Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-772

334 772. országos ülés 1918 február 20-án, szerdán révén megadni a tisztikar jövő generáczióját és meg vagyok győződve, hogy nagyon hamar magasabb rangokban is megkapjuk azokat az elemeket, amelyek a hadsereg fejlesztésére okvetlenül szükségesek, (Ugy van ! jobbfelől.) Ha még mutatkozik tiszthiány ezen a téren, ezt pótolhatjuk a háborúban nagyon bevált tiszthelyettesi intézménynyel is, amely állás viselője a szakaszparancsnoki teendőket van hivatva ellátni és amely állás lényegesen olcsóbb a tiszti állásnál, de amellett a czélnak épen ugy megfelel. A tiszthelyettesi és az altiszti kar fejlesztésével leveszszük egyúttal azokat a terheket, azokat az úgyszólván lélekölő funkcziókat, amelyek a tisztikarnak igazán fizikai fáradságot okoztak és amelyek lehetetlenné tették számára önmaga továbbképzését T. i. a katonaságnak és a legénységnek a gyakorlatokban való kiképzése eddig úgyszólván tisztán az alantas tiszteknek nyakába szakadt. Ha ezt a terhet a tiszthelyettesi intézmény és az altiszti kar szervezésével leveszszük a tisztikar vállairól, akkor módot nyújtunk arra, hogy továbbképezze magát és képesitse magát arra, hogy a magasabb tiszti rangban a nagyobb várakozásoknak is megfeleljen. (Helyeslés jobbfelől.) Azonkivül a törzstisztikart pótolni tudjuk azáltal is, ha jelenleg a háborúban oly nagy mértékben szaporitott alakulásokat a háború után megszüntetjük —• hiszen azok tisztán a háború czéljaira alakíttattak — és ha az itt található törzstiszteket alkalmazzuk a magyar hadseregnél. Azt hiszem, sokan fognak akadni a közös hadseregben olyanok is, akik, ha nem is birják teljesen nyelvünket, igyekezni fognak ezt elsajátítani és magukat a magyar hadsereg szellemébe beleélni. Ami a tábornoki kart illeti, itt már nehezebb kérdés előtt állunk, mert hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a tábornoki karban igen kevesen vannak olyanok, akik tudnak magyarul. Nagyon kevesen vannak a vezérkari testületben is. Remélem azonban, hogy idővel ezt a nehézséget is le fogjuk küzdhetni és meg vagyok győződve, hogy ez sem lehet akadálya a hadsereg magyarsága továbbfejlesztésének. Ennél a kérdésnél bátorkodom még megjegyezni, hogy itt megkörinyithetj ük az álláspontunkat azáltal is, ha a most fennálló magasabb parancsnokságok számát redukáljuk. A hadseregfőparancsnokságon kivül, az arczvonalparancsnokságokat nem is számit va, ma hadseregparancsnokságok, hadtestparancsnokságok, hadi\sztályparancsnokságok, dandárparancsnokságok vannak. Azután jönnek csak az ezredparancsnokságok. Ezek közül a sok magasabb parancsnokság közül kettőt könnyen, egyet feltétlenül nélkülözhetünk. Mert ma a dandárparancsnoknak pl. abszolúte semmi hatásköre nincs és kettő közt választhat, vagy nem csinál semmit, vagy beavatkozik másnak a hatáskörébe ; ezáltal elveszi az illető munkakedvét és elveszi annak a felelősségérzetét. Ha a hadtestet eltörölnénk is és a hadosztályparancsnokság mellé még egy tábornokot osztanánk be, azt hiszem tökéletesen megfelelnénk azon tapasztalatoknak, amelyeket a mai háború folyamán szereztünk. Azokat a specziális alakulatokat, amelyek a hadtestparancsnokságnak vagy a dandárparancsnokságnak vannak közvetlenül alárendelve, nagyon könnyen el tudnók helyezni a hadosztályoknál vagy ezredeknél, hisz az ezred ma is nagyon sok műszaki alakulattal rendelkezik, ugy hogy egygyel több vagy kevesebb, nem változtat a helyzeten. Mindenesetre figyelemmel kell lennünk azokra az óriási előnyökre, amelyeket azáltal érnénk el, ha a sok közbeeső parancsnokság eltörlésével hadseregünknek működését meggyorsitanók és mozgékonyabbá tennők. Elérnénk, hogy a vezérkari tisztek helyeit, amelyek magasabb parancsnokságoknál vannak szisztemizálva, lényegesen csökkentenők. A vezérkari tisztek és a csapattisztek közti antagonizmus főképen abban lelte magyarázatát, hogy a vezérkari tisztek sokkal magasabb nivón állónak tartották magukat, viszont a csapattisztek kifogásolták a vezérkari tisztek gyakorlati kiképzésének hiányát és azt, hogy kevés időt töltöttek a küzdő hadseregnél. Ez bizonyos mértékben meg is áll, amennyiben békében csak pár évet voltak csapatnál, a háborúban pedig pár hétig vagy hónapig. A harmóniát közöttük ugy tehetnők teljesebbé, ha a csapattisztek nívóját megfelelőképen emelnők, a vezérkari tiszteket pedig leszállítanék arról a piedesztálról, amelyen magukat sokan hiszik. A csapattiszteket tehát tovább kellene képeznünk. Erre nézve azt az iskolaszerű továbbképzést, amely ma divik, nem tartom czélravezetőnek, mert különösen bizonyos magasabb korban ez sok anomáliát szül, sokkal helyesebbnek tartanám az autodidaktikus továbbképzést és olyan szakkurzusok tartását, amilyenek a háborúban oly nagyon beváltak. Súlyt kell helyezni továbbá a tisztek nevelésére is. S itt eltörlendőnek tartanám a kadetiskolákat és sokkal czélszerübbnek vélném az akadémiák fejlesztését, amelyek a tisztikar nívóját annyira emelnék, hogy minden viszonyok között megállhatnák a helyüket (Helyeslés.) Azt a liberális szellemet, amelyet Ő felségénél tapasztaltunk, amikor eltörölte a legénységnél a kikötést és a kurtavas büntetését, örömmel üdvözölhetjük. Azt hiszem, ugyanez a liberális szellem meg fogja találni az útját annak is, hogy a tisztikar fegyelmi elzárási büntetéseit egy másik, a tisztikar tekintélyének jobban megfelelő büntetési nemmel helyettesitsék Nagyon szerencsés intézkedés volt, hogy a hadvezetőség a polgári életben és a tudományok terén kitűnt orvosokat egyszerre magasabb katonai rangba emelve, magasabb katonai orvost pozicziókba helyezte. Legutóbb a mérnöki szaknál is keresztülvitték ezt az elvet. Kívánatosnak és megfontolandónak tartanám, vájjon nem volna-e lehetsége? kiváló jogászokat és közgazdászokat