Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-760

62 760. országos ülés Wl? megállott ez az egész Masinéria, nem segíthettek magukon a bankok és beállott az a szégyenletes állapot a háború megkezdése előtt, amely elképzelhetetlen a legutolsó balkán államban is. Ha a bank azt mondja, hogy nincs aranya, hát jól van, azt lehet mondani, hogy nem szerezhetett be többet; de hogy nincs papirosa már az első évben, az nem menthető, ilyet nem szabad mondani, erről gondoskodni kellett volna! Megtámadtam ugyanekkor az Osztrák-Magyar Bankot azért is, mert kitűnt, hogy voltaképen két fajta részvényre volt szabad a statútum értelmében lombardot adnia. Az egyiknek a nevét elfelejtettem, a másik a Pester Walzmühle Gresellschaft. B. Madarassy-Beck Gyula: Elavult statútum! Sándor Pál: Igen, elavult statútum és ennek alapján a bank nem volt abban a helyzetben, hogy lombardirozzon. Ez a tényleges állapot, amit a moratóriumi tárgyalás folyamán megczáfolni senki sem bírt, pedig ott volt az OsztrákMagyar Bank képviselője. De hogy igy volt, azt be fogom bizonyitani mással is. Azt hiszem, nem tévedek, ha azt állítom, hogy a bank értékpapírokat voltaképen csak szeptember 1-én kezdett lombardirozüi. Szeptember 1-én volt az első nap, tehát egész augusztusban nem voltak képesek a bankok lombardot kapni sem magyar járadékra, sem értékpapírra. Csak szeptember 1-én voltak képesek pénzt kapni. Németországban pedig már augusztus, 1-én az összes Kriegskasse-k működtek, megvolt mindenféle lombardirozás. megvoltak a Kriegskassen-Schein-ok, minden rendezve volt, pillanatnyi fennakadás nem volt; a régi jó német alapossággal megcsinálták a háborút a béke idején, mielőtt harczba mentek volna. Ez a különbség egy felkészült, egy jó organizáczióval, kellő emberekkel biró bank és más bankok közt. De ez részben természetes is. Hisz az Osztrák-magyar banknál botrányosak voltak a fizetések és békeidőben lehetetlen volt, hogy egy kiválóbb ember, egy képzettebb ember, aki megérte a nagyobb fizetést, bekerülhetett volna e bank tisztviselői karába. Nem is akartak nagyobb eszű embereket oda vinni, (Mozgás.) féltették a saját dicsőségüket. Nem voltak hajlandók nagyobb fizetést adni csak azért, hogy az ily jelesebb emberek inkább más bankokhoz, privát bankokhoz menjenek, de ne az Osztrák-magyar bankhoz ! Egész természetes folyománya volt ez a . régi jó osztrák czopfszisztémának, amelyet oly jól ismerünk. Menjünk tovább, t. ház. Mi történt pl. az Osztrák-Magyar Bank és a kormány részéről az arany tekintetében? Németország az első pillanattól kezdve hozzá fogott az arany beszerzéséhez. Igaz, hogy Németország közönségénél sokkal, de sokkal több arany volt, mint nálunk. (Mozgás a jobboldalon. Felkiáltások: Nálunk nem deczember 12-én, szerdán. volt!) Hogy nálunk mennyi volt, bizonyítja az a nagy export, amely aranyban még a legutóbbi időkben is folyt nálunk; hiszen egy huszkoronás aranyat beváltottak 100 koronás bankóval. Hogy ha Svájczba mentünk volna . . . Beck Lajos : Vitték kofferekben! Sándor Pál: . . . igenis, rendszeres export, rendszeres eladás folyt Ausztria-Magyarországon a külföldi aranyművesek részére. A hadiszállítók minden árat megadtak az aranyért. Németországban a kérdést rendezték, nálunk a magángyűjtésen kivül nem történt semmi az arany gyűjtése érdekében. A kilincseket elviszik az ajtókról, a háztetőt leveszik, ha rézből való, de , arról még nem hallottam semmit, hogy azokat a nyomorult kavicsokat, a gyémántokat leszedték volna és tiz évre eltiltották volna a behozatalát, hogy összeszedték volna az aranyat, ha lehet, kényszereszközökkel, a haza oltárára. (Elénk helyeslés a baloldalon.) Mi szükség van a gyémántra? (ügy van! balfelöl.) Nem okvetlenül kell gyémántot viselni. Ha el tudják venni a kilincseket, vették volna el kényszereszközökkel a gyémántot is! Polónyi Géza: Nem is fogjuk tűrni. Nem lehet a lakásokat kilincs nélkül hagyni! Sándor Pál: En egyetlenegy dologban csodáltam mindig gróf Tisza Istvánt. Csodáltam a nagy energiáját. Hogy energiáját ebben a kérdésben nem mutatta ki, ez előttem rejtély. Meg vagyok győződve, hogy a nagy aranykivitel után is Magyarországon még mindig lehet találni aranyban és ékszerekben egy milliárdot. (Ellenmondásolc a jobboldalon.) Erről lehet vitatkozni, ezen lehet mosolyogni; beismerem, ez csak egy odavetett szám; azonban ha nincs egy milliárd, ha kevesebb van, akkor is ugy kellett volna tenni, hogy az ékszert ki vigyük és a szükséges czikkeket behozzuk. Az Osztrák-Magyar Bank és a kormány nem tett semmit az országban lévő idegen papírok megvételére. Németország, Anglia és Erancziaország jóval megelőztek minket ebben is, akik igen későn fogtunk hozzá az idegen értékek lefoglalásához. Az Osztrák-Magyar Banknak, vagy mint Székely Ferencz sokszor mondja, a valuta őrének kötelessége lett volna a kormányt erre figyelmeztetni. Néhány adattal leszek bátor szolgálni. A hadikölcsönpénztár, melyet azonnal a háború megkezdése után kellett volna megnyitni, csak 1914 október 13-án nyilt meg. Ezzel szemben Németországban már augusztus első napjaiban. A papírok lombardirozását szeptember elsején kezdték. A deviza irányítására hivatott központ csak hosszas unszolásra létesült 1916. végén; addig az ideig mindenki szabadon vásárolhatott Svájczon keresztül Francziaországban, Angliában, vagy Olaszországban, mindenki vihetett ki koronát és átválthatta frankra, mindenki abban a helyzetben veit, hogy lenyomhatta Magyar-