Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.
Ülésnapok - 1910-765
765. országos ülés 1918 január 3l-én, csütörtökön. 203 amely a közös vámterület alapján hosszabb lejáratú szerződést köt Ausztriával és a külfölddel, addig a hadsereg kérdésében kapunk egy mindenesetre tiszteletreméltó, dicséretes és szép, de alkotmányjógi szempontból a históriai megvilágításnál nem elégséges fejedelmi biztosítékot. Távol álljon tőlem a, szándék, hogy e felséges aktust, mikor ez a nemzet számára egy lépést jelent, oly szavakkal kritizáljam, amilyenekkel különben azt kritizálnom kellene, ha tisztán alkotmányjogi szempontból kezelném a kérdést. Ámde nemzetek történetében a fejedelmi ígéretek, igaz, hogy sokat érnek, de a história tanúsítása szerint nem elég biztositások. Akarják-e hallani, hogy csak rövid félszázadnak, vagy egy századnak történetében hányszor csalódott a nemzet az ilyen fejedelmi Ígéretekben. T. ministerelnök nr, arra kérem önöket, ezt a részt most, amelyet mondandó vagyok, hallgassák meg jó szándékkal és azzal az intenczióval, amely lyel én mondom. Nagyon szeretném, ha a nemzet közmegnyugvására ebben a pontban megtudnók érteni egymást. Minden bővebb kritizálás nélkül csak utalok históriai tényekre. 1844 óta törvénybe van iktatva a magyar nemzeti nyelvnek érvényesítésére vonatkozó királyilag szentesitett törvényben megígért az a jog, hogy a közigazgatásnak minden ágazatában, tehát a hadseregben is, a magyar nemzeti nyelv érvényesül. Eddig ugyebár nem lett végrehajtva ez a törvény. Most akarják végrehajtani. T. uraim, 1848-ban szentesitett törvényekkel szemben a kamarilla megfosztotta az alkotmányosan uralkodó királyt a tróntól és szabadságharcéba kergette a nemzetet a fejedelmileg szentesitett törvények végrehajtásáért. 1868 augusztus 6-án kiadatik egy királyi kézirat, amely megígéri, hogy a hadsereg,tisztikarában magyarok lesznek alkalmazva. És íme elmúlt 50 esztendő és nekünk meg kellett érnünk a világnak ebben a vérfürdőjében, hogy Magyarország gyermekei osztrák,. cseh ós délszláv generálisok és törzstisztek vezetése alatt kellett, hogy teljesítsék hazafias kötelességüket. De, t. ház. hát kell önöknek a skepszis tekintetében még bizonyíték. Hiszen önök ma hirdetik — itt van, a ministerelnök ur dicséretére válik, — hogy amit ma önök végre akarnak hajtani, az az 1867. évi XII. t.-czikk. Maga a kiegyezési törvény is tehát 1867 óta nem lett végrehajtva, csak ma kerül fejedelmi ígéret alakjában végrehajtásra. Ha ennek a fejedelemre való hivatkozásnak históriailag valami értéke van, mert kétségkívül ez az értéke megvan, maga a király ismerte el, hogy ezt a törvényt végre kell hajtani — tehát eddig végrehajtva nem lett. Ha ebben a dologban esetleg a természet törvényeinek kérlelhetetlensége okából a nemzet csalódásra ébredne, miként bonyolíthatná le számadásait a függetlenségi párt a nemzet szine előtt, ha a gazdasági kiegyezés tekintetében lemondván programinjának kardinális tételéről, hozzájárul a gazdasági közösség megalapozásához, a hadsereg kérdésében pedig még az 1867 : XII. t.-cz.-ben foglalt reformot is csak ígéret alakjában bírja, mert hiszen az végrehajtva soha nem lett? T. ház! Nemcsak én beszélek most. A főváros köreiben mozgalom indult meg, a polgárság kezdi látni, hogy egyrészt a reakezió, másrészt a forradalmi hangulat felé terelődő bolsevikizmus a munkás polgárságot két malomkő közé kergeti és megőrli, mert hiszen mindkét oldalról támadásnak van kitéve. Ebben a polgárságban megvan a legjobb hangulat az iránt, hogy a most megalakult kormányt tőle telhetőleg, támogassa. Ennek azonban egyik alapfeltétele lenne, hogy a hadsereg kérdésében konkrét, pozitiv v megfogható dologgal álljunk a nemzet elé. És én e tekintetben propoziczióval állok elő. Én elhiszem, hogy a hadsereg reformjával kapcsolatos taktikai és stratégiai átalakítások a háború tartama alatt nehezen hajthatók végre. Itt van azonban a hadseregre vonatkozó gazdasági része a reformnak. Hiszen egyik főfeltétele a programúinak, hogy a magyar hadsereget, mint az egész hadsereg kiegészítő részét, a magyar nemzet maga élelmezze és felszerelését maga a nemzet adja. Ebben a kérdésben a programm olyan értékes tételt tartalmaz, mely sok polgárt megnyerhet a kormány támogatásának, ha tiszta bort látunk a pohárban. Az élelmezés kérdésében még csak véleményeltérés sem lehet, mert hiszen az egész hadsereget, nemcsak annak magyar részét, mi magyarok élelmezzük. A gazdasági reform végrehajtása tehát nem ütközhet semmiféle akadályba a háború alatt sem. Itt van azonban a lényegesebb és fontosabb pont. Ha már lemondunk az önálló magyar vámterületnek 20 éven belül való érvényesítéséről, t. ministerelnök ur, ne haragudjék rám . . . Polónyi Dezső: Jelentse ki nyíltan! Polónyi Géza: . . . sokkal jobban ismerem én őt, semhogy egyetlen perczig is kételkedném benne, hogy ő a közös vámterület alapján 20 esztendős szerződést akar kötni. Ez tiszta beszéd. A t, ministerelnök ur szép aranyos papirosban adhat be más pirulákat is a nemzetnek, de én nem veszem be. (Derültség.) A magam részéről azon a véleményen vagyok, hogy a t. ministerelnök ur tarsolyában a hadseregre vonatkozólag még kell lenni valaminek, amit még nem mondott el, mert nem hihetem, hogy a szalonnának csak a bőrét mutatná a nemzetnek, ha van szalonna is a tarsolyában. (Derültség.) Pedig idáig csak a bőrét láttuk. Ha a polgárság az ipar egész nagy területén elveszti az önálló gazdasági érvényesülés lehetőségét, akkor adjuk meg legalább rekonrpenzáczióul azt az egyet, hogy a hadsereg felszerelésének kérdése nyomban hajtassék végre, hogy a magyar hadseregre eső részt Magyarország maga szállítsa. Eddig 26*
