszavazása alól, hanem igenis rá kell mutatnunk arra, hogy ha, már ujabb adókat és adópótlékokat alkot meg a kormányzat ós ezzel a pénzügyi tisztviselők ujabb nagy munkamegterheltetóse jár, akkor a saját közegeire, a pénzügyi tisztviselői karra is, fokozottabb gondja lehetne. A magyar intelligencziának, amely Magyarország szellemi munkáját végzi, nagyon nyomós kontingensét képezik a birák, tanítók, tanárok, szóval a tisztviselők. Be van ígérve a nem állami tanitók fizetésének az egységes rendezése, mert a jelenleg fennálló különbség, amely köztük van, rájuk nézve nemcsak sérelmes, de megalázó. Szóval számos szocziális követelmény van, amelyet az államnak nemcsak jól felfogott érdekében kell megvalósítania, hanem ez egyszersmind elodázhatatlan kötelessége is. A tisztviselők, akik a kormányzás vitelének nehéz gondját teljesitik, magasabb intelligencziáju emberek, akiktől ós családjuktól jobblétet, jobbmódot vár a közönség, de ennek a követelménynek ők megfelelni ma teljesen képtelenek. Ma már a rang és a mód messze tértek el egymástól, ugy hogy nem közeledhetnek, legfeljebb ha valaki nagy vagyonából egy-egy báróságot szerez magának. Különben a tisztviselő magís rangja valóságos kiáltó ellentét a szűkös viszonyokkal szemben, amelyekben tengődni kénytelen. Amikor tehát ezeket a t. minister ur gondjaiba ajánlom, kijelentem, hogy a hadviselés érdekében, a hadikölcsönkötvényeinknek fedezete és hitele szempontjából, továbbá államháztartásunk egyensúlyának lehetőség szerint való megóvása és mielőbbi helyreállítása szempontjából nem zárkózhatunk el az elől, hogy ezen adótörvényjavaslatot, melyben nagyon sok helyes uj intézkedés van, amely a mi szempontjainkat is szem előtt tartja, el ne fogadjuk. Ugyanakkor azonban, amikor elfogadjuk, azt kérjük, hogy a jövő adótörvény alkotásoknál fokozottabb figyelemben részesítse a t. kormányzat a most megkezdett helyes jó irányt, t. i. a progresszivitás elvének elfogadását és keresztülvitelét. Miután ezt várja a kormányzattól mindenki, amikor két olyan nagy pénzügyi kapaczitás ül a pénzügyi kormányon, mint Wckerle Sándor és Popovics Sándor és ha politikai bizalommal nem is, de pénzügyi bizalommal feltétlenül viseltetünk irántuk, mindenki, még ezen az oldalon is: kérjük, ne elégedjenek meg ilyen csiribiri kis alkotásokkal, reparácziőkkal és foldozásokkal, hanem jöjjön létre végre az adórendszer terén egy nagy konczepezió, amelyet vár a gazdaközönség, a kereskedővilág és minden té22*