Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-765

204 765. országos ülés 1918 január Sl-én, csütörtökön. még a kvóta arányában sem részesültünk ebből. Elég köztudomású — a legilletékesebb helyen sze­reztem ezt az adatot, — bogy csak 12% ere­jéig vagyunk részeltetve. Wekerle Sándor ministerelnök: 21! Polónyi Géza: Mondjunk 21-et. De hol vagyunk akkor még a kvótától ? A ministerelnök úrral szemben legkevésbbé szükséges ennek a horderejét magyarázgatnom. Az bizonyos, bogy a háború után ez az Ígéret egészen mást jelent, mint a háború tartama alatt. A mai napig már 60 milliárdot meghalad az a tétel, amely a had­sereg felszerelésére eddig fordíttatott. Hogy a háború után mi lesz, nem tudom. Azt azonban pozitive tudom, hogy ilyen milliókra menő had­sereget egyetlen nemzet sem fog fentartani és az aktiv szolgálatot teljesítő katonaság csak pár százezer emberre fog redukálódni, — legyen az akár miliczia, akár álló hadsereg. Nem mind­egy tehát, hogy a háború után száz vagy két­százezer ember felszerelését fogja a nemzet szol­gáltatni vagy a háború alatt milliók felszere­lését. Világosítsanak fel, mi az akadálya annak, hogy ezt nem lehet nyomban végrehajtani ? Mi akadályozza meg, hogy a magyar ipar megfelelő előzetes berendezkedés mellett kifejthesse egész tevékenységét, a nemzeti vagyonosodás számára teljesíthesse hivatását? Ennek az egy pontnak megnyugtató módon való megoldása száz és százezer embert nyugtatna meg. Nem tudom, miként gondolkozik a t. ministerelnök ur, de pártalakitásnál belemenni húsz éves szerződésre szóló meghatalmazásba, anélkül, hogy csak távol­ról is ismernők a szerződés kontúrjait, bele­menni az önálló magyar hadseregről való lemon­dásba, anélkül, hogy ismernők a részleteit annak, amit a ministerelnök ur magyar hadsereg alatt ért, nem tartom szerencsés gondolatnak. Föl­vetem itt a kérdést: mit ért a ministerelnök ur ez alatt, hogy ezentúl magyar lesz a hadsereg? Közös marad-e a badügyministerium ? (Fel­kiáltások a szélsőbaloldalon : Nem!) Kérem, ő feleljen, a ministerelnök ur. (Derültség.) Közös marad-e a vezérkar ? Közösek maradnak-e a ve­zérkar előkészítésére vonatkozó intézetek ? Kö­zös marad-e a legfőbb ítélőszék az igazságszol­gáltatás területén, amely Bécsben székel? Kö­zös marad-e a had seregfőparancsnokság és lehe­tővé válik-e ezentúl is, hogy a magyar had­sereget cseh és délszláv tisztek kommandiroz­hassák ? Világosan teszem fel a kérdéseket. Ezek elől kitérni nem lehet és nem szabad. Nyíltan akarjuk a nemzetet megnyerni annak a törek­vésnek, hogy egységesen sorakozzunk a kormány­párt zászlója alá. Nem hiszem, t. képviselőház, hogy bárki is kifogást emelhetne előterjesztett kérdéseimnek objektivitása ellen. (Igaz! TJgy van ! a szélsöbaloldalon.) Nagy szükség van rá, bogy a nemzet ezen kérdésekben megnyugtató választ kapjon. Elérkeztem a befejezéshez s bocsánatot kérek, bogy ennyire visszaéltem a ház türelmé­vel. Most még csak egy pár szóra kérek enge­delmet. (Halljuk! Halljuk!) A birtokpolitiká­ról szeretnék még egy-két szót mondani. (Zaj.) Nagy örömmmel hallottam a kormánynak a birtokpolitikára vonatkozó programmját. Régi meggyőződésem, hogy Magyarország újjáalaku­lásának egyik legfőbb akadálya a hitbizomány és a latifundium, és ezért — egész röviden szólva, — mikor én a magyar kormány pro­grammjában ezt — bár nagyon homeopatikus dilutióban — hallottam, amikor a kormány mégis hadat üzent a latifundiumoknak és a hit­bizományoknak, én ezért szivem mélyéből üd­vözlöm a kormányt. Mert beszélhetünk mi arról, hogy emberek között nincs egyenlőség. Nincs, nem is volt, nem is lesz. A természet játéka az egység a sokféleségekben. Mint ahogy a miri­ádnyi falevél között nincs kettő, amelyik egy­forma, ugy az emberek között sem lehet kettő, aki egyenlő. Amit azonban követelünk az, hogy legalább a születéstől fogva minden a levegőre jogot formáló emberi lénynek egyforma feltéte­lek mellett lehessen megküzdenie azzal a terhes jövendővel, amit életnek nevezünk. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Fényes Lálszló: Ez az egyenlőség! Polónyi Géza: S épen azért, t. uraim, a születési és vagyoni előjogoknak minden rema­nencziáit le kell rombolni. (Helyeslés a szélső­baloldalon.) Meg kell szűnnie annak, hogy a születés és a vagyonok előjogán a holtak a föld alól évszázadokra kormányozhassanak egy nem­zetet! (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Meg kell szűnnie annak, bogy egy családnak nyolcz hitbizománya lévén, ezeknek révén a politikai életben is rászülessenek a döntő sze­repre. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Nem akarok hosszadalmas lenni, de ón is ugy vagyok a mágnásokkal és a hitbizományo­sokkal, mint Chamberlain volt a lordokkal. Ugy gondolkozom felőlük, t. uraim, mint Cham­berlain mondta, hogy olyanok, mint a krumpli­bokrok, a jobbik részük a föld alatt van. (Derült­ség.) En is így gondolkozom. Azok, akik érde­meikért kaptak birtokokat, jól van, nyugodjanak békében a föld alatt, de az élő nemzedék _ szá­mára ne termeljenek krumplit magukból. (Elénk derültség.) Az a véleményem, hogy elérkezett az ideje annak, hogy a társadalmi egyenjogositás terén el kell hárítani "az emberiség, boldogulásának"útjá­ból azokat az akadályokat, amelyek a vagyonban teszik lehetetlenné az egyenlő életfeltételek mellett való megküzdést. Mindezekhez befejezésül azt teszem még, hogy nemrégen olvastam egy szo­czialisztikus jellegű folyóiratban egy igen szívhez szóló rövid verset, amelyet legyen szabad magyar fordításban adnom vissza. (Olvassa): Ha majd a végitélet najjján haldokolva minden csillag lehullott és elpusztult e rut világ, a most leperdült

Next

/
Thumbnails
Contents