Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-759

7.59. országos ülés 1927 éeczember ll-én, kedden. 49 gyelországhoz ? És végezetül csak ebben a vaiiáezióban, hogy szól az a húszesztendős szerződés azon esetre, ha Pozen is odacsatoltetik (Derültség.) az egész lengyel királyság helyreállítása hoz ? De hiszen itt van, t. képviselőtársam, a kormány programmja Dalmácziára vonatkozólag. Erről majd alkalmilag egy kicsit bővebben szeretnék beszélni. (Derültség.) Hiszen Dalmáczia a kormány programmja szerint, ugyebár, Horvátország révén Magyarország szent koronájához csatoltatik — ha ez a kormányprogramm végre lesz hajtva. Ehhez három kérdőjelet teszek hozzá. T. i. — nem akarom felfüggeszteni a t. képviselő urak kíváncsiságát — abban a horvát kiegyezési törvényben, a 65. §-ban, világosan benne van, hogy ennek a revindikácziónak feltétele az, hogy Dalmáczia meghallgatandó és csak hozzájárulásával fog ez megtörténhetni. Igen ám, de nincs megmondva, hogy ez plebisciturn utján, tartománygyülés utján, vagy az osztrák Reichsratban lévő dalmát képviselők nyilatkozatai alapján történik-e, szóval nincs megmondva, hogy mitől függ ennek végrehajtása. Függ attól, hogy az osztrák kormány hajlandó-e nekünk ott egy plebiscitumot rendezni. Ugy-e, nem hajlandó % Nos hát én is ezen a véleményen vagyok, de a ministerelnök ur talán még más véleményen is van, mert be nem ígérte volna Dalmácziát, ha neki valami kis háttere nem volna a tekintetben, hogy az osztrák kormány mégis csak köteles szekundálni ennek az Ígéretnek a beváltásánál. En tehát nem tudom, de a magam részéről azt hiszem, hogy nem lesz ide csatolva Dalmáczia. (Derültség.) De arra az eshetőségre, ha mégis ide csatoltatnék, (Derültség jobb- és balfelől.) a tarifáról méltóztatott-e gondolkozni ? (Élénk derültség.) Mert, ugyebár, egészen más lesz Magyarország vámterületi helyzete, ha Dalmácziát ide csatolják és más lesz akkor, ha p. o. a csehek a 13 vármegyét megkapják. (Derültség.) Ezt azonban nem veszem komoly dolognak, már értem a cseh dolgot, . . . B. Madarassy-Beck Gyula: Arról kár is tréfálni ! Polónyi Géza: . . . de az előbbiek egészen komoly kérdések. Komoly kérdés a romániai kérdés is, mert az a mi balkáni tárgyalásainknál elég fontos kérdés volt mindig, hogy Bulgáriával, Romániával és Szerbiával tulaj donképen milyen viszonylatban leszünk gazdaságilag. Mindezekben pedig ad oculos adva van az, hogy a ki ma 20 éves kereskedelmi szerződésnek megkötésére vállalkoznék, az nem végezne lelkiismeretes munkát, pedig én Teleszky János t. képviselő úrtól mégis csak lelkiismeretes munkát vártam e kérdésben. Húsz éves kereskedelmi szerződést kötni általában véve vájjon helyes dolog-e, igen vagy nem ? A mai választójog mellett, ha ez maradna fenn, akkor egy ember életében csak egj^zer juthatna azon szerencsés helyzetbe, hogy szaKÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXVIII. KÖTET. vazhatna afelett, hogy tulajdonképen önálló vámterületet akar-e vagy közös vámterületet; mire még egyszer szavazhatna, akkor már el van temetve. Elég az hozzá, lehet-e ilyen fontos és a nemzet létérdekeit érintő kérdésben dönteni akkor, amikor egy demokratikus nagy reform előtt állunk, lehet-e dönteni egy parlamentben, amelynek lejárt mandátuma van, s amelynél a nemzet világosan csak 1915-ig rendelkezett az ő bizalmával, tehát olyan időre, amikor a kereskedelmi szerződések még le nem jártak, a nemzetnek tehát mostanáig nyilatkozásra sem joga, sem oka, sem módja, sem ideje nem volt % Szabad-e egy nemzetet megfosztani az ő rendelkezési jogától afelett, hogy akarja-e az önálló vagy pedig a közös vámterületet felitartani ? Nézetem szerint ilyenekkel előállani nem szabad és nem lehet, mert az ellenkező egyenes utalvány arra, hogy a nemzetek szokjanak hozzá a forradalmakhoz. Ez pedig nem recept, nem különösen akkor, amikor a nemzeteket ugy is irritálja a sok szenvedés és gyötrelem, s amikor várva várják azt, hogy jogaikat érvényesíthessék. S akkor ön, t. képviselőtársam, előáll azzal, hogy megvádolja a kormányt részben azzal is, hogy már kész szerződéssel nem áll elő. Azt mondja t. i. tisztelt képviselőtársam — beszédének ezt a részét fel is irtam magamnak — hogy szerinte a Tisza—Clam-féle kiegyezés végleg perfektuált dolog, kivéve egypár függőben levő olyan kérdést, amelyre nézve ha megállapodás létre nem jönne, akkor a status quo maradna fenn. Hát, t. képviselőtársam, ez már ténybelileg sem felel meg annak, ahogy előttünk a dolgok állanak. En utalom t. képviselőtársamat a Seidler ministerelnök által az osztrák Reichsratban mondott beszédre. Ez aJjeszéd j)edig egyenesen és kategorikusan megtagadja ezt az állítást. Azt mondja t. i., hogy ez a kiegyezés nem perfekt, ezzel kezdi. Hiszen ezt a Pesti Hirlap november 28-iki számából tudom, ahol magyar fordításban is megjelent ez a beszéd, amely azt mondja, hogy (olvassa) : »Ez év február havában a két kormány között tényleg egyezség jött létre. Ez az egyezség nem egészen perfekt.« Ezt mondja ő. Későbbi nyilatkozatai során is egészen világos, hogy ő magának szabad kezet tartott fenn, s hogy ez a dolog módosítható igy is, ugy is. Ha egyszer igy áll ez a dolog, hogyan akarja a t. képviselőtársam kényszeríteni az osztrák másik compaciscenst arra, hogy a t. képviselő ur által perfektnek nyilvánított egyezséget elfogadja ? Erre nekünk semmiféle néven nevezendő hatalmunk nincs. Ennek folytán, miután 1917. évi deczember 31-én létező szerződéseink lejárnak, ugyebár, a józan ész törvényei követelték, hogy egy provizórikus intézkedés történjék, hogy vacuum ne álljon be gazdasági téren. Ezért szemrehányást tenni nem jogosult dolog. De én a magam részéről ezt a klauzulát valósággal szerencsének tartom, hogy ez bejött, mert ezentúl most már a t. képviselő urak nem fogják diffikultálhatni azt a mi álláspontunkat, 7