Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-763

148 763. országos ülés 1918 január 16-án, szerdán. magyar hadsereg összes részeire nézve lehető volt, de tovább megyek a háború alatt tényleg teljesen idegen három-négy állam külön had­seregre nézve is lehetséges volt — mert akár­hogyan is nevezi a magyar sajtó magyar, német és osztrák hadseregnek, mégis csakis osztrák marad az és a magyar hadsereg csak szem­fényvesztés ! (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) — mondom tehát, hogy amikor négy egymás­tól teljesen idegenül álló hadseregriek lehetett egységes vezetése, amint azt Hindenburg hadi­tettei igazolják, akkor az önálló magyar had­sereg is bele tudna abba a nagy keretbe illesz­kedni, (Igás! ügy van!) legalább is addig, amig, amit én is hiszek, a militarizmusnak napi­rendről való levételéről lesz szó. Midőn a hadsereg harczképességének ezen feltételeit fejtegetem, azt hiszem, hogy az egy­séges szellemet, mint a leglényegesebbet kell itt külön kiemelnem. A mi kedves osztrák testvé­reink az egységes szellemet féltik. Pedig jelent­sük ki, már egyszer nyomatékosan, olyan . nyo­matékosan és hangosan, hogy még a legilleté­kesebb helyen is meghallhassák, hogy az az úgynevezett egységes szellem az osztrák-magyar hadseregben csakis a nemzeti szellem elnyomása mellett tartható fenn. (Igaz! Ugy van! a bal­oldalon.) A magyar katona idegen tisztek, ide­gen nyelv és jelvények alatt harczolhat köteles­ségtudásból, harczolhat a fegyelmi büntetéstől való félelemből, de nem lelkesedésből. (Ugy van ! a baloldalon.) Pedig a badsereg megfosztatnék a nagy haditettek legfontosabb rugójától, a lel­kesedéstől, a bazaszeretettől, ha az osztrákok által megállapított és irányított egységes szel­lemet tartanák fenn. Rátérve arra a kifogásra, mely szerint a magyar nemzet nem rendelkezik a tisztképzés­hez szükséges elég kulturelemmel, méltóztassék megengedni, de valósággal méltóságunkon aluli, hogy erre magyar ember egyáltalában reflek­táljon. (Igás! Ugy oan!) Meskó Zoltán: A cseheket favorizálják! Balla Aladár: Midőn igy felszólalásom keretében és méretéhez képest röviden bemu­tattam, hogy mi is az, amit a magyar nemzet állami szupremácziájának kivívása és biztosítása czéljából olyan szerényen, olyan halk hangon, úgyszólván lábujjhegyen járva és közeledve a bécsi magas hatóságokhoz és körökhöz, kérni bátorkodik, azt jegyzem meg, hogy ezen kérel­münkre, ezen alázatos, kolduló fellépésünkre válasz eddig mindig csak az volt, hogy kitün­tető kegy és bizalom mellett atyáskodva fogad­tak bennünket osztrák testvéreink pedig üvöltő támadással, gáncsvetéssel válaszoltak. A Bach­korszakbeli czivilizátorok most összefognak, hogy a magyart elbuktassák akkor, amikor nem jutalmának, hanem jogának elismeréséért megy fel P>écsbe könyörögni. Szent-lványi Árpád: Követelni, nem könyö­rögni ! Ballá Aladár: Épen akkor utasítják vissza a magyar nemzetnek ebbeli követelését, amikor azt látjuk, hogy a mi véreink, a vörössipkások unokáinak dicső tettei segítették szabaddá tenni Lengyelországot, a finn népet és Albániát. Ma­holnap már önálló, szabad, szuverén állam lesz Lengyelország, Finnország és talán Albánia is, lesz a lengyelnek önálló lengyel nemzeti had­serege, Pinnországnak is önálló védrendszere és talán Albánia is visszakaphatja a skartba. tett Wied herczeget. Sümegi Vilmos: Szabadítsák fel Magyar­országot is már! Balla Aladár: Sohasem fogjuk jogaink érvé­nyesítését ezen sok könyörgéssel és nyöszörgés­sel elérni. A magyar becsület szenijjontjából nem elég gróf Tisza István igen t. képviselő­társam azon dodonai kijelentése, melyet egypár nappal ezelőtt a munkapárti körben tett, hogy azok, akik gátolni mernék a királyt a magyar hadsereg felállítására vonatkozó akaratának ér­vényesítésében, azok az osztatlan magyar nem­zettel fogják magukat szemben találni. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon. Felkiáltások jobbfelöl: Az nem dodonai, az nagyon határozott nyilatkozat volt!) De nem elegendő ez a kijelentés, mikor önök épen ugy, mint mi valamennyien, meggyőződ­tek arról, hogy nemcsak Bécs, hanem egész Ausztria szembeszáll velünk. Midőn nemzeti követeléseink kielégítéséről van szó, akkor itt félre kell tenni minden opportunizmust és az ismét kormányra jutásra való képesség szem­pontjait, hanem teremtsük meg végre azt az erős, egységes nemzeti akaratot, amelylyel jo­gainkat nemcsak elismertetni, hanem ha kell, kierőszakolni is tudjuk. (Elénk helyeslés a jobb­oldalon és balfelöl.) Vadász Lipót t. képviselő­társam, — sajnálom, hogy nincs itt — és Pe­rényi Zsigmond báró t. képviselőtársam és mások is nemrégiben, elismerem, nagy elokvencziával és bátorsággal vettek részt a cseh támadások elleni harczunkban. Most, midőn sokkal veszedelmesebb duvad­dal és ellenséggel állunk szemben; most, midőn a tótlakta magyar megyékre vonatkozó cseh hűtlenségi aspiráczióknál sokkal veszedelmesebb és nagyobb invektivákkal sújtják a magyar nemzetet; — mert hiszen Ausztria élén a kül­ügyministerrel és az egész kormánynyal épen abban a támadásban vesz részt, amely bennün­ket legerősebben érint — midőn az egész ma­gyar nemzetet illető alkotmányjogi birtokállo­mányba mernek belenyúlni s azt csúffá tenni és kigúnyolni akarják: akkor azt látom, t. képviselő­társaim, hogy magam maradtam, aki ebben a kérdésben az osztrák támadásokat visszaveri. (Zajos ellenmondások és felkiáltások a jobb­oldalon : A pártjában! Ott sem! A Károlyi­palotában !) Elnök: Csendet kérek! Egy hang (balfeUl): Nyelvbotlás volt!

Next

/
Thumbnails
Contents