Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-764

764. országos ülés 1918 január 17-én, csütörtökön. 171 ez a bizottság két nappal a bresztlitovszki béketárgyalások megkezdése előtt kérdőpontokat kapott és amikor azokat ott felolvasták, azt láttuk — bocsánat a kifejezésért, majdnem nem merem kimondani — hogy az egész kérdőiv egy stiláris lehetetlenség volt, amikor pedig felvilágosítást kértünk, hogy mit jelentenek ezek a kérdések, hogyan lehet ezekre válaszolni, azt a feleletet kaptuk, hogy a ministeriumtól az az információ érkezett, hogy az egy németről magyarra forditott szöveg, azonban az értelmét ők maguk sem tudják teljesen. A vámközpontnak azonban felelni kellett olyan kérdésekre, amelyek gazdasági érdekeinkkel és kívánságainkkal nincsenek is összefüggésben. Hivatkozom Hegedüs Lóránt t. képviselőtársamra, aki jelen volt és aki szintén csóválta a fejét, aztán azt mondta, hogy nem tud felelni ezekre a kérdésekre, pedig, azt hiszem, ő is ért valamit a közgazdasági kérdésekhez. Ez történik nálunk, két nappal a béketárgyalások előtt kérdőpontokat adtak fel, de olyanokat, amelyekre nem lehet felelni. Hogy milyen választ küldött a vámközpont, az itt nem fontos, én csak drasztikus példáját hoztam fel annak, hogyan intézik nálunk a közgazdasági ügyeket. Nem hiszem, hogy az itteni illetékes ministeriumban volna a hiba, de leküldték egy diploma cziai aktát, amelyet Bécsben fogalmaztak. . . . Egy hang (balfelől): Ki küldte ? Sándor Pál : Biztosan a külügyministerium. Nálunk begombolkoznak, az ügyeket [nem engedi a széles nyilvánosság elé. Ausztriában Biedl és Keinthal a vezérei annak az iránynak, mely Magyarországot továbbra is kolóniának akarja tekinteni. Az ő műveik tele vannak azzal, hogy Magyarország mezőgazdasági ország és csak maradjon a mezőgazdaságnál, az ipari állam Ausztria és annak is kell maradnia. Ezek az urak mindent megtesznek, hogy Magyarország ipara ne fejlődjék. De legyen szabad rátérni interpelláczióm tulaj donképeni tárgyára. Ne méltóztassék azonban rossz néven venni, ha bevezetésképen egy kis históriát mondok el. Napirendre került a 20 éves kiegyezés kérdése, mely gróf Tisza István ministerelnöksége alatt vált aktuálissá. Ö ugy állította be a kérdést, hogy a 20 éves kiegyezést meg kell csinálni, mert különben képtelenek vagyunk arra, hogy a németekkel tárgyalásokat folytassunk. Hogy teljesen szabatosan fejezzem ki, felolvasom az ő szavait (olvassa) : »A Magyarország és Ausztria közötti végleges megállapodás nélkül nem lehet a német kormánynyal tárgyalni a vámügyek rendezéséről.* Tehát mondom, nem lehet tárgyalni. Ezzel szemben az egész társadalomból hangok hallatszottak, amelyek határozottan ellenezték a húsz éves kiegyezést a háború alatt; azt mondották, be kell várni a békét és csak akkor szabad elhatározni magunkat. Különös azonban, hogy Naumann, aki Németországban, amint méltóztatik tudni, Középeurópának első zászlóhordozója, épen az ellenkezőjét hirdette annak, amit gróf Tisza István akkori ministerelnök hirdetett. Ö azt mondotta ugyanis, hogy nem szabad megkötni Ausztria és Magyarország között a húsz éves szerződést, -nem szabad vámtarifákat felállitani, mert amenynyiben Magyarország és Ausztria, ezt megtenné, akkor Németországgal a tárgyalások lehetetlenek. Ezt a Naumann-féle felfogást a német sajtó is felkarolta és ahhoz a legelső helyen is hozzájárultak. Ez volt az oka annak, hogy Magyarország és Ausztria között a húsz éves szerződés nem köttetett meg. Noha az önálló vámterület alapján állok, a kormány legnagyobb bölcsességének tekintem, hogy ezt a két éves átmeneti szerződést megcsinálta. De furcsa jelenség, hogy mi itten előbb egy húsz éves szerződést akarunk megcsinálni, amire Németország azt mondja, hogy ő nemcsak nem kívánja ezt, hanem követeli, hogy azt ne tegyék meg, mert különben képtelenek vagyunk együtt tárgyalni. (Ellenmondósok a jobbközépen.) Bocsánatot kérek, maga a német kormány is erre az álláspontra helyezkedett. Ez a húsz éves szerződés tehát nem köttetett meg, még pedig nem a mi saját akaratunkból nem köttetett meg, hanem azért, mert ránk ebben az irányban bizonyos befolyás gyakoroltatott. Ha valaki tudja ennek más okát adni, én elfogadom, csak utalok arra, hogy a munkapárt nagyon fanyar képpel szavazta meg azt a két éves szerződést, mert Tisza Istvánnak mindig az volt az ideája, hogy húsz éves szerződést kell csinálni. Tudom, hogy miért mondotta ezt és belátom, hogy ennek az ő szempontjából bizonyos jogosultsága is volt. Az én tudomásom szerint ugyanis ő olyan mezőgazdasági előnyöket biztositott volna az országnak, amelyek az ő szemében felértek azzal a hátránynyal, hogy húsz évre kötünk szerződést. Én tehát nem akarom azzal vádolni, mintha ő bármikép — még tévedésből is — az ország érdekei ellen cselekedett volna. A kérdést azonban ugy állitom be, hogy igenis, nekünk azt mondták, meg kell kötnünk a húsz éves szerződést, mert enélkül Németországgal nem tárgyalhatunk és azután ennek ép az ellenkezője sült ki : csak akkor tárgyalhatunk, ha a. húsz éves szerződést nem kötjük meg. Cserny Károly: Meg van kötve ! Sándor Pál : Én nem tudok róla. Legyen szabad ennek folytatásául rátérnem a német vámunióra. Egyik t. képviselőtársam közbeszólott, hogy a húsz éves szerződés meg van kötve. Én ép igy mondhatom és állithatom, hogy tudomásom szerint meg van kötve a német vámunió is . . . Wekerle Sándor ministerelnök : Nincs! Sándor Pál : . . . vagy pedig annak megkötése a legutolsó stádiumban van. Nem fogok meséket mondani és nem hiszem, hogy a ministerelnök ur megcáfolna ; de ha megcáfolhatja is, hogy nincs megkötve, azokat a kontúrokat, ahogyan meg akarják kötni, azokat a ministerelnök ur alig fogja megcáfolhatni. Én itt szószerint fogom adni azo22*