Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-760

68 760. országos ülés 1917 mat alapítani és azzal biztosítékot nvujiani nem lehet. Sándor Pál: El kell adui! Gr. Tisza István : Ez nagyon messzire menne ! Sándor Pál: Kapnak annyit érte, mint a kilincsért ! Gr. Tisza István : A kilincset kérem elpufíogtatjuk és az első tényleg az, hogy legyen municzió és legyen mivel lőni. A t. képviselő ur szemrehányásainak abban a gazdag tárházában, amivel ugy az Osztrák-Magyar Bankot, mint az akkori kormányt szives volt elhalmozni, megemlékezett arról is, hogy a hadi hitelintézeteket — gondolom, ez a helyes elnevezésük — milyen későn állítottuk fel. Igaz, hogy ezeket meglehetősen későn állítottuk tel, de a következés beigazolta, hogy egyáltalán nem is volt szükség rájuk, nem is volt jelentőségük, mert egy kis vidéki pénzintézet forgalma nagyobb, mint ezé a hadi hitelintézeté. (Ugy van! jobbról.) Ez természetszerűleg visz át a másik kérdésre, a moratórium kérdésére. Nem akarok most abba belemélyedni, hogy ha moratóriumot nem hozunk be, ennek minő következései lettek volna a nagy forgalom szempontjából és hogy mennyiben van alapja t. képviselőtársam azon vádjának, hogy a bankjegyek nyomása kellően előkészítve nem volt. Csak sub rosa emlitem meg, hogy t. képviselőtársamnak az az' állítása, hogy a kormány elrekvirálta az aprópénzt, szintén az ő ifj ui fantáziájának egyik terméke, mert hiszen rekvirálásról szó sem volt és az, hogy a kemény aprópénzben hiány állott be, bizonyára kevésbbé tulaj donitható a háborúval kapcsolatos nagyobb szükségletnek, mint annak a ténynek, hogy a háború beálltával a kisemberek milliói eldugdosták a kis fizetési eszközöket. (Igaz! Ugy van! jóbbfelől.) De a moratóriumra feltétlenül szükség volt, nem a nagybankok és nem a nagyüzletek, hanem a kisemberek szempontjából. Altalános mozgósítást, világháborút megkezdeni moratórium nélkül annyi lett volna, mint százezer és százezer ekszisztencziát rombadönteni. (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) Méltóztassék elgondolni, minő helyzetbe jutottak volna azok a százezrek és milliók, akiknek kenyérkeresője hadba vonult és, akikkel szemben a megijedt hitelezők a maguk igényét sürgősen érvényesítették volna. (Igaz ! Ugy van ! jóbbfelől.) Szükség volt a moratóriumra a kisemberek érdekében, megcsináltuk mi is, mint majdnem valamennyi hadviselő fél és. azt hiszem, ha van valami, aminél a volt kormány bizonyos önérzettel és bizonyos megelégedéssel mutathat vissza működésére, az épen az a nagyon jól átgondolt és következetesen keresztülvitt politika, melyet a moratórium kérdésében vallott, mert behoztuk a moratóriumot, de felhasználtuk a helyzetet, amint erre rés nyílott, annak oly fokozatos megszüntetésére, amely minden rázkódtatás nélkül épp a kis ekszisztencziák teljes kímélésével lehetővé tette, hogy jóformán teljesen visszatérjünk ismét B reniczember 12-én, szerdán. des közgazdasági és jogi életre. (Helyeslés a jobboldalon.) Már most áttérek a főkérdésre és azokra az igen kemény támadásokra, amelyekkel t. képviselőtársam az Osztrák-Magyar Bank vezetőségét is elhalmozta. Én nem hiszem, hogy azoknak a férfiaknak többsége, kiknek alkalma volt a jegybank működését a háború előtt és a háború alatt közvetlen tapasztalatból figyelemmel kísérni, magáévá tenné a képviselő ur ítéletét. Hivatkozhatom arra az átgondolt, czéltudatos és sikeres valutapolitikára, melyet az Osztrák-Magyar Bank a háború előtt nem egyszer nagyon súlyos viszonyok között is keresztül vitt, amelylyel nem európai, de világrenomét szerzett magának és a melylyel ezt a gazdasági területet, amelynek közgazdasági szempontból épen a devizaforgalom és a valutapolitika szempontjából igen kedvezőtlen körülményekkel kell megküzdenie, a rendezett valuta viszonyaiba viszszavezette és a világpiac nagy megrázkódtatásai között is fentartotta. Az kétségtelen, hogy a háború alatt nem sikerült fentartani valutánknak teljes értékét. De hiszen gondolhatta-e valaki, hogy egy ilyen háborúban nekünk a mi valutánk teljes értékét fentartanunk sikerül 1 Engedjen meg nekem a t. képviselő ur, ő itt ismét egészen téves térre, hamis vágányra tereli át a kérdést, mikor a valutaérték szempontját azzal a szemponttal köti össze, hogy melyik ország hódította meg a másikat, melyik ország nagy, melyik ország kicsiny. Hiszen ezek a szempontok akkor játszhatnak szerepet, ha a valuta értékébe az államcsődtől való félelem belejátszik. De hát ettől, hála Istennek, százezer kilométernyire voltunk és vagyunk. Ha pedig ezt a momentumot, az állam megsemmisülésének vagy az állam csődjének momentumát elimináljuk, akkor a valuta ügye nem hatalmi tényezőktől, nem csaták megnyerésétől függ, hanem függ közgazdasági viszonyoktól, függ a nemzetközi forgalom, még pedig ugy az áru-, mint az értékpapirforgalom viszonyaitól, függ attól, hogy az illető terület a maga külföldi fizetéseinek teljesítésére megfelelő anyaggal, megfelelő áruval rendelkezhetik-e. (Ugy van! jóbbfelől.) Ebben a tekintetben, nehéz volt a helyzetünk az utolsó tiz évben a habom előtt is. Most azonban hozzájárult az az óriási szerencsétlenség, hogy ez a háború, amely különben is megzavarta termelési viszonyainkat, tehát megzavarta ekszportunkat, összeesett három egymást követő rossz gazdasági esztendővel, (Ugy van! Ugy van! jóbbfelől.) ugy hogy a monarchia kivitele a minimumra szállott alá. Itt ismét megjegyzem, hogy én nem áUifcom azt, amit állítani egyáltalán távol áll tőlem, hogy egyben-másban ne volna igaza a t. képviselő urnak ; én nem állítom azt, hogy az ekszporttal kapcsolatos kérdésekben hibák nem történtek. De igenis állítom azt, hogy ezek a nagy eredményen, a végeredményen nagyon keveset vál-