Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-760

76 760. országos ülés 1917 deczember 12-én, szerdán. Gr. Tisza István: És ez jó állapot volt ? B. Madarassy-Beck Gyula: Ott is megváltozott. Sándor Pá!: Megváltozott az idők folyamán, de nagyon szépen működtek. B. Madarassy-Beck Gyula: Dehogy! Azért változtatták meg, mert rossznak bizonyult. Sándor Pál: Megváltozott az utolsó időkben. De Amerika gazdagsága nem az utolsó időkből származott, hanem az előző időkből és akkor még több jegybankja volt. Megvan ez Angliában is. Irlandnak van egy bankja, Angliának van egy bankja, Skócziának van egy bankja. De támadt-e ezáltal az országnak valami baja, vagy voltak-e nehézségei ? Okvetlenül csak Ausztriával kell megcsinálnunk a közös jegybankot? Konczedálom azt, amit t. képviselőtársam mond, hogy Szerbia szívesen csatlakoznék a közös jegybankhoz. Én is szivesebben csinálnám meg a közös jegybankot Németországgal, mint Ausztriával. Én csak azt mondtam, hogy azt a gyűlöletet, amely folyton uralkodott Ausztria és Magyarország között, azt a gyűlöletet ki akarjuk irtani a két ország szivéből és felfogásából, s erre csak egy mód létezik: a gazdasági kérdéseket elválasztani. De tegyük föl, hogy t. képviselőtársamnak igaza van, hogy rosszabb helyzetbe kerülünk Magyarországon a külön bank esetében, mint eddig. De akkor is az a véleményem, hogy az idők folyamán Magyarország igen rövid idő alatt helyrehozhatja mindazokat a hátrányokat, melyeket az első időben szenvedett. (Igaz! Ugy van! bálfelöl.) Természetes, hogy ez csak nézet, jövendőmondás és lehet, hogy talán tiz év után belátjuk, hogy jövendőmondásunkkal nem volt igazunk. De én nem óhajtok e dologgal tovább foglalkozni. Megengedem, hogy két sokkal erősebb tényezővel vitázom, mint én magam vagyok. De az a meggyőződésem, hogy t. képviselőtársaim közül sokan, ha konczedálni is fogják, hogy t. képviselőtársam nálam erősebben argumentál, mégis magukban — én az önök szivébe vélek látni — nekem adnak igazat. (Helyeslés balfelöl.) Elnök: Ki következik szólásra? Nagy Vincze jegyző: Gróf Tisza István. Gr. Tisza István: T. képviselőház! (Halljuk/ Halljuk!) A részletes vitánál nem szándékozom hosszabb beszédet mondani. Talán nem is volna helyes, ha ezt tenném. Mindössze egy pár rövid helyreigazításra szorítkozom. T. képviselőtársam azt mondja, hogy nem czáfoltuk meg egy állítását sem és visszatér beszédének arra a vezérfonalára, minthogyha a banktól függene az, hogy egy ország valutája mit ér, mintha a jegybank volna jó, ha az a valuta teljes értékű és a jegybank rossz, ha az nem teljes értékű. Mi, a t. ministerelnök ur is, én is, utaltunk rá, hogy nekünk a legkedvezőtlenebb fizetési mérleggel kellett megküzdenünk. Azok az országok, amelyekre ő hivatkozott, Szerbia, RomániaOroszország, óriásilag aktiv fizetési mérleggel birtak. Természetes, hogy a két előbb emiitett kis államban a háború alatt is jobb volt a valuta, mint a mienk és hogy a háború előtt Oroszország tudott aranyat gyűjteni. De mi 1907-től kezdve a háború kitöréséig, egy folyton rosszabbodó fizetési mérleg bajával küzdöttünk. Hiszen az, hogy ez alatt kiszivárgott egy pár százmillió értékű arany a monarchiából, ez feltétlenül szükséges volt, hogy fentartsa pénzünk paritását és csak a banknak nagyon is átgondolt valuta- és deviza-politikájával és avval a ténynyel volt elérhető, hogy ennek az egész nagy közgazdasági felületnek nemzetközi fizetési ügyeit ez a világhírű intézet intézte, hogy nem sokkal több aranyat kellett odadobnunk, vagy feláldoznunk pénzünk paritását, hogy az aranyat megmentsük. Ha a t. képviselő ur vak az ilyen argumentumokkal szemben, akkor nagyon természetesen azt kell gondolnia, hogy egyetlenegy argumentumát sem czáfoltuk meg. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) Most csak egyet említek még egyszer, a kivitelt; inkább szavaim értelmének helyreigazításaként. Első felszólalásomban nem állítottam azt, hogy egyes visszáságok nem történtek. Nem állítom, hogy egyes hibák nem történtek, hanem igenis állítom, hogy nagyon is túlbecsültük volna, a hibáknak jelentőségét, ha azt hinnők, hogy azok valutánk értékére számottevő befolyást gyakorolnának. Egyet meg kell jegye_znem. Épen t. barátommal, Teleszky Jánossal voltmik ketten azok, akik a magyar kormány kebelében és a többi alkotmányos tényezőkkel szemben is, akik ebben a dologban eljártak, mindjárt hozzá kell tennem némileg tiszteletteljes helyreigazitásaképen annak, amit a t. ministerelnök ur mondott, természetes, hogy mi vihető ki, mi nem, abba a háború szükségletei szempontjából a hadügyministernek beleszólása volt. De hogy a mi időnkben nem kizárólag a hadügyiminister diszponált sem ebben, sem más kérdésben, azt a leghatározottabban merem állítani. Egyik tényező volt, amelynek ebbe természetesen beleszólása volt a háború alatt. De mondom, mi ketten voltunk azok, akik épen a valuta szempontjából a kivitelt lehetőleg fokozni igyekeztünk. A legtöbb olyan czikknél azonban, amelynél a kivitel lehetőségére egyáltalán gondolni lehetett, nemcsak a katonaság, nemcsak a polgári lakosság élelmezéséért felelős tém^ezők ellenérzésével, de a közhangulattal találtuk magunkat szemben. Hiszen a legélesebb megtámadásban részesültünk azért, hogy nem tiltjuk be minden czikknek a kivitelét. Mi. ketten voltunk épen azok, akik a valuta fentartásának szempontjától vezetve, ezt a nagy ódiumot is^magunkra vettük, hogy pl. a tojáskivitelt nem tiltottuk be, pedig bizony a fogyasztónak jól esett volna, ha valamivel bővebben és olcsóbban kapta volna.