Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.
Ülésnapok - 1910-760
94 760. országos ülés I9l7 5. Kérem a ministerelnök urat, nyilatkozzék aziránt, hogy ha nem. is a tervezett rendeletben, de gondoskodás történt-e azokról a szegénysorán családokról, akik a háború folytán azért jutottak a legnagyobb nyomorba, mert kenyér keresőjük Amerikába vagy más idegen országba ment munkát keresni s most az Amerikával való hadi állapot révén is semmiféle pénzküldeményt nem juttathatnak családjukmák?* T. ministerelnök ur! Összegezve csak egyet 'vagyok bátor kérdezni. Méltóztassék nekünk lehetőleg precziz időpontot mondani, mikor kaptatják kézhez felemelt hadisegélyüket a nép fiai és leányai, mert a szükség nagy és ha biztosan tudnak számítani a segélyre, nagyobb hitelt tudnak maguknak kieszközölni, hogy ideig-óráig is segítsenek magukon. Wekerle Sándor ministerelnök: Először is tiltakozom az ellen a hang ellen, melyet a t. képviselő ur jónak lát velem szemben és a ministerium tisztviselőivel szemben alkalmazni. Tiltakozom az ellen, hogy az energiát és a lelkiismeretességet magának tartja fenn és ilyen szavakkal illet engem. Konstatálni kívánom, hogy túlzásba megy a t. képviselő ur minden irányban. Túlzásba megy először abban az irányban, mintha a nyomor oly nagy lenne, hogy az emberek éhen halnának. Ez egyszerűen nem áll. Szűk viszonyok között élünk, a segélyezetteknek nagy része rá van utalva a hadisegélyre, melyből csak nyomorúságosan tud megélni, de azzal legyünk tisztában, hogy hadisegélyben részesülnek nálunk óriási számban olyanok is,' akik arra nincsenek rászorulva. (Ugy van! Úgy van!) Fényes László: Ezektől el kell vonni. Huszár Károly (sárvári) : Vonjuk el ezektől és adjuk ezt a szegényeknek. Wekerle Sándor ministerelnök: Épen ez is késlelteti talán kissé a rendeletet. Másodszor nem lehet hat meg három hónapokról beszélni. Miudenki tudja, hogy a hadisegélyekre vonatkozó törvény november elsején lépett hatályba, tehát egy hónap választ el bennünket a törvény életbeléptétől. Ezalatt az egy hónap alatt igenis előkészítettük a rendeletet olyannyira, hogy az utalványozások a napokban folyamatba tétetnek. Csak egyet méltóztassék tekintetbe venni, azt t. i., hogy van olyan tér, ahol azonnal segíteni nem tudok. Méltóztassék pl. a tanítókat venni. A tanítók segélye központilag kezeltetik; körülbelül 46 vagy 47.000 utalványt kell kiállítani. Ezt napok alatt nem tudom kiállíttatni, ez merő képtelenség, bizony ez hosszabb időt fog igénybe venni. A törvényt azért szerkesztettem igy, hogy ne legyen — mint korábban — folytonos utalványozásokról szó, hanem egészen a jövő év végéig most fogunk utalványozni. Ha tehát egyszer kiutalványozzuk ezt a segélyt, 14 hónap alatt ez további kérdés tárgyát nem fogja kédeczember 12-én, szerdán. pezni, hanem az illetők rendszereseik fogják megkapni. Én mindent elkövetek, hogy ez a kiutalásgyorsán történjók, de engedelmet kérek, határidőt nem szabhatok, hogy mindenki mikor kapja meg. Igyekezni fogok, hogy ott, ahol a nyomor nagy, — ez különösen a városokban van meg — ez a kiutalás lehető gyorsasággal történjék, másfelől, hogy elvonassék a segély attól, aki a segélyre nem érdemes. Ebben igen sok panasz lesz, csak akkor megint megfelelő indokolás nélkül ne tegye magáévá a t. képviselő ur. . . Fényes László: Én sohasem szoktam alaptalan panaszt magamóvá tenni. Wekerle Sándor ministerelnök: Ennek bitója -nem kívánok lenni, csak arra kérem a t. képviselő urat, hogy azután megint ne jöjjön . . . Fényes László: Eddig nem jöttem egyszer sem! Wekerle Sándor ministerelnök: A mi a segélyek mennyiségét illeti, a törvényjavaslat tárgyalása alkalmával részletes kimutatást terjesztettünk elő minden községre, családra, a családtagok számára való tekintettel, hogy milyen segélyben kivanj ük őket részesíteni. A t. képviselő ur második kérdése az, hogy minő keretekben történik ez a segélyezés. Miután csak ugyanazoknak adhatom a segélyt, akiknek részére a törvényhozás engem felhatalmazott, tehát adom ugyanazoknak, akik azelőtt voltak hadisegélyre jogosultak és nem vehettem be a tényleges szolgálatban levőket is. Hasonlókép az Amerikába vándoroltak ügyét sem intézhetem ezen törvény alapján. Én | az Amerikában levőkre azt az álláspontot foglalom el, amelyet elfoglalunk minden szegényre nézve. A szegényeket és a rászorultakat elsősorban a község tartsa el és ha az nem képes, akkor fog a belügyminister ur intézkedni ezen segélynyújtás iránt. De az amerikaiakra nézve külön intézkedni nem szándékozom. Ami azt illeti, hogy az özvegyek részesüljenek 6 hónapon túl is az őket megillető segélyben, a helyzet e tekintetben ma az, hogy az özvegyek kapják az ezen törvény alapján kijáró segélyt férjük eleste után hat hónapig, hat hónap után pedig kapják azokat az illetményeket, amelyek őket az uj katonai nyugdíjtörvény szerint megilletik. Huszár Károly (sárvári): Sokszor két évig nem kajjják! Fényes László: Kyolezvan j>erczentben nem kaj>ják két évig! Wekerle Sándor ministerelnök: Kérem, először is az elvi rendelkezést hoztam tisztába a I hadügyministerrel abban az irányban, hogy ezeket a segélyeket olyan mértékben, amint a katonai nyugdíjtörvény megállapítja, továbbra is megkapják. Hogy jjedig ez ne tartson két évig, ezentúl nem a katonáktól fogják kapni a segélyt, hanem kapják ezt is a Hadsegélyző Hivatal ut" ján és attól az időtől kezdve, amikor megilleti