Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-772

772, országos ülés 1918 február 20-án, szerdán. 333 dalmak, amelyeket ő táplált s a választójogi javaslat megszavazását én is függővé teszem a közigazgatás államosításának megvalósításától. (Helyeslés jóbbfelől.) Fontosnak tartom ezt, amint Hegedüs Lóránt t. képviselőtársam is mondotta, azoknál a reformoknál fogva is, amelyek a katonai kérdések terén előttünk állanak. Sajnos, ugy határainkon, mint itt bent az országban, a legádázabb harczok dúlnak; ezért, azt hiszem, örömmel kell megragadnunk minden momentumot, amely.ez alól kivétel és ki kell domborítanunk azokat a kérdéseket, amelyekben ellentétek nem választanak el bennünket, amelyekben egyetértünk. (Helyeslés jóbbfelől.) Két kérdés van, t. képviselőház, amelyben az egész nemzet pártkülönbség nélkül egyetért. Az első az, hogy teljes elismeréssel vagyunk hadseregünknek kitűnő teljesítményei iránt. (Igaz! Ugy van! jobbjelöl.) Hadseregünk hősiessége az egész világot bámulatba ejtette. Azt hiszem, nincs közöttünk nézeteltérés abban a tekintetben, hogy mindannyian csak a legnagyobb elismeréssel és hálával adózhatunk hadseregünk vitézi tettei iránt. A másik kérdés, t. képviselőház, amelyben ugyancsak az egész nemzet egyetért, szintén a háború által megállapított azon tényállás, hogy az önálló magyar hadsereg nemcsak szükséges, hanem annak megvalósítása lehetséges is. (Igaz ! Ugy van ! jóbbfelől.) Nagy megnyugvásunkra szolgál és alattvalói örömmel üdvözölhetjük ő Felségének azon spontán elhatározását, hogy a magyar nemzet ezen általánosan megnyilvánult óhajának eleget téve, kilátásba helyezte a hadsereg reformjánál a magyar nemzet régi osztatlan kívánságainak teljes figyelembevételét. Amidőn ezt örömmel konstatáljuk, bele kell nyugodnunk abba, hogy a jelenlegi háború nem alkalmas arra, hogy ezeket a vívmányokat, ezeket a reformokat a maguk teljes egészében már most keresztül vigyük. De ez a körülmény nein tarthat minket vissza attól, hogy a hadsereg reformjának kérdéseit -vita tárgyává tegyük itt a házban, mert hiszen azoknak, akik ezt a reformot kidolgozni lesznek hivatva, minél nagyobb anyag áll rendelkezésükre, annál könnyebb lesz nehéz feladatukat megoldani. Egy határt ismerek csak, mely minket korlátozhat, és ez a hadviselés érdeke, amely bizonyos mértékig megköti kezünket és a kritikát bizonyos határok közé szorítja. Azt konstatálhatjuk, hogy sohasem volt a magyar hadsereg megvalósításának olyan kedvező konjunktúrája, mint épen most e háború következményei folytán. A magyar vitézi erények ebben a háborúban oly kimagaslóan nyilvánultak meg, hogy ha azok egy hadsereg kebelében még jobban kifejlesztetnek, a monarchia hadereje nemhogy veszítene erejéből, de még inkább megizmosodik. Hogy a magyar vezényszó az egységes hadvezetést bármi tekintetben is gátolná, ennek ellenkezőjét a legeklatánsabban épen a központi hatalmak különböző nyelvű hadseregeinek példás együttműködése bizonyítj a. (Igaz ! Ugy van ! a jobb- és a baloldalon.) Meskó Zoltán : Ezt bizonyítottuk a háború előtt is ! Simon Eíemér: A háború sokra megtanított minket és azt hiszem, ebben a kérdésben levonhatjuk a konzekvencziát bátran, ebben nincs közöttünk nézeteltérés. (Elénk helyeslés a baloldalon.) Ezt annyival szivesebben állapítom meg, mert én mindig azokat a momentumokat kerestem, melyek összehoznak minket és nem azokat, amelyek szétválasz tanak. A magyar hadsereg megvalósításának egyedüli akadályát a tiszthiány pótlásának nehézségében láttuk eddig. Ezt azonban a háború úgyszólván teljesen eliminálta. Derék népfelkelő és tartalékos tisztjeink oly kiváló teljesítményeket produkáltak ebben a háborúban, hogy, azt hiszem, velük a magyar tisztikar az önálló hadsereg kebelében tökéletesen pótolható lesz. Nagyon sokan vannak e tisztikar között, akik a hosszura nyúlt háború folytán elvesztették polgári foglalkozásukat és megélhetési alapjukat, kénytelenek voltak tanulmányaikat abbahagyni és alig hiszem, hogy három-négy évi katonáskodás után, hozzászokván a katonáskodás szép és magasztos hivatásához s a betöltött állás diszéhez, elég lelkierőt érezzenek maglikban arra, hogy a háború után uj ekzisztencziát teremtsenek maguknak vagy tanulmányaikat újrakezdjék, illetve folytassák. Ezek a tisztek fogják a magvát tenni a magyar hadsereg tisztikarának. Ők azonban békeidőben nem állhatják meg helyüket abban az esetben, ha továbbra is a német szolgálati nyelv marad érvényben, hiszen legtöbbjük nem bírja a német nyelvet és mai érvényesülésük épen abban leli magyarázatát, hogy a hareztéren nem a német nyelv tudása adta meg nekik az érvényesülés lehetőségeit, hanem az, hogy kinek volt helyén a szive, ki tudta megállani a helyét a mai gyilkos harcz öldöklő tüzében. Egy báró Gumin, egy Vén Zoltán és más sok vidéki néptanító, segédjegyző, vagy kisebb, szerényebb polgári foglalkozású egyén, aki oly szép eredménynyel vitte be a magyar faj kiváló harczi tulajdonságait a mai világháborúba és aki épen ezen kiváló tulajdonságainál fogva olyan nagy tiszteletre tett szert a hadseregben, azt hiszem, mint a magyar hadsereg büszkeségei inkább a hadseregben találják meg helyüket, mintsem bár igen tiszteletreméltó, de szerény és szürke j)olgári foglalkozásukban. Ezekkel az elemekkel, azt hiszem, ha nem is teljesen, de a kezdet nehézségeinek megfelelően, pótolhatjuk a hadsereg tisztikarának hiányait. Tehetjük ezt főképen az alacsonyabb tiszti rangokban, mert — amint tudjuk — tartaléko s és népfelkelő tisztjeink főképen a kapitányi rangig töltik be a tisztikarban poziczióikat. De azt hiszem elég, ha ezeket a helyeket töltik be kellően, mert ezek fogják később az előléptetés