Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-764

170 764, országos ülés 1918 január 17-én, csütörtökön. folytak egy ankét alakjában, mely írásban tartatott igen előkelő emberek részéről. Azt mondták, lehetetlen, hogy Németország belemenjen egy gazdasági unióba egy igen egyszerű oknál fogva — hacsak nem tételezik fel azt, hogy itt szükség van rá — azért, inert Németország egész 12 milliárd kivitelének összesen csak 10%-a ment AusztriaMagyarországba, ez a 10% pedig Magyarország importjának 40%-át teszi ki. Ha ez 40%, akkor mennyit kap még Németország ezen importból, hisz végre Ausztriának is kell valamit exportálni hozzánk és nekünk is vannak gyáraink, ennélfogva Németországnak nem érdeke, hogy uniót kössön velünk. Mi lehet tehát az unió gondolatának az értelme ? Ha ez az unió politikai okokból kell, mert az entente államai minket támadnak, akkor helyes. Ha azonban csak azért kell ez az unió, hogy fentartsuk a mostani állapotokat, hogy állig fegyverkezésben álljunk, hogy ezt az uniót megvédjük a jövőben, akkor kérdem, hogy mi lehet ennek a. folyománya ? Védekezni lehet az unióval, mert mint múltkori beszédemben már voltam bátor felemliteni, az entente semmitől som fél annyira, mint a középeurópai vámuniótól. Ez egy tény, amelyet konstatálni lehet, mert az entente egész egyszerűen kimondja anélkül, hogy zsenirozta volna magát, kimondták a fő elmék a franczia parlamentben, hogyha pedig ez az unió létesül és mi a, háborút megnyerjük, akkor mindamellett elvesztettük azt. Én tehát el tudom képzelni ezt az uniót fegyver gyanánt, de nem tudom elképzelni annak, amit mi akarunk. Ha akarjuk a jövőben a tartós, vagy mint szokták mondani, az örök békét, amely külömben nem létezik emberek közt, mert az emberek annyira még nem nemesültek és nem nemesülhetnek, ha akarjuk az örök békét, akkor azt. amit a másik államnak megadunk, a harmadiknak is meg kell adni. A vámunió révén azonban a preferens vámok tekintetében sokkal messzebb mennénk, mert akkor elzárunk egy csomó országot tőlünk, amelyekkel eddig forgalomban voltunk. Én nem tudom magamnak elképzelni, hogy ezt a vámuniót megkötjük, mindamellett látok olyan jelenségeket, melyek ennek megkötését előidézni akarják, sőt hallottam, az a hires ÍJaumami mondta egyik barátomnak, aki most künn járt Németországban, még pedig egész tisztán megmondta anélkül, hogy zsenirozta volna magát : a vámuniót meg fogjuk csinálni. Azok az urak. akik künn jártak Berlinben, mint Landaucr t. képviselőtársam is, nem fogják eltagadni azt á tényt, hogy Németországban igenis ilyen brutalitással gondolkoznak az emberek, amint én azt most lefestettem és ilyen brutalitással mondják azt a szemünkbe, mert tudják, hogy tőlünk abszolúte nem kell félni, tudják, hogy amit akarnak, azt keresetül is fogják vinni és ha mi ellenkezünk, annak folyománya csak az" lehet, hogy öngyilkosságot fogunk elkövetni. Ha tehát megnyertük a háborút, — ugy mondom, mint a francziák mondták a vámunióról — akkor vesztettük el gazdaságilag a háborút, mert akkor teljesen Németország karmai közé kerülünk. Amit a magyar társadalomról és a magyar képviselőházról mondottam, legyen szabad azt még pár momentummal kiegészítenem. Én itt azt a nagy fogyatékosságot látom, hogy mi semmikép sem vagyunk informálva a kormány részéről. Sem az előző kormány nem informálta a képviselőházat, sem a mostani kormány. Ezzel ellentétben más államoknak, különösen Németországnak kormánya folyton, de folyton, szakadatlanul ..informálja a képviselőházat, sőt nemcsak a képviselőházat, hanem a közönséget is. Folytonosan olvassuk a német lapokban, hogy Berlinben a Hauptausschussban a minister vagy az államtitkár kétféle kijelentést tesz, egyet, amelyet a Hauptausschuss révén az egész közönség megtudhat és egy u. n. vertraulich kijelentést. (Zaj a baloldalon.) Wekerle Sándor ministerelnök (közbeszól). Sándor Pál : Rátérek arra is t. ministerelnök ur, hogy erről is kiadnak jelentést. Bátor leszek szó szerint, felolvasni, talán elkerülte a ministerelnök ur figyelmét. Németország tehát informálja a közönségét és informálja az ő képviselőházát és a kormány a főemberekkel a képviselőházban mindig fentart olyan nekszust, hogy nemcsak az informálás történik meg, hanem meg is vitatják ezeket a, súlyos kérdéseket, csak vannak bizonyos kérdések, amelyeket mint vertraulich kérdéseket kezelnek, amelyek az újságokban meg nem jelenhetnek, amelyeket csak személyről-személyre lehet megtudni. (Mozgás a közéfen.)' Azt mondja t. barátom, hogy Németországban nincs entente-párti. Ne vegyük a szó szoros értelmében az entente-pártiságot. Én nem hiszem, hogy Magyarországon volna egyetlen ember, aki ententepárti volna. Én kizártnak tartom azt, hogy ilyen rettentő háborúban volna magyar ember, aki az ellenséghez szitana. Vannak esehek, vannak szlovének és mások, de magyar emberrel még nem találkoztam, aki ententepárti volna. (Halljuk! Halljuk !) Ha felemliteni ezt a jelenséget, hogy a mi kormányunk minket nem informál, megint fel kell állit ani azt a kérdést : milyen furcsa jelenség, hogy nekünk van egy parlamentáris felelős kormányunk, ' a német kormány pedig nem felelős, és mégis a német kormány, amely nem felelős, súlyt helyez arra, hogy informáljon, súlyt helyez arra, hogy a felelősséget ne egyedül ő viselje, a mi kormányunk pedig, amely felelős a képviselőháznak és az országnak, sem nem informál, sem meg nem vitatja a legelőkelőbb emberekkel azokat a kérdéseket, amelyek.előttünk feküsznek. Érdekes inczidens pl. az, hogy a bresztlitovszki tárgyalások megkezdése előtt két nappal a vámközpont, amelynek működését a ministerelnök ur nagyon jól ismeri, amely nagyon hasznos működést fejtett ki, amelyben legelőkelőbb közgazdászaink foglalnak helyet Matlekovics Sándorral együtt,