Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-766

224 786, országos ülés 1918 február S-én, kedden. nek és igényünknek, a magyar állami élet teljességére. Szó ?al ez a II. Lipót császár és király poEtikai végrendeletet hagyott utódjára, Ferenczre, melyben arra inti őt, nagy a magyar nemzettel iparkodjék harmóniában lenni, a magyar alkotmányt tartsa tiszteletben, kerüljön összeütközést a magyar országgyűléssel ; egy dologban azonban sohase engedjen a magyaroknak, a hadsereg egységének rovására sohase tegyen engedményt, s ezt a hagyományt hiven megőrizték. Hiszen azon időkben is, amelyben mi éltünk, az én politikai életemben, hogy ugy mondjam, tartalmának java része a küzdelem azért, hogy a hadseregnek terén a nemzet igényei érvényesüljenek. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a baloldalon.) Ezt nem dicsekvéskép mondom el, csak annak igazolására, hogy van valami jogezimém ehhez a kérdéshez s a nemzetnek ezen kérdésben való állásfoglalásához. Egy aktiv politikus kebelében támadható és élő minden jogos egyéni ambiczió megvalósulásának reám nézve évtizedeken át ez volt az akadálya, ez nyomta reám az impossibilitásnak bélyegét. (Igaz! Ugy van! balfelől.) Ahhoz ragaszkodtam, mert előbb akarok én impossibilis lenni, mintsem hogy a nemzet maga legyen impossibilis. (Élénk helyeslés és taps a baloldalon.) Szilárd meggyőződésem, hogy nincs biztositott nemzeti élet, nincs elérhető nemzeti egység ebben a soknyelvű országban, nincs a magyar nemzetnek kifelé való elismertségének lehetősége, hogyha nincs a magyar nemzeti életnek az az elágazása is, a katonai élet, ha az nem bir nemzeti jelleggel. Ez volt életemnek egyik alapvető meggyőződése. S a mi időnkben is ezen kérdésben II. Lipótnak végrendelete mindenben hiven végrehajtatott. Boldogult királyunk, akinek a magyar alkotmány helyreállitása és kialakulása terén szerzett érdemei iránt én a legmélyebb kegyelettel adózom, ebben a kérdésben nem tudott megválni elődjei hagyományaitól, itt mindenkor fal előtt álltunk. Mivel végződtek nemzeti küzdelmeink ? Sümegi Vilmos: Nyomor és szenvedés! Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi minister: Nem végződtek nemzeti küzdelmeink a nemzeti ügy megerősödésével; nem végződtek-e a nemzeti küzdelmek visszaeséssel, lehanyatlással ? (Mozgás.) De ugy van. Végződtek a nemzeti erőtlenség egy kellemetlen és megszégyenítő tudatával. Ez a történelem, ezt ne szépítsük. Én azért nem bánom, nem szánom, hogy a nemzeti küzdelmeket vivtuk ; mert ha ezek a reakcziók pillanatra be is állottak, ez a gyümölcs, — ez't mondom gróf Tisza István mélyen tisztelt képviselőtársamnak — mint érett gyümölcs sohasem hullott volna külömben ölünkbe. (Hosszantartó élénk éljenzés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon. Mozgás a jobboldalon.) önöknek, tisztelt uraim, a túloldalon, igenis mint érett gyümölcs hullott ölükbe, de az a gyümölcs soha meg nem érett volna, ha nem akadtak volna, akik a fát ápolják, akik a talajt a fa körül lazítják, öntözik, hernyóktól megtisztítják, szóval sohasem jutottunk volna idáig, ha e küzdelmek egész lánczolata nem érlelte volna meg azt a meggyőződést és nem vitte volna fel a trónig, hogy nem lehet ebben az országban békesség, nem lehetnek ebben az országban nyugodt és .parlamenti rendes viszonyok, nem lehet tehát ebben a monarchiában sem konszoliditáczió és erő mindaddig, amíg a magyar nemzet e természetszerű, semmiféle okoskodás által háttérbe nem szorítható, mert biológiai szükségszerűséggel érvényesülő igénye, vágya, szüksége nincs kielégítve. (Igaz! Ugy van ! taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) De, t. ház, e felett a kérdés felett igazán nem akarok sokáig vitatkozni. Kállay Tamás: Mert még nincs is meg! (Derültség a bal- és a szélsőbaloldalon.) Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi minister : Nagyon másodrendű kérdés ez szubjektív szempontból is, mert ne merészeljen senki e kérdésnek a sikeres megoldás útjára való terelődéséért a maga fejére babért fűzni. (Igaz! Ugy van ! jobbfélől.) EÍ megrablása volna a halottaknak. Menjünk sírokat koszorúzni, tisztelt uraim. (Élénk tetszés és helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon. Mozgás a joboldalon.) Koszorúzzuk a tömegsírokat akár Oroszországbaji . . . Fényes László: Kerweret adjunk az özvegyeknek és árváknak. (Nagy zaj a bal- és a, szélsőbaloldalon.) Elnök : Csendet kérek ! Polónyi Géza : Bartha Miklós ! Ugron Gábor ! Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi minister : Koszorúzzuk meg a sírokat és tiszteljük, ápoljuk azokat a rokkantakat és gondoskodjunk az özvegyeikről és árváikról, mert ha koszorúzásról beszélek, nem értem egy pár virágszál letételét valamely sírdombra, hanem értem az érdemek elismerését és az érdemszerinti eljárást, mert ott koszorúzzunk, ott vannak azok, akik a magyar hadsereg kérdését valóban megoldották, ott van az az erő. (Elénk éljenzés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Fényes László : A priaczipális nem engedi ! (Nagy zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök : Csendet kérek ! Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi minister: És én értékelem a magyar nemzet lelkületét annyira, hogy abban a temérdek szomorúságban, melyet a háború áldozatai elterjesztenek, a vigaszhoz hozzájárulhat az a tudat is, hogy a magyar haza, a magyar ügy előmozdítása, szemp ntjából nem hiába haltak meg azok a hősök és nem hiába szenvednek, hanem hogy megérlelik először azt a szocziális programmot, — ebben a kiterjedésben ki gondolt előre reá ? — csak meg kellett formulázni azt a jogot, melyet a tömegek nyertek, megérlelték másodszor a magyar nemzetnek azt a jogát, hogy az ő életéből ne hiányozzék semmi, különösen ne hiányozzék olyan lényeges alkotó része minden élő nemzeti szervezetnek, mint aminő a nemzeti hadsereg. Bár hálával vagyok azok iránt, leik az én