Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-759

44 759. országos ülés 1917 deczember ll-én, kedden. lencziája folytat — hogy nekik van leginkább okuk attól tartani, hogy ilyen középeurópai blokk létrejön. Ez nézetem szerint oka annak, hogy nálunk kontempláczió tárgyává tették azt a kérdést, hogy nem tízéves, hanem húsz éves gazdasági szerződést hozzanak-e létre. Hogyan állunk mi evvel a húszéves szerződéssel? Azt mondhatnám: ez szinte kétségbeejtő gondolat. Hát tudjuk-e ma már, hogy mely területek fognak az egységes vámterülethez, hozzánk tartozni ? (Ugy van! Ugy van! balfelől.) Hozzánk tartozik-e majd Lengyelország? Azt hallom, hogy talán a koronájával hozzánk fog tartozni, (Derültség.) azonban máris hallom azt is, hogy gazdaságilag 90%-a német lesz. Vagy hozzánk fog-e tartozni Galiczia? Mi fog tartozni Szerbiához ? Eentartják-e a Bulgáriával való közvetlen közlekedés lehetőségét ? Valószínűleg igen. Hogyan állunk Ororszországgal ? JSTem lesz-e semmiféle területi kompenzáczió ? Azt is mondják, hogy nem, de Németországban igen erős hangokat hallok, amelyek azt mutatják, hogy máskép is gondolkoznak odaát. Látok Kémetországban Tirpitz vezetésével olyan áramlatot, amelyről nem lehet tudni, hogy mikor kerekedik fölül. Keni tudjuk tehát, hogy mi fog hozzánk tartozni. Hogyan állapithatunk meg eszerint egységes vámterületet ? Mit tudom én, milyen hátrányba fog Magyarország jutni, hogyha több mezőgazdasági czikket fognak beledobni ebbe az egységes vámterületbe. Húsz éves szerződés — ma, a háború közepette ? Midőn nem tudjuk, mi lesz a következő évben; hogy és mikép fognak fejlődni ezek a gazdasági kérdések; (JJgy van! JJgy van! balfelöl.) midőn teljes bizonytalanság uralkodik; midőn örülünk, hogy megélünk és midőn minden mással vagyunk elfoglalva: most húsz éves gazdasági szerződést kössünk Ausztriával? Hát mit tudom én, hogy ki ma, és ki lesz holnap az én ellenségem. Hiszen láttam én már olyan helyzeteket, hogy azok, akik ma még barátok voltak, másnapra ellenségek lettek. A Balkánországok együtt csinálták a hódító hadjáratot és azután egymást falták fel. Hát Anglia és Oroszország nem voltak-e a legnagyobb ellenségek, mielőtt a háború kitört? (Ugy van! balról!) Vagy Francziaország és Anglia, tudjuk, évszázadokon keresztül a legnagyobb ellenségeskedésben éltek, most pedig a legjobb barátságban, a legszorosabb entente-ban vannak egymással. Számtalan ilyen példát lehet felhozni a történelemből. Mit tudom én, ki lesz holnap az én barátom. Remélem, hogy a mi országunk teljesen konszolidált. De ki van-e általában az egész világon zárva, hogy abszolút felfordulások nem következnek? Most kössem le magamat húsz esztendős szerződésre? És hogyan kössem le? Ugy, hogy ime, én Kémetországgal akarok tárgyalni egy húsz éves szerződésről és Ausztriával mi ketten azután, ha a szerződés megköttetett, fogunk határozni arra nézve, hogy áttérünk-e a közös vámterületre. Azzal legyenek tisztában, hogy ha elfogadják ezt a törvényjavaslatot, azzal elfogadták a húsz éves szerződést is. (Ellenmondások balfelöl. Ugy van! jobbról.) Ha Kémetországgal ezen az alapon a gazdasági kapocs létrejön . . . Polónyi Géza: Igaza van! Sándor Pá!: . . . akkor épen ugy lesz, mint volt 1907-ben. Mire volt akkor bazirozva az, hogy meg kell csinálnia a többségnek a kiegyezést? Arra, hogy Kémetországgal le volt kötve egy szerződés, amelyet visszakozfcatni nem akartunk. Ha egyszer ez a szerződés meg van kötve, abban a pillanatban nem mozdulhatunk, abban a pillanatban meg kell kötni ezt a húszéves szerződést ugy, ahogy lehet. 'Ezt' máskép nem gondolhatja senki sem. (Ugy van! jobbról.) Kagyon szomorú világ a mostani parlamentek egész világa. Akár nézzük az abszolutizmus uralma alatti országokat, akár nézzük a monarchikus államokat, akár nézzük a respublikákat, mindenütt azt látjuk, hogy néhány merész ember a kezébe veszi a gyeplőt s azok, akiket a nép megválasztott, szótlanul mennek utánuk és követik őket. Néhány ember csinálta az egész háborút s a világ összes parlamentjei utánuk mennek. S az a, mondhatni, szamár Amerika, amelynek semmi köze ehhez a háborúhoz . . . (Élénk derültség a jobb- és a baloldalon. Felkiáltások balról; Rendre!) Elnök: Kérem a képviselő urat, hogy ilyen nem egészen parlamentáris kifejezésektói tartózkodni szíveskedjék. Sándor Pál: . . . vagy mondjuk, az az okos Amerika, (Élénk derültség.) amely eddig a mi vérünkön élt és küldte át a srapnelleket, az ágyukat, a repülőgépeket és ahol milliókat vágtak zsebre a trösztök, — ez az Amerika, melynek Japánnal bizonyosan meggyülik valamikor a baja — most akar, leküzdve ötezer kilométer távolságot, beleavatkozni ebbe a perjjatvarba. Mi az a parlament, hogy ilyen dolog megtörténhetik? Hogyan lehetséges az, hogy egy ember vezethet pórázon olyan hatalmas testületet? Kálunk azonban — sajnos — épen így van. Ke méltóztassék azt gondolni, hogy nálunk talán máskép van. Nekünk is előtálalják itt a húszéves szerződést, amelyet nem is ismerünk, amelyről azt sem tudjuk, hogy flu-e vagy leány; nem tudjuk, mi van benne; nem tudjuk, hogy ezen az alapon mit akarnak kifelé. Mert én nem tudom elképzelni, hogy pl. többet, mint a legtöbb kedvezményt, a jövőben is megadhassanak. Kern tudom elképzelni, hogy ő ekszczellencziája, aki első szakember az országban ezekben a dolgokban, a preferencziás vámokhoz hozzájárulna, mert ezek nem jelentenének többet, mint azt, hogy a közeljövőben ismét háborúba jutunk -a külállamokkal. Mert a preferencziás vám az, hogy meg-