Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.
Ülésnapok - 1910-772
772. országos ülés 1918 február 20-án, szerdán. 331 Ennek igazolására de különben is foglalkoznom kell gróf Apponyi Albert igen tisztelt kultuszminister urnak f. hó 9-én tartott beszédével. Ebben az igen tisztelt minister ur oly megtisztelő jóakaratot tanúsított irányomban, hogy azt mindenekelőtt honorálnom kell és neki ezért őszinte, hálás köszönetet kell mondanom. De hálás köszönetet mondok neki nem a magam, hanem & közügy nevében azokért, amiket mondott. És épen azért, midőn beszédével foglalkozom, már előre kijelentem, hogy nem vitatkozni szándékozom vele, amit már azért sem tartanék megfelelőnek, minthogy ő egészségének helyreállítása czéljából kénytelen távol lenni és így lovagias dolog sem volna akkor támadni valakit, midőn nem védekezhetik. De, mondom, eszem ágában sincs, szükségem sincs rá, mert én azokat, amiket a minister ur mondott, nagy örömmel és hálás köszönettel fogadom. Mit mondott a minister ur ? Először is azt mondja, hogy én túlsötét színben festettem a gazdasági önállóság kérdését és ezzel, szerinte, nem tettem jó szolgálatot a nemzetnek. Később azt mondja, hogy tévesek azok a premisszák, amelyekből én ezeket a nézete szerint indokolatlanul sötét színeket merítettem. Hát mik voltak az én premisszáim, amelyek az ő nézete szerint tévesek? Én abból a feltevésből indultam ki, hogy mivel a ministerelnök ur és az összes szakministerek tudomásunk szerint a közös vámterület elvi álláspontján állnak (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) és ezen az alapon folytatják a tárgyalásokat ugy Ausztriával, mint a külfölddel, elsősorban Németországgal: ennélfogva azok a megállapodások, amelyeket ez a kormány létesíteni fog, minden valószínűség szerint szintén a közös vámterület alapjára lesznek fektetve. Akkor pedig felfogásom szerint, mivel a provizórium csak két évre terjed, már idő hiányában sem térhetne át a jövő országgyűlés az önálló gazdasági berendezkedés álláspontjára. Midőn a t. minister ur azt mondja, hogy ez a színezés indokolatlanul túlsötét és az én premisszáim tévesek, ebből azt kell következtetnem, — és ezt, ismétlem, nagy Örömmel konstatálom — hogy tehát nem áll az, hogy az illető minister urak a közös vámterület alapján állnak; nem áll az, hogy ők ebben az irányban folytatják a tárgyalásokat; nem áll az, hogy ők ezen az alapon létesítenek megállapodásokat és nem áll az, hogy az idő rövidsége miatt a jövő országgyűlésnek nem lesz módjában — ha ugy látja helyesnek az ország érdekében — áttérni az önálló gazdasági berendezkedésre. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ezt, mondom, őszinte hálával és köszönettel fogadom, de ha ez a következtetésem részben talán nem is volna helyes, — mert hiszen az is megtörténhetik, hogy a ministerelnök ur és a szakminister urak igenis a közös vámterület alapján állanak — ámde a mi volt elvtársaink, elsősorban az igen tisztelt kultuszminister ur birnak annyi befolyással a kormányban, hogy keresztülvihessék azt, hogy a megállapodások olyan irányban folytassanak, hogy mind a két eshetőségre egyáltalában át lehessen térni. S ha erre esetleg a kétévi idő nem lesz elegendő, ő képes megvalósítani azt, hogy ez a provizórium kellő idővel meghosszabbíttassák. (Helyeslés balfelől.) Ez esetben is megvan az eredmény s ez engem igen nagy megnyugvással tölt el. Hogy az igen tisztelt kultuszminister ur valóban az önálló vámterület elvi alapján áll, ezt az ő múltján kivül világosan igazolják beszédjének azon részei is, amelyeket bátor leszek felolvasni. (Olvassa): »En is azt vallom, adatszerüleg beigazoltam ezen az országgyűlésen elmondott beszédeimben is, hogy különösen az iparfejlesztésnek az a fellendülése, amelyre szükség van gazdasági erőink egyensúlyának helyreállítása végett, aligha lesz elérhető, ha a magyar ipari termelés nem részesül vámvédelemben Ausztriával szemben is.« Ez, az én Dézetem szerint kétségtelenül igazolja azt, hogy az igen t. minister ur jelenleg is az önálló vámterület elvi álláspontján van. 0 azt kívánja, hogy ne tekintsük mi ezt dogmának, olyan dogmának, amelyet meg kell valósítani akkor is, ha ez az ország gazdasági romlására vezet. Ebben a tekintetben is teljesen egyetértek az igen t. minister úrral. Sohasem tekintettem dogmának az önálló gazdasági berendezkedés kérdését, sőt még közjogi kérdésnek sem, mert hiszen az 1867. évi XII. t.-cz. értelmében Magyarországnak teljes joga van akkor térni át az önálló berendezkedésre, amikor azt a maga érdekében czélszerünek látja. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Én tehát ezt sem dogmának, sem közjogi kérdésnek nem tekintem és nem tekintettem soha; de tekintem olyan kardinális tételnek, amely nélkül én Magyarországot, mint önálló államot elképzelni sem tudom. (Igaz! Ugy van ! balfelöl.) Juhász-Nagy Sándor: Nem a német vámunió, hanem ez kell! Bizony Ákos: Megengedem, hogy az iparnak más védelmi eszközei is léteznek, mint az önálló vámterület és a védvám; de mégis ha ' végigtekintek más országok történetén, nem találok rá példát, hogy lett volna valaha egy állam, amely életerős, egészséges ipart tudott volna teremteni vámvédelem nélkül. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) S ha áll ez azon államokra, amelyek gazdasági ügyeiket önállóan voltak képesek intézni, még inkább áll ez Magyarországra nézve, ahol századok óta következetesen mindent elkövettek a bécsi hatalmi és érdekkörök arra, hogy Magyarországot gyarmati helyzetben tartsák. (Igaz! Ugy van! balfél'ól.) JSÍekem az a határozott meggyőződésem, hogy egy kultúrállam, ha a fejlődésnek olyan fokára emelkedik, mint aminőre Magyarország, hála Istennek, eljutott, az pusztán nyerstermelésből megélni nem képes. Egy nemzetgazdász 42*
