Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-782

100 782. országos ülés 1918 május ll-én, szombaton. győződésünket s amelyet a ministerelnök ur nem jelentett ki — ez az a séielem volna, amelyet a ministerelnök ux szenvedett akkor, amikor a közös külügyminist er az ő megkérdezése nélkül neveztetett ki. Erre vonatkozólag, ugy látszik, kogy a királyi kéziratban van valami tapasz ; nevezetesen előfordul abban egy rész, mely azt mondja (olvassa) : »Sértetlenül biztositani kívánom magyar kormányom törvényes befolyását a közös ügyek intézésére«. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Ez ugy látszik, mintha orvosolná azt a sérelmet, melyet a ministerelnök ur szenvedett, azonban nézetem szerint csak látszik, de a valóságban nem ugy van. Hiszen a sérelem nem abban áll, mintha a magyar kormánynak törvényes befolyása a közös ügyek intézésére kétségbe vonatott volna, hanem abban, hogy a ministerelnök urat Ö felsége nem látta szükségesnek megkérdezni a közös külügyminister kinevezése alkalmával. (Ugy van I a baloldalon.) Nézetem szerint a két kérdést nem szabad összezavarni. Mindenesetre sérelem az egyik is, sérelem volna a másik is, ha megfelelne a valóságnak. En csak most hallottam először hivatalos kijelentését annak, hogy a magyar kormány törvényes befolyása a közös ügyek intézésére akadályba ütközött, vagy kétségbe vonatott volna. Legalább eddig ugy tudtam, hogy ez az irott, szentesitett törvényen alapuló joga a magyar kormánynak soha egyetlenegy illetékes tényező által sem vonatott kétségbe, (Ugy van! a baloldalon.) nem látom tehát semmiféle értelmét annak, hogy ez királyi kéziratban jelentessék ki. Királyi kéziratról lévén szó, méltóztassanak megengedni, hogy igen röviden elmondjam nézetemet a kéziratról, természetesen sohasem ö felségét, hanem mindig a királyi kéziratot ellenjegyző ministert tévén felelőssé. Őszintén megvallva, nagy megütközéssel fogadtam már ezelőtt egy esztendővel azt a kéziratot, amely 1917. április 28-án gróf Tisza István akkori ministerelnök ur ellenjegyzésével jelent meg. (Halljuk ! balfelől.) Igaz, hogy ezt kevéssel megelőzőleg Vilmos császár és porosz király egy körülbelül hasonló tartalmú királyi kéziratot intézett kanczellárjákoz, mint porosz ministereluökhöz, de a kettő között óriási különbség van. Poroszország a Hohenzollern családnak úgyszólván családi birtoka ; ott, amely jogot a porosz állampolgárok birnak, azt mind a Hohenzollern fejedelmektől, királyoktól kapták, ott tehát helyénvaló lehet az, hogy a király jelentse ki kormányával szemben azt az óhajtását, azt az akaratát, hogy ő a nép jogait ki akarja terjeszteni. Magyarországon, ahol senki által kétségbe nem vont alapigazság az, hogy minden jog a nemzettől származik, (Az elnöki széket Simontsits Elemér foglalja el.) Magyarországon, ahol nem Ö felsége a király adja nekünk az alkotmányt, hanem mi adjuk neki a trónt, (Helyeslés a szélsöbalóldalon.) nem tartom helyesnek azt, ha különösen oly kérdések, aminő a választójog, (Ugy van! balfelől.) amely eminenter a nemzetre és a képviselőházra tartozik, királyi kéziratokkal intéztetnek el. Gróf Tisza Istvánnak ez a cselekménye is súlyos alkotmányellenes hiba volt, de annak némi — nem mentségét, csak — magyarázatát láttam az akkori válságos külpolitikai helyzetben, amikor az orosz forradalom és az ott bekövetkezett anarchisztikus állapotok esetleg veszélyeztették a dinasztiáknak, a trónoknak fennállását. Akkor lehetett még ok arra, hogy igyekeztek a fejedelmek pozicziójukat megerősíteni, de most semmiféle okot sem látok fenforogni, amely ezt a királyi kéziratot indokolja. Az 1867 : XII. t.-cz. 11. §-ának megalkotása idején a nemzet vagy legalább az akkori képviselőházi többség azt tartotta, hogy kénytelen meghajolni a körülmények nyomása alatt és kénytelen elismerni Ö felségének a hadügyekre vonatkozó felségjogait, amelyeket a magyar törvényhozás századokon keresztül sohasem volt hajlandó elismerni. Az akkori képviselőházi többség ugy látta a helyzetet, hogy kénytelen százados felfogásával szakítva elismerni, hogy Ö felségének a hadügyre vonatkozólag alkotmányos fejedelmi felségjogai vannak. Hát ha épen királyi kéziratokat akarnak a ministerelnök urak kieszközölni, méltóztassanak kieszközölni olyant, amely Ö felségének a jelenlegi törvényen alapuló felségjogából kifolyólag a magyar nemzeti hadsereg felállítását rendeli el. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon, és felkiáltások : A hős magyar nemzetnek! Egy tollvonással megteheti !) A ministerelnök ur beszédének arra a részére, amely a választójogi kérdésben a munkapárttal kötött megegyezésre vonatkozik, érdemlegesen nyilatkozni nem kívánok. Már a múlt alkalommal kijelentettem, hogy a választójogra vonatkozó megegyezés a kormányra és a képviselőház többségére tartozik, mi abba beavatkozni nem akarunk. Fentartjuk magunknak a jogot arra, hogy a befejezett tényekkel szemben állást foglaljunk és bírálatunkat akkor gyakoroljuk, amikor annak ideje elérkezik. (Helyeslés a szélsöbalóldalon.) Csak annyit kívánok már most kijelenteni, hogy nézetem szerint igen helytelen dolog volna, ha az a megegjrezés azt eredményezné, hogy az u. n. Károly-keresztesek, a Bocskay hajdúinak méltó utódai (Ugy van!) üttetnének el, legalább részben, a választójogtól. Tartozunk mi is annyival a mostani hősöknek, amennyit annak idején Bocskay fejedelem és a hálás nemzet a hajdúkkal szemben tanúsított, akiket minden válogatás nélkül bevett az alkotmány sánczaiba. Létay Ernő: Ugy akarják a magyarságot megmenteni, hogy a hősök választójogát ejtik el! Holló Lajos: 'A lövészárokba jó a magyar fölös számban is, de választónak nem kell! Bizony Ákos: Ezzel tulajdonképen beszédemet befejeztem volna, (Halljuk! Halljuk!) azonban ne vegyék rossz néven azok a t. képviselő urak, akikkel nem oly régen egy párthoz tartoztunk, egy programm alapján állottunk, ha azt a kérést, azt a felhívást intézem hozzájuk nemcsak a magam, hanem annak a pártnak nevében, amelyhez tartozni szerencsém van, (Halljuk !) hogy miután az