Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-773

773. országos ülés 1918 február 21-én, csütörtökön. 373 mert a »tudatlanok« többet tudnak, mint azok, akik vezetni akarják őket. Tisztában vagyok azzal is, hogy mindenki, aki abban az illúzióban él, hogy ő tömegmozgalmakat vezet, egy optikai csalódásnak volt áldozata ; nem vezette őket, hanem csak elől szaladt és mikor meg akart állani, már keresztül gázoltak rajta. Minden tömegmozgalom ereje saját gazdasági és szocziális súlyában van. Lehetnek amatőr szoczialisták, lehetnek amatőr grófok, akik elhitetik magukkal egy időben azt, hogy ők elvtársak és annak is nevezik magukat. A Mária Antoinette felett forradalmi törvényszókben Antonelle márki ül és Egalité Fülöp XVI. Lajos halálára szavazott. De Egalité Fülöp feje is lehullott és Antonelle márki is a vérpadra lépett. Mindenki, aki a társadalmi harczokban azt hiszi, hogy a maga számára paszpartut tud kapni, ha átmegy az ellenfélhez, annak szolgálatait ideig-óráig igénybe veszik, azután azt mondják, amit — mutatis mutaridis — mondanak Herczeg Ferencz tisztelt barátom Ocskay brigadérosában : »Megfizettük a selmát egypár tapssal, most már nem kérünk belőle.« Ha igy fogjuk fel ezt a kérdést, akkor tisztában vagyunk azzal, hogy igenis, abban az időpontban, amikor az Oroszországból hazajövő egy millió hadifoglyunk szaturálva lesz ezen propagandával és ezt a propagandát itt át akarja majd vinni az életbe, akkor a tömegeknek joggal megerősödött önérzete nálunk is meg fogja tenni azon lépéseket, amelyek ugyanoda vezetnek, ahol ma Oroszországban vagyunk. Nem a rendbontásra, nem a Néva jegére dobott holttestekre, nem ilyen külsőségekre gondolok, de azon belső harczra, amelyet a társadalomnak nagy rétege azon eszméért fog folytatni, amelyet a maga jól felfogott érdekének s a maga jól felfogott érvényesülésének tart. Ezzel szemben amikor azt mondom, — mondhatná a ministerelnök ur — hogy mindenkinek, aki ezen kettős harczban nem az egyik, hanem a másik oldalon van, erre a másik oldalra kell állania, akkor nem a reakcziót hivom egy táborba. Mert ma a legszabadelvübb polgárnak, amilyennek j ómagamat is számitom, érdekei teljesen összeesnek mindenkinek érdekeivel, aki ennek az országnak nemzeti karakterét és társadalmi rendjét fenn akarja tartani. S akkor mondhatná a ministerelnök ur: amikor én pártalakitásra hivtam fel a pártokat, akkor nem a régi játékot akarom : konczentráczió, nem konczentráczió ; ez lesz ministerelnök, nem ez lesz ; ez intrikál, az intrikál; (Mozgás és derültség a jobboldalon.) akkor azt akarom, hogy mindenki az utolsó pillanatban meglássa azt, hogy n agyon kevés oly elem van Magyarországon, amely nemzeti és társadalmi szempontból összetartozik. A múltkor Rakovszky Iván t. barátom a választójogi bizottságban egy statisztikát ismertetett, amely megdöbbentő hatással volt. Kimutatta, hogy a részben nemzetiségi, részben osztályharcz alapon álló számadatok 64%-át teszik ki a jövendő választóknak szemben a 36%-kal, amely minden polgári nüanszt felölel magában. Azt hiszik, t. ház, nemcsak itt a házban, de a házon kivül is, hogy e harczokban, amelyek a perifériák minden oldaláról a czentrum felé arra fognak irányulni, hogy szétbontsanak ; azt hiszik, hogy azokban a harczokban, amelyek minden oldalról meg fognak indulni idebenn, hogy uj társadalmi rendet állitsanak fel; majd disztinkczió lesz munkapárt, alkotmánypárt, Apponyi-párt, Tisza István, Andrássy Gyula, Apponyi Albert közt ? Azt hiszik, hegy ez a játék, a politikai álarczosbál e fajtája, igy marad, hogy az emberek bemennek egy jelmezesboltba és az adott alkalomra valami maszkot vesznek fel, mert abban ezen a szinpadon nagyobb tapsot reméltek, hogy ez igy maradhat továbbra is ? Nem ! »Es, — mondhatná a t. ministerelnök ur — én ezért hivtam közös pártba mindenkit, aki e veszedelmeket átérzi ; ez az én pártalakitásom lényege és azért nem szabad rávonni azokat a kritériumokat, amely kritériumok más körülmények közt megállanának.« Erre azt mondanám a ministerelnök urnak, hogy »a ministerelnök ur meggyőzött engem ; ha igy értelmezi, akkor igaza van, de akkor lépjünk erre az útra, akkor ne habozzunk, ne játszszunk tovább itt, ne vágjunk egymásnak fejéhez csuzlikkal kavicsokat, amikor köröskörül 32-es mozsarakat állítanak fel, amelyek egy lövéssel a csuzlizókat jobbra és balra felrobbantják, azokat is, akik a mozsarak számára most a lőszert szolgáltatják. (Mozgás.) Ez volt az, t. ház, amit most az indenmitási vitában akkor, amikor érzem, hogy válságos időpontban vagyunk, el akartam mondani. Mindenki ismeri a mondát Belsassar babilóniai királyról, akinek gondtalan lakomáján a tüzes kéz titkos szavakat irt fel a falra. Égy gondtalan lakomán ülnek itt még nagyon sokan ; teritett asztalnál és ujabb meg ujabb ételeket rendelnek abban a hiszemben, hogy a konyhájuk és pinczéjük sohasem fog kiürülni, de a látóhatárt fekete kárpit takarja és a titkos kéz lángbetüket ir arra a kárpitra. Jaj a nemzetnek, amely nem érti meg, hogy e szavak most is ugy hangzanak, hogy »mene, tekel, ufarsin«. Jaj neki, ha a forditás igy hangzik : »Megmérettél, könnyűnek találtattál és ezért meg kellett semmisülnöd.« Az indemnitást elfogadom. (Hosszantartó, élénk éljenzés és taps a jobboldalon. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : Az ülést 5 perezre felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Simontsits Elemér foglalja él.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik ? Huszár Károly jegyző: Ábrahám Dezső ! Ábrahám Dezső: T. képviselőház! (Halljuk ! Halljuk!) Farkas Pál t. képviselőtársam