Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-773

376 773. országos ülés 1918 február 2l-én, csütörtökön. sebb stádiumban, hogysem itt az unió tekintetében megkötöttségről lehetne szó. Tehát itt a kezdetleges stádiummal találkozunk. Egy lépéssel tovább azt mondja az interpelláczióra, hogy bizonyos kérdések, bizonyos vámtételek már felerészben le is vannak tárgyalva Németországgal. Tehát itt már egy lépéssel tovább ment. Mikor a második Wekerle-kormány az egységes pártot létrehozta, akkor egyik sajtóorgánum, amely a kormányt támogatja, azt mondta, hogy Wekerle Sándor nemcsak a katonai kérdésekre, hanem a gazdasági kérdésekre is súlyt helyez a pártalakitásban, nevezetesen a katonai és a gazdasági kérdések kettéválasztásával. Teljes mértékben honorálom az igen tisztelt ministerelnök urnak ebbeli ténykedéseit, azonban nem felejthetem el, hogy ennek az elméletnek, illetőleg ennek a kérdésnek már egy politikai apja is van. Ezt pedig a mi pártunk keretében tisztelhetjük épen gróf Batthyány Tivadarban, aki még Lukács László ministerelnöksége alatt élt ilyen irányú felszólalással és Lukács László már akkor honorálta Batthyány álláspontját. Határozati javaslatot is fogadatt el a ház. Ha a ministerelnök ur elfogadja, azt természetesen tisztelettel kell tudomásul venni. Ezek a berlini tárgyalások már bizonyos befejezett tények elé állítják a képviselőházat. Mielőtt még az igen tisztelt ministerelnök ur ministerelnök volt, részben mint magánember, részben természetesen mint a magyar közgazdasági élet irányadó tényezője Szterényi kereskedelemügyi minister úrral több izben tárgyalt Berlinben. Akkor őt Németországgal való legszorosabb gazdasági közeledésnek és összeköttetésnek voltak úgyszólván magyar ekszponensei. Mikor ezt a kérdést, az u. n. Mittel-Europa kérdését tárgyalom, igazán sine ira et studio akarok beszélni. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Ne méltóztassék azt gondolni, hogy a politikai, esetleg külpolitikai véleménykülönbség az, mely ebben a kérdésben megnyilvánul. Én a mostani helyzetben tényleg nem tudok más megoldást, mint a németekkel való együttmenést politikai szempontból. En nem diffikultálom és nem diffikultáltam soha azt a szövetséget, melyben Németország velünk együtt ezt a háborút megvívta. Azonban méltóztassék elhinni, hogy a nemzet jövője iránt való féltő gond az, mely engem most felszólalásra késztet, mert teljesen osztozom Sándor Pál képviselő urnak abban az álláspontjában, hogyha megnyertük is ezt a háborút politikailag és hadügyileg is, még mindig kérdés az, hogy ezek mellett az irányelvek mellett nem fogjuk-e később gazdaságilag elvesziteni. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ennek a Mittel-Europának kiindulási pontja — azt hiszem, nem jól van informálva Sándor Pál t. képviselő ur — nem Klein és egyéb osztrák politikusoknak kezdeményezése volt, hanem 1914-ben egy salzburgi lapban tett erről említést a volt képviselőházi elnök, Sylvester, még pedig azért, •— legalább az én felfogásom az — hogy ő. mint nagynémet bizonyos politikai színezetet akart belevonni Mittel-Europa kérdésébe és ezzel akarta kontrakarrirozni az Ausztriában túlsúlyra jutott szláv elemeket. Gazdaságilag azonban csodálkozni kellene rajta és csodálkozom is, hogy épen osztrák részről történtek ebben a tekintetben kezdeményezések. 1914 őszétől kezdve azután megindult egy nagy kampány Mittel-Europa érdekében. A brosürák egész nagy erdeje — hogy ne ugy fejezzem ki magamat, hogy dudva ja — tenyészett a magyar és a német politikai irodalomban. Voltak itt politikusok, gróf Batthyány Tivadar, Lovászy Márton, újságírók, Milotay és mások, akik észrevették ezt a nagy veszedelmet, amely ebben a legszorosabb összeköttetésben rejlik, azonban a volt Tiszakormány jónak látta, hogy ezeket az ellenkező megnyilatkozásokat még csirájukban megfojtsa. Mikor aztán látták, hogy ez a nagy fa veszedelmesen kezdi beárnyékolni a magyar föld termő talaját, akkor gondoskodtak arról, hogy illetékes tényezők, pl. Matlekovits Sándor is bizonyos kontra-akcziót fejtsenek ki. Pl. Matlekovits Sándor, akinek elismerem és tudjuk is nagy közgazdasági tudását, különösen vámpolitikai kérdésekben, 1915 október 9-én azt hiszem az Iparegyesületben tartott egy felolvasást, ahol az előbb még közös vámterületen álló politikusnak sikerült bebizonyítania azt, hogy ha mi megcsináljuk Mittel-Europát, akkor az nem lesz egyéb, mint egy Bundesstaat létrehozása. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Laehne Hugó : Ein erweitertes Deutschland ! Abrahám Dezső : Rántsuk le a leplet erről a komédiáról, hogy tragédia ne legyen, mielőtt még eljátszották a kulisszák mögött, önök és a tisztelt ministerelnök is a nagy gazdasági egységek álláspontján vannak. Hát csináljuk meg, mint jó kereskedők a bilánszot. Nézzük agrárszempontból — mert sajátságos, hogy épen agrárius szempontból látjuk a támadást. Ez bizonyos tekintetben indokolt, de talán sikerülni fog bebizonyítanom, hogy nem egészen. Egy német jsolitikai iró, Kari Wirth »Zur Frage eines Zollbündnisses zwischen Deutschland und österreich-Ungarn« czimü könyvében azt a régi köztudomású tényt hangoztatja, hogy — Magyarországot és Ausztriát mint egységes vámterületet említem — a monarchia már régóta agrár importállam. Egyetlen egy tételt hozok fel. Ha pl. csak a búza bevitelt, amelyre oly nagy súlyt helyeztünk, nézzük, az átlag bevétel búzából a közös vámterület területére 1881-től 1891-ig 10 éven keresztül, évenkint 949.000 métermázsa volt, a kivitel ezzel szemben akkor még két és fél millió métermázsa. Már 1898-ban, tehát nyolcz évvel később, a bevitelünk két millió métermázsán felül volt és a kivitel mindössze a két és fél millió métermázsáról 29.000 métermázsával csökkent. Ha már most az 1911-iki statisztikát tekintjük, — mert fájdalom, háborús statisztika, miért, miért nem, nem áll rendelkezésünkre, nemcsak nekem, mint egyszerű érdeklődőnek nem, de még