Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.
Ülésnapok - 1910-760
760. országos ülés 1917 deczember 12-én, szerdán. 77 Végül csak ismételni kivánom azt, amit elég hibásan •— s ezért ugy a t. képviselő urnak, mint a t. háznak bocsánatát kérem — közbeszólás alakjában már megmondottam. Tévedett a t. képviselő ur, amikor azt állította, hogy ezt a háborút mi provokáltuk, vagy a szerajevói merényletet mi használtuk volna fel alkalomnak a háborúra azért, mert tudtuk, hogy ellenfeleink 2—3 év múlva meg fognak bennünket támadni. T. ház ! A legünnepélyesebben, a leghatározottabban, a legkerekebben tiltakozom ez ellen a feltevés ellen. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Igenis, valószínűnek tartottuk, — bizonyosra nem lehet az ilyet venni — hogy 2—3 év múlva meg fognak bennünket támadni. Ezt valószínűnek tartottuk. Ezzel szemben igyekeztünk védekezni egyfelől saját véderőnk fejlesztése által, másfelől — és ezt ma már elmondhatom — azáltal, hogy azt a politikát, amely ugyancsak a háború alatt, de mégis szerencsésen befejezésre jutott, t. i. Bulgáriának és -Törökországnak a középeurópai szövetséghez való csatlakozását inauguráltuk. Ep az én csekély személyem volt az, aki emellett mindjárt a bukaresti béke után a legnagyobb nyomatékkal állást foglaltam és hála Istennek, sikerre vezetésében közreműködhettem. (Élénk tetszés a jobboldalon.) Es az a remény is vezetett bennünket, hogy utoljára is a jövőt ki tudná megmondani. Hátha közbejönnek események, amelyek elhárítják a veszélyt. De mindenesetre hozzájárulhatunk a veszély elhárításához saját hadseregünk erejének fokozása és ennek a két értékes szövetségesnek a megnyerése által. (Helyeslés a jobboldalon.) De azt lelkiismeretes ember, akit közvetlenül terhel a felelősség, énszerintem soha sem vállalhatja el, hogy százezreket és milliókat a halálba kergessen, hogy százezreit és millióit az árváknak és az özvegyeknek a siralomba kergessen, csak azért, mert azt hiszi, hogy talán pár év múlva ugy sem kerülhető el a háború. (Élénk helyeslés és tetszés a jobboldalon.) Ez távol állott nemcsak tőlem, de távol állott minden felelős tényezőtől ugy a monarchiában, mint a német birodalomban. (Tetszés a jobboldalon.) Ezt a háborút nem idézte fel semmi más, mint hogy meggyőződtünk róla, hogy a szerb kormány bűnös a merényletben. (Igaz ! Ugy van! a jobboldalon.) és amikor ezért a teljesen jogos és szükséges retorzió eszközéhez akartunk nyúlni, ezt használták fel ürügyül az entente hatalmak háborús terveik megvalósítására. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Ezt kötelességemnek tartottam megjegyezni. (Élénk helyeslés jobboldalt.) Elnök : Szólásra ki következik ? Hoványi Géza jegyző: Teleszky János. TeleSZky János : Bár annak a veszélynek teszem ki magamat, hogy a t. ház több tagja rám fogja olvasni, hogy túlsókat beszélek, mégis azok a nagyon indokolatlan és méltatlan támadások, amelyekben a t. képviselő ur az Osztrák-Magyar Bankot részesítette, arra kényszerítenek, 'hogy egész röviden igénybe vegyem a t. ház figyelmét, nehogy az ő állításai és támadásai czáfolat nélkül maradjanak, őszintén megvallom azonban, hogy a t. képviselő ur, aki különben közgazdasági kérdésekkel foglalkozó szakember, vádjait olyan bámulatosan szedte össze, hogy igazán nehéz azokat szakszerűen czáfolni. Mégis igyekezni fogok egyben-másban a t. házat tájékoztatni a tényállásról. (Halljuk ! Halljuk ! a jobboldalon.) A t. képviselő ur legfőbb érve az volt, hogy a bank teljesen helytelen eljárását az bizonyítja legjobban, hogy a mi valutánk romlott meg a legjobban, az orosz valutát kivéve. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy a mi bankunk volt tehát a legrosszabb. Bocsánatot kérek, már a ministerelnök ur és gróf Tisza István képviselő ur rámutattak arra, hogy a valuta mikénti állásának egészen más okai vannak, mint az, hogy a jegybank hogyan vezeti a maga ügyeit. De ez a kérdés olyan, amit a háború alatt nem is lehet. nem is kell talán tárgyalnunk ; majd a háború után állapítsa meg a t. képviselő ur, hogy a mi sajátlagos közgazdasági viszonyainknál fogva mennyire voltunk kénytelenek mi igénybe venni a jegybankot és mennyire voltak kénytelenek igénybe venni azt más államok. És akkor talán a jegybankra nézve más véleményt fog magának leszűrni, mint amilyet ma előadott. Hibául hozza fel a t. képviselő ur, hogy 1913-ban nem vett a bank aranyat. Erre a ministerelnök ur is és gróf Tisza István is megfeleltek már ; nem tudom, hogy miért méltóztatik mégis azt mondani, hogy állítása nincs megczáfolva ? De kérdezem, hogy mivel vette volna meg az aranyat a bank ' l . A t. ministerelnök ur már megmondta, hogy bankjegyek ellenében nem lehetett ezt megtennni. Nemcsak azért, mert ezt nem is szabad, hanem mert nem lehet, fizikailag sem. (Igaz I Ugy van! jobbjelöl.) Mert mi lesz azzal a bankjegygyei ? A forgalom több bankjegyet nem bír el, mint amennyit megkövetel. Ha tehát az Osztrák-Magyar Bank, vagy akármelyik jegybank több bankjegyet bocsát ki, mint amennyire a forgalomnak szüksége van, a többlet visszaözönlik, azt nem lehet forgalomban tartani, egy koronával sem többet, mint amennyire a forgalomnak szüksége van. Annak a kereskedőnek szempontjából, aki odemegy a bankhoz és el akar adni húsz darab aranyat, momentán talán ért hetetlen ez a dolog, de bocsánatot kérek, aki a közgazdasági életet ismeri és aki ismeri a közgazdasági és a valutáris gépezetet, az tudja, hogy ez egy teljesen lehetetlen dolog. Az Osztrák-Magyar Banknak a háború előtt törvényes kötelezettsége volt, bankjegyeinek paritását fentartani. Sándor Pál: S hogyan tartotta fenn ? B. Madarassy-Beck Gyula: Devizapolitikával. Teleszky János: Devizával. Vett és eladott. A vevéssel nem tarthatta fenn természetesen, hanem azzal tartotta fenn, hogy igenis minden rendelkezésre álló időben és alkalomkor vett devizát
