Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-760

760. országos ülés 1917 dt ország valutáját. E műveletek központja Zürichben volt. Svájcz volt az az ország, ahol a mi koronáinknak jóformán forgalmi központja volt. Ha mi Zürichben meg akartuk volna védeni a mi valutánkat, könnyű módon megtehettük volna. Ez a könnyű mód szintén nem az én véleményem, hanem annak véleménye, aki a belga bankot alapította: Somary-é. Van erre már egy klasszikus példa. Annak idején az orosz valutával Berlinben Mendelssohn csinálta ezt a műveletet nagyon kevés eszközzel és meg tudta védeni a rubelt a kontreminőrök ellenében. Ez nagyon klasszikus példa. B. Madarassy-Beck Gyula: Mások voltak a viszonyok! Béke volt! Sándor Pál: Nekem Somary ebben a tekintetben nagyon mérvadó és mások, szintén nagy osztrák pénzügyi kapaczitások, szintén ezt a nézetet vallották. Azok mondták, hogy néhány millióval Zürichben .... Wekerle Sándor ministerelnök: Megtörtént! Sándor Pál: Kegyelmes uram, most megtörtént, azonban bocsánatot kérek, azelőtt nem történt meg. Hogy nem történt meg, ezt mutatja dr. Pályi Edének, e jeles írónak több műve, aki kifejtette számtalanszor, hogy az Osztrák-Magyar Bank tartson expoziturát a külföldön. De sohasem sikerült keresztülvinnie, hogy az Osztrák-Magyar Banknak ezekben a városokban, ahol a mi koronáinkkal kereskedtek, legyen expoziturája, amely legalább megvédi, megveszi vagy eladja, szóval szabályozza valahogy ezt a valutát. Ezzel a legprimitívebb eszközzel sem tudtak élni. Hogy most megtörtént, eső után köpönyeg. Meg vagyok győződve, hogy végre meg kell mindennek történni, talán lesznek még olyan intézkedések is, amelyek majd csak a háború után fognak megtörténni, de a mi feladatunk lett volna azt, ami szükséges, a kellő időben megcsinálni, még pedig erélyesen megcsinálni. Eri tudom, hogy háborúban, akárki vezeti az ügyeket, sok hibát követ el, lehetetlen, hogy az országnak ebben az óriási gépezetében mindent helyesen csináljon, azonban ilyen vaskos hibákat csak az OsztrákMagyar Bank volt képes elkövetni. Érdekes, hogyan késtünk el pl. Szerbiában, tudniillik pénzügyileg. Ma ott, meghódított területen egy szerb dinárért egy korona 25 fillért fizetnek. Azelőtt a mi kommandánsunk azt mondta hivatalosan, hogy két dinár egy korona, de ma és mindennap egy korona 25 fillért fizetnek egy dinárért. Ki csinálta ezt? A mi németbarátaink. A mi német barátainknak szükségük volt odalenn élelmiszerekre, megvásárolták azokat ós ez vitte fel a dinár árfolyamát egy korona 25 fillérre. Ismeretes az összes közgazdaságikörökben, a bankoknál, hogy még ma is igen nagy mennyiségű dinárt adnak el és hogy ma is egy korona huszonöt fillért fizetnek azért a eczember 12-én, szerdán, 63 dinárért, amelyre nincs semmiféle fedezet a világon ! Tehát azért a dinárért, amelynek nincs fedezete, ahol oly országban, ahol a fedezetül szolgáló aranyat eldugták, — még azt sem tudni, nem lopták-e el azóta — egy korona huszonöt fillért fizetnek! Ennél flagránsabb bizonyítékot alig lehet felhozni arra, hogyan tudjuk mi a valutánkat megvédeni és hogy mily bűnösök vagyunk ebben. Figyelmeztetem a t. kormányt, hogy lehetőleg ne essék ebbe a bűnbe Olaszországban gis, mert megtörténhetik ez ott is. Hiszen a múltban ez nemcsak Szerbiában, hanem Romániában is megtörtént, sőt még rosszabb történt. Nagyon érdekesek ezek a dolgok. Bocsánatot kérek, hogy azokat előadom. (Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem, fontos, hogy Magyarországon is legalább egy ember mondja el a dolgokat ugy, ahogy azok vannak. Méltóztassanak hát meghallgatni.. Mi történt tehát Romániában? Romániában egyoldalúkig megállapította nem az osztrák-magyar, de a német kormányzat, hogy 80 korona egyenlő 100 leivel. Ez azt jelentette, hogy ha egy osztrák-magyar czég leiket akart venni, akkor a német Reichsbanknál deponálnia kellett, ha a márkát 156-tal veszszük, 100 leiért 124 koronát. Tehát míg a mi német barátunk 80 márkáért 100 leit kap, nekünk fizetnünk kell, miután márkákat kell letennünk, — mert még arra sincs jogunk, hogy koronánkat tegyünk le, hanem mi a koronákat Berlinben teszszük le és ott adják a márkákat, — nekünk fizetnünk kell egy meghódított országban 100 leiért 124 koronát. Nagy hiba volt ez; meg lehetett volna e kérdést másként is oldani, ugy pl., hogy nem 80 márkát, teszünk le 100 leiért, hanem 61 márkát és akkor megtörtént volna ugyanaz, ami volt hóditásunk első napjaiban, amikor a lei értéke 95 fillér volt. De jött a német kormányzó és dekretálta, hogy a márka az alap és nekünk ehhez az alaphoz kell simulnunk. Ez a barátság! (FelJciáltásoh a baloldalon: Gyönyörű szövetség!) Ha elgondolom azt, — bocsánatot kérek, hogy kimondom, — hogy mi tüskön-bokron át Németországgal együtt megyünk, — amint én is állítom, hogy Németországgal kell mennünk, — de ha elgondolom, hogy ezt a ridegséget a jövőben is fenn fogja tartani, hogy tisztán csak saját érdekeit tolja előtérbe és azt mondja, »apres nous le déluge!«, ha elképzelem ezt a perspektívát, akkor szomorúság tölti el szivemet, hogy annyi vért kellett áldozni csak azért, hogy még kisebbek és szegényebbek legyünk, mint amilyenek voltunk! Baiia Aladár: Azért kell Flandriába elmenni ! Sándor Pál: Nem más a viszony Törökországban sem. Törökországban egy török fontért fizettünk előbb 20 koronát, most 31 koronát.