Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-773

372 773, országos ülés 1918 február 2l-én

f csütörtökön. Farkas Pál: Ezek után át kell térnem az igen tisztelt 48-as alkotmánypártra, amely, mint a ministerelnök ur j>rogrammjának alapján létrejött uj párt, ma a magyar közéletben domináló szerepet játszik és még nagyobbat óhajt elfoglalni. Hegedüs Lóránt t. barátom elmondotta tegnap azokat az észrevételeket, melyek a 48-as és 67-es jelszavak permutácziójára, kombináczi ójára és variácziójára vonatkoznak. Én tehát erre a kérdésre nem akarok kitérni. Az igazat megvallva, nem is hiszem, hogy Wekerle Sándor ministerelnök ur azt a programra beszédet mondta volna el, amelyet elmondott, ha teljesen azt mondhatta volna, amit bensőleg átérez. Ezért nem fogok polémiába bocsátkozni most az igen tisztelt 48-as alkotmánypárt politikai bázisára nézve. Nem fogom választani azt az igen könnyű dolgot sem, hogy kimutassam, hogy gróf Apponyi Albert melyik évben mit mondott és hogyan mondta. Meg fogom próbálni a ministerelnök ur válaszát megadni ama beszédre, amelyet én elmondanék s amelyet ő teljesen szabadon mondhatna és amely, azt hiszem, igy hangzanék. A ministerelnök ur felkelne és igy beszélne : Teljesen igaza van a képviselő urnak, hogy normális viszonyok között a pártok kereteit és bázisát világnézetek alapítják meg. Teljesen igaza van képviselő urnak abban, ha azt mondja, hogy a p3litikai pártokat máshol és az utolsó politikai fejlődésben mindenütt, azon szempontok szerint választották meg, hogy az illetők azonos világnézetet képviseltek. Az agrár érdekek képviselőiből konzervatív pártok, a polgári érdekek képviselőiből szabadelvű pártok, a munkásság képviselőiből szocziális pártok lettek mindenütt. Igaza volna a képviselő urnak abban is — mondhatná a ministerelnök ur — ha azt mondaná, hogy normális viszonyok között nálunk csak ez a pártalakulás volna egészséges és az a pártalakulás, amely most lefolyt, miután ezen kritériumokat nem hordja magában, elejétől fogva dubiózus alakulás. A képviselő ur azonban nem vesz egy dolgot figyelembe, nem veszi figyelembe azt, hogy mi egészen rendkívüli szituáczióban vagyunk. Emberi számítás szerint tökéletesen bizonyos, hogy igen rövid idő múlva, alig hogy ez a háború véget ér, egy igen erős, valamennyi eddiginél erősebb, saját történelmükben nem ismert erejű kettős támadás fog történni : az egyik kividről a perifériákról befelé, a másik belülről a társadalmi rend ellen. Tökéletesen bizonyos az, hogy Magyarország minden oldalán a nemzetiségek, támaszkodva az Ausztriában levő igen erős segítségre, egy keresztesháborut fognak indítani azért, hogy ennek az országnak politikai feldarabolását megcsinálják. (Igaz ! ügy van 1 jóbbfelől.) Én nem szállok ezért velük perbe, mert senkinek meggyőződését, amely a maga alapján áll, nem vonom kétségbe. De itt hatalmi dolgokról lesz szó ; itt arról lesz szó, vájjon Erdély a románok kezébe jut-e, hogy a csehekre támaszkodva a tótok a Felvidéken ki tudják-e hasitani valami autonómia számára azon komplekszumokat, amelyeket akarnak. Itt arról van szó, hogy a rutének, akiket ma már ukrajnaiaknak kell nevezni és akiknek határán az uj ukrajnai állam keletkezik, ezen állam felé gravitálnak, s ha nem mondják ezt most, majd fogják mondani, mert ez a dolgok első logikája ; ezek a magyar nemzeti állam ellen konczentrikus támadást fognak intézni. Ép oly bizonyos az is — és itt jutok beszédemnek legsarkalatosabb pontjára — hogy *el kell készülve lennünk arra, hogy egy olyan szocziális harcz fog megindulni, amelynek most meglehetősen pontos perspektíváját látjuk Oroszországban a bolsevikizmusban. Én nem fenyegetek és nem használom ezeket a jelszavakat, hogy nagyokat mondjak, nem is osztom gróf Károlyi Mihálynak a bolsevikizmusról elmondott múltkori definiczióját, mert nem tartom tökéletesnek. Egyet tudok : 130 esztendővel ezelőtt megindult az első nagy harcz épen azoknak az elveknek alapján, amelyeket Juhász-Nagy Sándor t. képviselőtársam itt tegnap kifejtett, amelyek teljes egyenlőséget hirdetnek, tehát olyan eszmét, amely kell hogy a nagy tömegeknek rokonszenves legyen, amelyre joguk van, mert ezek hatalmi kérdések. Annak, akinek nincs semmije, joga van arra, hogy megtegyen mindent, hogy ezen az állapoton változtasson ; annak, akinek van valamije, joga van arra, hogy ezzel szemben a maga álláspontját védje, ahogy tudja. Ezeket a kérdéseket nem a szentimentalizmus alapján kell elintézni, mert ezek a kérdések a társadalmi erőviszonyok kérdései, amelyekben az marad felül, aki nagyobb és szervezettebb erőt produkál és a kompromiszszum csak ugy történhetik meg, ha mind a két fél védi a maga igazát. Amilyen bizonyos az, hogy a franczia forradalom s az annak nyomán felmerült szabadságmozgalmak megbuktak azért, mert hiányzott ezen mozgalmak gazdasági alapja, mert nem volt meg a gazdasági doktrínájuk, mert a marxizmus nem adta meg nekik a tételei utolsó konzekvencziáinak levonását : annyira bizonyos, hogy azon száztíz esztendő óta, amely közben eltelt, a tömegek szervezése az ideológiai jelszavak helyett gazdasági alapokra helyezkedett. Egy uj vallással állunk szemben, amely épen olyan erős és épen olyan czéltudatos, de sokkal kevésbbé szentimentális, mint amilyen — ahogy tegnap idézték — a kereszténység volt. A proletariátus száz esztendő óta mindig növekvő erővel harczol ezekért az eszmékért és feltétlenül el fogja érni mindenütt, ahol teheti, azt a fejlődést, amely a magántulajdon teljes eltörlésére, amely először a termelési, azután a fogyasztási erőknek teljes társadalmositására vonatkozik. Ezzel legyünk tisztában. Én nem ítélem ezt el, én ugyan szembeszállók vele, mert a polgári társadalom alapján állok, de tisztában vagyok azzal, hogy kaczérkodással, kedveskedéssel, azokkal a naiv jelszavakkal, hogy vezetni kell a »tudatlanokat«, ezt a kérdést nem lehet elintézni,