Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.
Ülésnapok - 1910-759
52 759. országos ülés 1917 deczember 11-én, kedden. semnii mást, hogy ő az Oberste Gericktshofot ós a Kassationshofot megkereste aziránt, hogy a most létező jog nyujt-e e tekintetben valamely biztosítékot, igen vagy nem. Miután Ausztriában ezt a divergencziát a legnagyobbperfldiával ellenünk kihasználták,talán jó lesz ezt a tényállást tisztába hozni. Hiszen rábízom teljesen a minister urakra, én csak a háznak figyelmét akartam erre felhívni, hogy minden csekélységben hogyan ütköznek belénk és hogyan akarják períid módon a dolgot ellenünk kijátszani. Már most én magam részéről pár szóval akarom abszolválni azt a kérdést, hogy ez a törvényjavaslat nem nyujt-e okot aggodalomra - a tekintetben, hogy a rendelkezési szöveg nem egyezik meg az indokolással, még jjedig épen a Teleszky János t. képviselőtársam által vitatott legfontosabb kérdésben. Azt hiszszük és gróf Apponyi Albertnek jogfentartó nyilatkozatai folytán azt is kell hinnünk, hogy ez a törvényjavaslat tulajdonképen honorálása annak az álláspontnak, amely ezt a gazdasági kiegyezési kérdést nem kívánja ezen parlament előtt véglegesen elintézni, hanem a jövő választások utján megalapítandó parlamentre kívánja bizni. Az indokolás ezt szó szerint meg is mondja (Olvassa): »Végleges megállapodás előterjesztése azért sem lenne lehetséges, mert ilyen megállapodások tekintetében a döntést a jövő országgyűlés számára kívánjuk fentartani«. Eszerint ennek a provizóriumnak tulajdonképen ugy kellene szólni, hogy két esztendőre prolongáltatok ez a provizórium ós ezek az inczizumok itt kihagyatnak. Mert hogyha e két esztendő leforgása alatt a parlament uj választások utján abba a helyzetbe jut, hogy e kiegyezési kérdés felett határozhat, akkor rendben van a dolog. Ha pedig e két év alatt nem jön ebbe a helyzetbe, akkor természetes, hogy prolongálni kellene ezt a törvényt további időre. Ez volna jogászüag a korrekt és helyes álláspont. Ámde ez a szöveg nem ezt mondja. A szöveg azt mondja, hogy a prolongáczió nem két esztendőre történik, csak az a makszimum, az a jjrekluziv terminus, ellenben a provizórium addig az időpontig köttetik, amelyben ezek az ügyek a két kormány között megállapított ujabb szabályozás alá kerülnek. Tehát a provizórium egy közjogi prekarium határidejéig érvényes, addig az időig, amig a két kormány között ilyen megegyezés létesül. Ebből a konkluzum az, hogy ha Teleszky János t. képviselőtársam érvelése szerint ez a 20 esztendős kereskedelmi szerződés, mondjuk, egy éven belül létrejönne Ausztriával, akkor nekünk, daczára a két esztendős provizóriumnak és daczára annak az ígéretnek, hogy a jövő választások utján megalakítandó parlamentre bizzák a kérdést, szerencsónk lesz ezzel a kérdéssel itt foglalkozni. Erre azt a feleletet fogom kapni, hogy igen, de csak rendkívüli szükség esetén tartja fenn magának a jogot a kormány, hogy ezeket a javaslatokat előterjessze. Azonban mit látunk? Evek óta folyik már ártárgyalás, folyik a 20 esztendőre nézve a kereskedelmi szerződéses megegyezés, egy előre * nem látott rendkívüli esetre szóló szerződés előre megkötése. Hát mi legyen az a rendkívüli előre nem látott véletlen, vagy kényszerhelyzet, amely ezt a prekarius terminust lejárttá teszi ? Ez az, amire én magamnak feleletet adni nem tudok. Azt hallom azonban — nem valami autentikus forrásból, de hiszen Sándor Pál t. képviselőtársam is emanczipálta magát a nagyon hitelt érdemlő adatok alól, (Derültség.) — hogy ebből a kiegyezésből mégsem lesz semmi. ÜSÍem lesz semmi, mert először is az osztrák kormány még mindig jelentékeny pontokban, állítólag 5 pontban nem járult hozzá ezekhez a szerződésekhez és folyton ujabb és ujabb követelésekkel áll elő. Másodszor, nem lesz belőle semmi azért, mert a cseheknek és délszlávoknak maguktartása után Ausztriában kizártnak tekinthető, hogy amikor a kvótafölemelést akarják keresztülvinni, elfogadjanak egy szerződést, — hiszen határozatot is hoztak már és fenyegetnek minket, iragy kvótafölemeléssel akarnak előállani... Wekerle Sándor ministerelnök: Mi is fenyegetőzünk. Polónyi Géza: Igen, de bár fenyegetőznénk jobban ! Attól a fenyegetéstől, amit eddig hallottak, nem nagyon ijednek meg, különösen ha elolvassák Teleszky János t. képviselőtársam beszédét és látni fogják, mennyire rá vagyunk mi utalva arra, hogy ezt a húszéves kereskedelmi szerződést megkössük. Mert ez volt t. képviselőtársam beszédének lényege. Ilyen körülmények között nem hiszem, hogy valami nagy sikerrel fog a t. pénzügyminister ur alkudozhatni avégből, hogy kedvezőbb kiegyezést létesítsen. Teleszky János t. képviselőtársamnak pedig azt akartam megmondani, hogy amennyire nagyrabecsülöm én őt, mint embert, amennyire becsülöm hazafiságát, azt, hiszem, ma nem jó szolgálatot tett az országnak, (Igaz! Ugy van! balfelöl.) mert Ausztriának szarvakat növelt anélkül, hogy Magyarország érdekeit a legtávolabbról is megvédelmezte volna. (Mozgás a jobboldalon, ügy van! balfelöl.) T. képviselőház! Arról, hogy Magyarország és Ausztria milyen viszonyba kerüljenek egymással, nagyon sokat lehetne beszélni. Beszélnek a középeurópai vámunióról, természetesen mindig a zárt vámterület elmélete alapján. Én azonban, ha majd ezeket a kérdéseket tárgyalni fogjuk, bátor leszek a t. kereskedelemügyi minister úrhoz egynéhány kérdést intézni ezekre a külföldi kereskedelmi szerződésekre vonatkozólag. Mert az már megállapított dolog, hogy az európai határok sem elégségesek arra, hogy zárt vámterületen lehessen ma Európát kezelni olyan értelemben, hogy sem bevitelre ne szoruljon, se kivitele ne legyen.
