Képviselőházi napló, 1910. XXXVII. kötet • 1917. szeptember 12–deczember 1.
Ülésnapok - 1910-750
336 750. országos ülés 1917 október 27-én, szombaton. letenni a ház asztalára, amely tartalmazza .azt, hogy a törzsőrmester 4-ik évi szolgálatában kap 70 koronát, 6-ik évében 85 koronát, a 9-ikben 100 koronát, a 12-ikben 110 koronát. Az arczvonalbeli őrmester kap 65, 75, 85, 95 koronát, a számvevő-őrmester 65, 75, 80, 90 koronát, az irnok-őrmester 65, 70, 75, 80 koronát. (Az< elnöki széket Szász Károly foglalja el.) Ezenkívül a háború tartama alatt napi 50 fillér készültségi pótdijat és napi étkezési és kenyérpénzt élveznek. Az első módozat szerint nős altisztek részére a kincstár természetbeni lakást biztosit, §gy szoba, konyha, ezenfelül évi 64 korona butorbér és havi 1 K 50 fillér világitási átalány jár s a családnak ingyen gyógyszerekre van igénye. Ez a legmagasabb fokon levő altiszt fizetése. Talán felesleges hozzátennem, hogy ez a mai viszonyok között az éhenhalásra is kevés, ugy hogy — szabad ezt a törvényhozás előtt kimondanom -— abszolúte nem tiinik fel senkinek sem, ha ezek az őrmesterek bizonyos mellékszolgálatok után is szaladnak, hogy magukat és családjukat a nélkülözésektől megmentsék. Azonban alig van nagyobb érdek annál, hogy ezek a szegény emberek ugy legyenek ellátva, hogy ilyen mellékszolgáltatásokra gondolniok sohase kelljen. És végül csak a tizedesek esetét hozom fel, akik családos emberek — egy hónapra 45 K-át kapnak. (Zaj balfelöl.) De nem folytatom, t. uraim. Azt hiszem, hogy a t. ministerelnök ur és a t. ház, ép ugy mint én, tájékozva van ezen viszonyok felől. >S hozzáteszem azt is, hogy a legkisebb kétségem sincs az iránt, hogy ugy a t. ministerelnök urnak, mint a • t. háznak is a lehető legjobb indulata nyilatkozik meg a tekintetben, hogy ezeken az embereken, akik azt igazán megérdemelték, a lehetőség szerint minél előbb segítsünk. Természetesen függ ez az Ausztriával való megállapodástól is s épen ezért nem is folytatom tovább, hanem tisztelettel csak arra;kérem a ministerelnök urat, legyen olyan szives ezeknek az altiszteknek százezreit megnyugtatni afelől, hogy a kormány miként gondoskodik majd róluk. És most, t. képviselőház, egy nem egészen a tárgyhoz tartozó gondolatot vagyok bátor felvetni, abban a reményben, hogy talán lesz valami haszna, ha innen felszólítást intézek Magyarország nőihez és honleányaihoz. (Halljuk! Halljuk!) Tudniillik, t. uraim, a mai hadiviszonyok mellett a doháuykérdés talán még fontosabb, mint a fizetés kérdése. Méltóztatnak tudni, hogy milyen borzasztó kinok között nélkülöznek a katonák a fronton, ha nem kapnak dohányt, vagy pláne ha mindenféle szurrogátumokhoz kell fordulniuk, ami az egészségre nézve is veszedelmes. (Igaz! Ugy van! johbfelöl) De I ezt a témát sem akarom fejtegetni, csak annyit jegyzek meg, hogy sokszor elgondolom, mikor ugy végignézek a társadalmi érintkezésen és látom, hogy a honleányok, akik a háború első évében annyi szorgalommal fogtak ahhoz, hogy a hadfiak sebeit gyógyítsák és fájdalmaikat enyhítsék, talán megtehetnék ma. azt, hogy a hadfiak javára lemondanának egy időre a czigarettázásról, (Általános élénk helyeslés és taps.) hogy így legalább juttassanak a katonáknak abból, amit nekik könnyű lesz nélkülözniök. (Általános helyeslés.) Ismétlem, nem akarok hosszasan immorálni ennél a kérdésnél sem és azt hiszem, hogy a siker teljes reményével fordulok Magyarország hölgyközönségéhez ezzel az alázatos kérelemmel, amelyet innen a törvényhozás terméből intézek hozzájuk. (Általános helyeslés.) Csak egy kérdést kell még röviden érintenem. Én már régóta vitatom azt a témát, hogy a tisztviselők helyzetén sohasem fogunk gyökeresen segíthetni anélkül, hogy illetményeiket ne vonjuk el a végrehajtás lehetősége elől. (Igaz ! Ugy van ! a jobb- és baloldalon.) A tényleges eredmények mindig azt bizonyították, akárhányszor volt is fizetésemelés vagy segélynyújtás, hogy csak a hitelezők javára ment az emelés legnagyobb része és a tisztviselő helyzetiben vajmi kevés változás állott be. Ma sokkal fontosabb kérdés volna, hogy ugy a tisztviselő, mint mindenki: a termelő közegek által juthasson hozzá ahhoz, hogy élelmiszereket kapjon. Ennek a kérdésnek óriási hordereje abban rejlik, hogy maga a mezőgazdasági munkás olyan ellátásban részesüljön, hogy legalább a munkáját becsülettel tudja elvégezni. (Helyeslés a, közéfen.) Tudjuk, hogy az osztrákok részéről mekkora támadás, milyen nagy, mérhetetlen foka az irigységnek nyilatkozott meg Magyarország ellen, mintha mi itt tej ben-vajban fürödnénk, mintha nekünk abszolúte semmit se kellene nélkülöznünk. Hát lehet, t. uraim, hogy aki a Hungáriába jár ebédelni, vagy nem tudom én hová, az nem lát olyan nagy nélkülözést. Hanem én elhoztam magammal egy adatot és ezennel a ház asztalára teszem azt, azzal a czélzattal, hogy invitáljuk meg egy ebédre az osztrákokat — Berencsre. (Derültség.) Ne méltóztassanak frivol itásnak venni, amit előrebocsátottam. Nyitramegye Berencs nevű községén megfordulván, — tiszta magyar község — elejbém állott egy őszbeborult magyar munkás, s majdnem térden állva könyörgött, hogy : Uram, mentsen meg minket az éhhaláltól! íme itt a hadikenyér, amit nekünk kiosztottak; ezt megenni nem lehet, a gyermeküket tápláló anyák ettől a kenyértől ugyan nem tudják gyermekeiket táplálni. — Ismétlem, én leteszem a ház asztalára ezt azzal, hogy győződjék meg róla mindenki, akit illet. (Helyeslés.) És kérdem, szabad-e nekünk addig, mig a mi munkásnépünk ilyen kenyérre van kárhoztatva, amelyben egy csepp liszt nincsen, szabad-e nekünk eltűrnünk azokat a kárhoztatandó szemrehányásokat, amelyeket Weisskirchner ur 5
