Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.
Ülésnapok - 1910-774
412 774. országos ülés 1918 február 22-én, pénteken. At. képviselő ur szemére hányta a munkapártnak, hogy ha annyira óhajtja a közigazgatás reformját, miért nem csinálta meg. volt rá ideje. (TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Krolopp Hugó t. képviselőtársam nyomban megmondta, hogy azért nem, mert épen a t. túloldal követelte, hogy ez a ház, mely önmaga hosszabbította meg életét . . . Barta Ödön : De nem 1914-ben ! Vargha Gyula: Kérem, 1914 közepén már benne voltunk a háború borzalmaiban. (Igaz! TJgy van ! jobbjelől.) A t. túloldal mondotta, hogy ez a parlament nem jogosult arra, hogy bármily nagy szerves törvényhozási alkotást végezzen. Ha az akkori kormány a közigazgatás államositásáról szóló javaslat tárgyalását erőszakolta volna, bizonyosan tüzes csóvát clobott volna a pártközi béke szalmafödelére. Ezt a munkapárt és annak illusztris vezére nem akarta, nem akarhatta. (Igaz! ügy van! jobbjelől.) T. képviselőház ! Én sokszor igazi mély lelki megindulással néztem, hogy az a kemény és büszke magyar sziv hogyan vett erőt magán, a maga megalázásával, hogyan tűrt súlyos bántalmakat, s mennyire óvakodott mindentől, amivel a nemzeti veszélynek azokban a napjaiban a nemzeti érzés egységét megzavarhatta volna. (Igaz ! TJgy van ! a jobboldalon.) Barta Ödön igen t. képviselőtársam a közigazgatás államositásáról a nemzeti védelem védő bástyáit, a vármegyékét félti. Méltóztassék elhinni, hogy közöttünk sincs senki, aki azokból a bástyákból, amelyek a nemzetnek akár szabadságát, akár lételét védik, egj'-etlen egy kődarabot is ki akarna mozditani. (Igaz ! TJgy van ! jobbjelől.) De meg kell néznünk, hogy mi bástya és mi nem bástya (Igaz ! TJgy van ! jobbjelől.) és azt sem szabad felejtenünk, hogy az a bástya, amelyet az ellenség elfoglal, nem minket véd többé, hanem az ellenséget. (Igaz! TJgy van! a jobbóldalon és a közéfen.) Hegedüs Lóránt t. képviselőtársam utalt rá s a választójogi bizottság tárgyalásain is többen felszólaltunk és kimutattuk, hogy a választói jognak nagymérvű demokratikus kiterjesztése, szükségszerül eg maga után vonja a községi és törvényhatósági választói jog kiterjesztését. (Igaz ! TJgy van ! jobbjelől.) Ezt a kétszerkettő bizonyságával meg lehet állapitani. És mi következik ebből ? Az, hogy a vármegyék egész sorában a közigazgatás a nemzetiségiek kezébe kerül (Igaz! TJgy van ! jobbjelől.) s akkor a perifériákon, ott, ahol nemzetiségeink fajrokonaikkal érintkeznek, szabad vásárja lesz a legveszedelmesebb irredentista törekvéseknek. (Igaz ! TJgy van ! jobbjelől.) Ott pedig, ahol a magyarság szétszórt töredékei élnek a nemzetiségek között, ott lakó véreink nemzetiségi vármegyei tisztikar alatt hogyan fogják magukat felszinen tarthatni ? Hiszen igen t. képviselőtársam nagyon jól tudja, milyen szomorúak Horvátországban a viszonyok s hogy milyen ott a magyarság helyzete. Barta Ödön : Tudom ! Vargha Gyula: Ezt a bajt megkétszerezve, még élesebben kellene látnunk — adja Isten, hogy ne lássuk — bent a szoros értelemben vett Magyarországon. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Miért nem segítettek rajta ? Felkiáltások jobbjelől: Mert nem lehetett !) Épen azért ha egyáltalán van hazánkban valami remédium a túlságosan radikális választói jog veszélyei ellen, az nem lehet más, mint az állami közigazgatás létesítése. (Igaz! TJgy van! jobbjelől.) A vita folyamán több képviselőtársam élesen rávilágitott arra a szomorú valóságra, hogy a fejadagok leszállítása és az ismételt rekvirálások mezőgazdasági termelésünket katasztrofálisnak mondható veszélybe sodorják. A kérdés annyira fontos, hogy szűkre szabott beszédem keretében sem haladhatok el mellette minden szó nélkül. (Halljuk! Halljuk !) Nem akarok rekriminácziókba. bocsátkozni, bár nagyon érzem a helyzet fonákságát. 1917-ben búzából, rozsból, tengeriből, tehát az eminenter kenyérmagvakból, sok millió métermázsával volt nagyobb termésünk, mint az 1916-ik évben és mégis el kellett következnie az egyébként is szűkre szabott fejadagok leszállításának. És mikor következett ez be ? Akkor, amikor a kenyérpótló anyagoknak is oly rendkívül nagy szűkében vagyunk. Méltóztatnak tudni, hogy a múlt évi szárazság a főzelék- és a zöldségfélék termelését menynyíre megrontotta. Burgonyatermésünk az ország tekintélyes részében olyan siralmas volt, hogy arra eddig talán még nincs is példa. Azonkívül babtermésünk — pedig a bab nemcsak kenyérpótló, hanem nagy nitrogén tartalmánál fcgva egyúttal husj)ótló anyag is (Igaz ! TJgy van !) — jóformán teljesen meghiúsult. Ha ilyenkor szorítják minimális fejadagokra a népességet, a mezőgazdasági munkásságot, akkor méltán feltámad az az aggodalom, hogy miként fogjuk tudni mezőgazdasági munkánkat elvégezni, nem veszélyeztetjük-e ezzel a jövő termést ? (Felkiáltások jobbfelöl: Egyáltalában nem jognak dolgozni !) És én azt hiszem, hogy az igen t. közélelmezési minister urnak az a reménysége csak hiu ábránd lesz, hogy nemcsak a mi népünket fogjuk bőven elláthatni terményeinkkel, hanem még szövetségeseinknek is juttathatunk azokból bőségesen. Én ezt nagyon is kétlem. De van a legutóbbi rendelet ellen még egy másik nagy kifogásom is. A rendelet minden törvényhatóságban egyformán állapítja meg a fejadagot. Ez az egyenlőség a legnagyobb egyenlőtlenség, a legnagyobb igazságtalanság, mert ha méltóztatnak figyelemmel kisérni, hogy milyen volt a burgonyatermés az ország különböző részeiben, láthatják, hogy voltak vidékek, ahol elég tisztességes volt a burgonyatermés, de viszont voltak olyanok, ahol abszolúte nem termett. És ha nézzük, hogy hol nem termett, látjuk, hogy épen a magyar Alföldön, a magyarlakta vidékeken. Ha tehát egyforma fejadagokat szabunk ki, épen a magyar népet károsítjuk meg, annak megélhetését teszszük lehetetlenné. (TJgy van ! a jobboldalon.)
