Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-758

758. országos ülés 1917 deczember 10-én, hétfőn. 5 Hammersberg László jegyző (olvassa az eskü­mintát, Falussy Árpád, leteszi az esküt). Elnök: Falussy Árpád képviselő ur, mint a VII. biráló-bizottság tagja, az előirt esküt letette. Jelentem a t. háznak, hogy Rakovszky Iván és Csermák Ernő képviselő urak napirend előtti felszólalásra kértek tőlem engedélyt. Én az en­gedélyt mind a két képviselő urnak megadtam és igy most elsősorban Rakovszky Iván kép­viselő urat illeti a szó. Rakovszky Iván: T. képviselőház! Midőn a házszabályok értelmében és az elnök ur enge­délye alapján napirend előtt felszólalok és a fővárosban beállott gázmizéria témájával kívá­nok foglalkozni . . . Polónyi Géza: Helyes! Helyes! Rakovszky Iván: . . . a legegyszerűbb és a legolcsóbb eszköz volna a siker elérésére . . . Polónyi Géza: Szép társaság az a gáztársa­ság! (Derültség.) Rakovszky Iván :... ha visszhangját akarnám adni a maga teljes durva őserejében annak az elkeseredésnek, annak a felháborodásnak, annak az összeszorított fogak közül előszisszenő harag­nak, ami ebben a valóban súlyos és nehéz hely­zetben a főváros lakosságát eltölti. De, t. kép­viselőház, nem teszem ezt, mert igénytelen né­zetem s z erint komoly és súlyos kérdésről van szó, komoly és súlyos kérdést jDedig a szenve­dély hangján tárgyalni nem lehet, hanem a kér­dés súlyának megfelelően: komolyan, tárgyila­gosan kell vele foglalkozni. (Iqaz! Ugy van! Halljuk! Ralijuk! jobbfelöl.) S ezért rövid fel­szólalásom keretében mindössze három olyan irányból kívánom a helyzetet megvilágítani, amelyből ennek a gázkérdésnek egész helyzete, az azt összealkotó tényezők és azok összefüg­gése világossá válik. Mindenekelőtt röviden regisztrálni akarom azokat a tényeket, amelyek itt felmerültek, má­sodszor meg akarom állapítani azokat a konzek­vencziákat, amelyek ezekből a tényekből önként folynak és végül, meg akarom állapítani azt, hogy az előadott körülmények között mi az, amit a közönség az ügy szanálására, az elkö­vetett hibák helyrehozatalára a kormánytól jog­gal megkívánhat és megkövetelhet. (Halljuk! Halljuk !) Kezdem a tények regisztrálásával és vissza­térek egy távolabbi múltba, visszatérek arra az időre, amidőn a jelenlegi kereskedelemügyi mi­nister ur, röviddel azután, hogy a ministerium vezetését átvette, egy napilapnak leadott inter­vjujában Julius hó 14-én kijelentette, hogy: (Olvassa.) »Mindenekelőtt meg kell állapitanom, hogy a helyzet biztosabb, mint ezt sokan hiszik és hogyha valami elemi csapás be nem követ­kezik, az idén sokkal jobb lesz a közönség szén­nel való ellátása, mint tavaly.« Polónyi Géza: Ez bevált, fényesen! (Zaj balfelül.) Rakovszky Iván: Ez a nyilatkozat minden­kit megnyugtatott és mindenki meg volt győ­ződve róla, hogy az idén valóban jobb lesz a helyzet, mint tavaly volt, hogy a szénkérdés és ezzel együtt a gázkérdés meg van oldva. Rövid­del ezután azonban a tények már is egyebet mutattak. A gazdálkodó embereknek élénk em­lékezetében áll az a nehéz harcz, amelyet ugy a vármegyéknek, mint a gazdaközönségnek a csép­lási szén megszerzése érdekében kellett folytat­nia. Lojálisán azt is megvallom, hogy amidőn vármegyém szén szükségletének kérdésében a ke­reskedelemügyi minister úrhoz fordultam, ő a leg­szívesebben és a legnagyobb lelkesedéssel karolta fel az ügyet, (Mozgás a baloldalon. Elnök csen­get.) de az ő jóindulata is hiábavalónak mutat­kozott, közbeeső, vagy rajta kívül álló fórumokon múlhatott, hogy ez a kérdés nem lett megoldva és az én vármegyém is csak akkor kapott szenet cséplésre, amikor a cséplési idény már régen elmúlott. Azután következett a nehézségek egész sorozata az iparnak szénnel való ellátása terén. Magam is egy meglehetősen sok szenet fogyasztó mezőgazdasági, jobban mondva erdőgazdasági üzemet vezetek s igy én is érzem ezen nehéz­ségeket, de mindenki tudja, hallotta, meg tudta állapítani itt is, ott is, hogy mint voltak kény­telenek az iparvállalatok a szénmizériával küz­deni ós nagy, hadi szempontból is igen lényeges és fontos üzemek mint voltak kénytelenek üze­müket hetekre, vagy napokra de gyakran meg­szüntetni. Majd elkövetkezett az ősz, elkövet­kezett az az időpont, amikor a nagy publikum­nak a maga téli tüzelőszükségletéről kell gon­doskodnia. A kereskedelemügyi minister urnak imént idézett kijelentése mellett eszembe jutott még egy másik kijelentés, amelyet a kormánynak egy másik tagja, az igen tisztelt közélelmezési minister ur tett, aki a sajtó képviselője előtti programmvallása alkalmával röviden, katego­rikusan ezt a kijelentést tette: az ácsorgást pedig meg fogjuk szüntetni. Hát kérem, aki egyszer is járt a szénbi­zottság helyisége előtt, az kell, hogy vissza­emlékezzék erre a két kijelentésre, mert azok­nak kumulálva láthatja az ellenkezőjét, láthatja azt, hogy miként ácsorognak szénért. Es amikor bár a helyzet túlságosan rózsásnak nem volt mondható, de amikor még csak odáig jutottunk, hogy az ember, ugy-ahogy, megnyugtatta magát azzal a tudattal, hogy elvégre is háború van és nem történhetik minden olyan kényelmesen, egyszerűen és jól, mint békében, akkor ismét az emberek megnyugtatására, ugyanabban a lapban megjelenik egy másik intervju, amelyben a kereskedelemügyi minister ur ismét kijelenti, hogy (olvassa) »ha nem lesz hosszú és kemény telünk, akkor az idén aligha lesz baj a szén­ellátás körül.« E kijelentés után pedig alig néhány hétre, — mert hiszen október 28-ikán

Next

/
Thumbnails
Contents