Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-765

200 765. országos ülés 1918 január 31-én, csütörtökön. akik ezt a küzdelmet végigcsináltuk, veszik észre, hogy gróf Tisza István képviselő urnak mai felszólalása, ha ez a programm elfogadtatnék és ha nyomban felvetendő kérdésekre felvilágosítást nem kapnánk, zárókövét jelentené egy, a nemzet egy része és köztünk lefolyt ádáz küzdelemnek, amelynek diadalmas vezéreként elveinek hirdetésével gróf Tisza István állana itt a nemzet szine előtt, akit ma ime önök verifikálnak. (Mozgás a középen.) A t. képviselő ur — gróf Tisza Istvánt értem — rendkívül ügyes elaieéllel parafrazirozta a programm idevonatkozó részét. Ne beszéljünk tovább talányokban, térjünk át a dolog világos tisztázására. Az a küzdelem, amelyet igy ismerünk: »Nemzeti küzdelem« és amelyet mi a 67-es pártok egyik részével, a tiszteletreméltó alkotmánypárttal és néppárttal végigküzdöttünk, miért folytattatott? Nem az 1848. évi önálló hadseregért, hanem azért, mert maguk a 67-es pártok az 1867. évi XII. t.-cz. 11. §-ába foglalt, a hadseregre vonatkozó felségjogok tekintetében két ellentétes táborra oszlottak. Mi körül forgott a harcz? Akörül, igaz-e, hogy van fentartott felségjog Magyarországon (TJgy van! ügy van! a szélsőbaloldalon.) és igaz-e. hogy a, magyar királynak önálló joga van a hadsereg nyelve felett való rendelkezés tekintetében. Gr. Tisza István: Olv íí.Sbii.:- el a kilenczes bizottság határozatát! (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Semmiféle abszolút felségjog nincs! Minden jog a nemzeté!) Természetes! Sohasem volt szó róla magyar emberek között! Polónyi Géza: Teljesen hibámon kivül történik az, hogy erre a közbeszólásra aktával nem felelhetek, mert hogy én r

mennyire számítottam erre a közbeszólásra, (Elénk derültség a jobboldalon !) azt azzal igazolom, hogy három zsurnaliszta barátomat kértem meg, keressék elő nyomban a kilenczes bizottsági programmot. Mert ón nagyon jól emlékeztem annak tartalmára és nagyon jól tudom, hogy annak első pontjában épen az áll, (Halljuk! Halljuk!) hogy a„ hadsereg nyelvére vonatkozó intézkedéseket, Őfelségének az egységes vezérlet, vezénylet és belszervezetre vonatkozó jogait kizárólag Őfelsége által teendőknek és gyakorlandóknak ismerjük el. Ez volt az első pont. E körül forgott a nemzeti harcz. Ezért is vonultak ki akkor a szabadelvű pártból t. képviselőtársaim, akik azután a nemzeti küzdelmet velünk együtt vívták meg. Gr. Tisza István: A délutáni ülésért vonultak ki; nem ezért! Ezt elfogadták! Polónyi Géza: Ezt bizony nem jegyeztem fel, hogy ebéd után vagy ebéd előtt történt! (Élénk ellenmondások • és derültség a jobboldalon. Felkiáltások a szélsobaloldalon: November 18!) Ha a t. képviselő ur ezt a közbeszólását angol értelemben használta, akkor talán szabad ellene tiltakoznom. (Halljuk! Halljuk! balfelül.) Angliában divatba jött, hogy a ministerek, ha később meg akarnak bánni egy nyilatkozatot, azt ebéd után teszik meg, hogy később elmondhassák, hogy bene sonantibus tették. (Ellenmondások és derültség jobbfelöl.) Nagyon jól tudjak a históriát, hogy miért léptek ki; hiszen gróf Apponyi Albertről és társairól csak nem fogom feltételezni azt ós ne tételezze fel a nemzet, hogy holmi házszabály-vitatkozási kérdés miatt hagynak oda egy nagy pártot! Hiszen itt akták vannak, amelyekről majd beszámolok a t. képviselő uraknak. Ekörül forgott az egész kérdés, a felségjogoknak miként való magyarázata körül. Es most, mikor feláll gróf Tisza István és kijelenti, hogy ő ünnepélyesen helyesli • azt, amit a ministerelnök ur e tekintetben mondott, nem tesz egyebet, mint d'accord ebben a kérdésben eddig elfoglalt álláspontjával, felszólal, hogy learathassa politikai győzedelmet és elveinek teljes sikerét. Ez most a kérdés, t. uraim: mi segédkezet nyujthatunk-e ehhez a dologhoz; vájjon nem érkezett-e el az ideje annak, hogy én mély tisztelettel alkalmat adjak ugy a ministerelnök urnak, mint különösen gróf Apponyi Albert t. képviselőtársamnak, (Mozgás balfelöl.) hogy ezekre a kérdésekre nézve a nemzetet nyugtassuk meg. Már most elmondom erre nézve a magam álláspontját. (Ralijuk! Halljuk! balfelöl.) Mikor hallottam, hogy a programúiban ö felségére, a magyar királyra történik hivatkozás, rögtön tisztában voltam a kérdéssel. Sokan akkor tapsoltak leginkább, mikor arra hivatkozás történt, hogy Ö felségének helyeslésével találkozik ez a programm. Én pedig kegyes engedelmükkel ezt a pontot tartom a programmban a legveszélyesebbnek, ezt tartom annak a pontnak, amelynél fogva közöttünk tisztázni kell a helyzetet, nem miattam, hanem a nemzetre való tekintetből, mert a magam számára szívesen lemondok mindenféle megnyugtatásokról, stb. Hanem mikor én hallottam a királyra való hivatkozást, nem most a programmban, hiszen ezt már napok óta irták a lapok, nekem rendkívül fájt a dolog, hogy a magyar törvényhozásban ilyen preezedens alkottatik. S akkor utánanéztem az alkotmányjogokban, hogy mikép nyilatkoznak arról, vájjon alkotmánynyal korlátolt monarchikus államban a királyra egy kormány hivatkozhatik-e, vagy nem. Találtam rá preczedenseket. Találtam preczedenst az angol történelemben, mikor a katholikus cmanczipáczióra vonatkozó bili lett bemutatva s ugyancsak mikor a nagy reform-bili téxgyaltatott, amelynek Peel Róbert volt a legnagyobb ellenzéke ; találtam esetet, mikor a királyra történt egyenes hivatkozás azzal, hogy a király helyesli a kormány cselekedeteit. S akkor írók és politikusok nagyszámban felszólaltak ezen alkotmányjogi felfogás ellen, mondván, hogy hiszen ez magától értődő dolog, hogy alkotmányosan kormányzott országban a ki-