Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-760

92 760. országos ülés 1917 deczember 12-én, szerdán. hanem az az asszony vagy nagy leány, vagy serdülő fiu is, aki eddig segített a családon, bevonult, illetve beteg lett. A vidéki kórházak csak ugy, mint a budapestiek, zsúfolva vannak és a betegeknek század részét sem képesek befogadni. Nincs ház a községekben, sem a felvégén, sem az alvégén, ahol beteg ne legyen, a hidegtől, rossz táplálkozástól és a ruhátlanságtól. Ilyen körülmények között egy perczig sem szabad késlekedni. Azért nagyon kérem a ministerelnök urat, hogy ankéttal, vagy anélkül, — mert ugy hallom, hogy még egy ankét is terveztetik ... Wekerle Sándor ministerelnök: Nem. Fényes Lászlő: Nagyon örülök ha nem, mert az ankétot nem tartom semmire se jónak, de nagyon kérem, méltóztassék ezt a rendeletet életbeléptetni és egész egyszerűen a megígért segélyt megadni. Mint méltóztatik látni, én nagyon szerény vagyok, igazán nem követelem itt azt, amit mindannyiunknak követelni kellene, hogy olyan mértékben emeljék fel a hadisegélyt, mint Ausztriában, csak segitsenek valahogy. Belemegyek abba, hogy jó, nem tudtuk többre fölemelni; de ezt adjuk meg rögtön, mert nagyon sok családnál későn fog érkezni a segítség. Bátor vagyok azt is kérdezni a ministerelnök űrtől, vájjon a rendelet életbeléptetése napjától kezdve fog-e számittatni a hadisegély? Wekerle Sándor ministerelnök: November 1-től. Fényes László: Ezt mindenesetre köszönettel, megnyugvással veszem tudomásul, mert ha a szegény emberek, akik rászorulnak a hadisegélyre, ezt visszaható erővel meg nem kajrják, teljesen eladósodnak. Bátor vagyok rámutatni egy furcsa nemzetgazdasági politikára. Mindig azt halljuk, hogy a kisembereket, a kisbirtokosokat kell támogatni, azokat a kisiparosokat, egy-két holddal biró munkásembereket, azoknak, földjét, ipari műhelyét kell megmenteni. És ezek a hadisegély csekélysége miatt, a legszükségesebb czikkek bevásárlásának szüksége miatt, teljesen el vannak adósodva. Az 1—2—5 holdas birtokok, az ipari műhelyek, mind árverés alá fognak jutni, amikor árverezhetők lesznek. Méltóztassék elhinni, t. ministerelnök ur, azok a kisemberek, akiknek támogatásáról oly sokat beszélünk más közügyek terén, a hadisegély csekélysége miatt, tehát a katonai szolgálatból kifolyólag e részben is teljesen tönkrementek. Méltóztassék figyelembe venni, hogy az a munkásosztály, az az iparososztály olyan helyzetben van, hogy minden holmija vagy a zálogba vándorolt, vagy eladatott. Az az 1—2—5 hold meg van terhelve, a zsellérember pedig, akinek csak az a háza van, vagyis annyi vagyona, hogy • lakbért nem kellett fizetnie, most ugy van, hogy a háza tele van adóssággal, a bankkamatok megszaporodtak, ugy, hogy amire Hezitálhatok lesznek, mind el fogják liczitálni és ezek az emberek fedél nélkül maradnak. Egy uj proletariátus nevelkedik itt és mind a hadisegély kicsinysége miatt. Ily körülmények közt három hónap túlhosszu idő ahhoz, hogy e kérdést ne intézhették volna el. A mai rendszer hibájának rovom fel, hogy nincs elintézve. Sokkal több munka esik a ministeriumok hatáskörébe, mint amennyit valósággal elvégezhetnek. Mindent czentralizáltak, a legkisebb ügyekben a ministeriumokhoz kell folyamodni ós ezek, elismerem, a legjobb akarat mellett sem tudnak ennek megfelelni. Viszont nincs ereje a mai kormányzatnak arra, hogy gyökeresen szakitsen a múlt hagyományaival és egészen más alapra fektesse a kormányzatot. Elismerem azt is, hogy ennek most talán nincs is itt az ideje, de egy bizonyos, hogy a palliativ eszközök, amelyek azt az országos csapást és szerencsétlenséget, amelyet a háború hozott, javítani alkalmasak, elsősorban a hadi segélyesek megsegítésére alkalmazandók. Ezeken kell segíteni. Ezek nem sztrájkolhatnak, nincs munkájuk, nincsenek alkalmazva, de-a sztrájknál sokkal rosszabb fegyver van a kezükben. A kétségbeesés utolsó perczében áll a magyar népnek az a része, amelyet a nincsetlen Jánosok neve alatt ismerünk és kérem a t. házat és a kormányzatot, hogy ne hagyja a kétségbeesés kitörésére jutni a dolgot. Éheznek, fáznak, pusztulnak az asszonyaink és gyermekeink. (Ellenmondás a jobboldalon.) Bárhová méltóztatik menni, mindenütt fogják látni, hogy ez igy van. Ke méltóztassék a bürokratikus eljárás hosszú folyosóján végigvezetni a hadisegély-rendeletet, méltóztassék kiadatni és méltóztassék záros határidőt mondani, amely alatt a rendelet s pedig mielőbb valósággá váljék, mert attól félek, hogy a rendelet kijövése napjától is hosszú idő fog elmúlni. Wekerle Sándor ministerelnök: Igen. Fényes Lászlő: Ha igy van, akkor még jobban fognak pusztulni és nem lesz, akin önök segitsenek. Ha tavaszra jön meg a hadisegély, akkorra a tél szigora és hidege mindazt a nyomorúságot és a nyomorúságnak mindazon következését fel fogja idézni, amelyet pedig el akartak kerülni. Ez a mai demokrata irányzat ez év nyarától áll itt és intézi az ország sorsát. Hát azt kérdezem, hogy 1917. júniusától kezdve nem lett volna elég időnk azt a hadisegély-rendeletet kiadni és az ezzel kapcsolatos ügyek javítását elintézni ? Hát hat hónap volt szükséges ahhoz, hogy csak megtudjuk, hogy mi lesz és másik három ahhoz, hogy végre a rendelet életbelépjen ? Azt hiszem, hogy méltó a kritika, ha azt mondom, hogy túl kényelmesen és nem elég energiával, nem elég lelkiismeretességgel méltóztat-