Képviselőházi napló, 1910. XXXVII. kötet • 1917. szeptember 12–deczember 1.

Ülésnapok - 1910-750

750. országos ülés 1917 október 27-én, szombaton. 335 hogy a népoktatás ügye állami feladat. Az államnak kötelessége gondoskodni polgárainak levegőjéről, polgárainak testi épségéről, hiszen aki önmaga teste ellen követ el merényletet, pl. a villamos vasútról leugrik, vagy a mozgó gőzösre felszáll, azt is megbüntetik közegészségügyi kihágás miatt. Ilyen elsőrendű eminens állami érdek a művelődés, az ismeretek első elemeinek szolgáltatása, az állampolgároknak kellő szakoktatásban való részesítése. Ezt az állami feladatot teljesitik a felekezeti tanítók. (Helyeslés bálfelbl.) Én nem akarok itt most hangulatot kelteni, nem akarom ecsetelni az elkeseredésnek azokat a jeleneteit, amelyekkel találkoztunk a közeli napokban, amikor a felekezeti tanítók lelkéből kitört az elkeseredés, hogy megalázónak tekintik magukra nézve a megkülönböztetést, amely állami és felekezeti tanítók közt van. En nézem az érem másik oldalát: hogy akinek kevesebb a fizetése ugyanazon hivatás betöltése mellett, az jobban rászorul a segélyre, mint az a jobban dotált másik tisztviselő, ugy hogy a segélynek nem a fizetések arányában, hanem a szükséglet, a nyomorúság mértékéhez kellene igazodni. Ebből a szempontból azután a felekezeti tanítók jobban rászorulnak a segítségre, mint az államiak, bár egyforma dicséretes feladatot végeznek. Ez nem azt jelenti, mintha az állami tanítók részére megállapítandó segélyből akarnék levonni, ellenkezőleg azt akarom, hogy a felekezeti tanítókat ugyanabban az anyagi elismerésben kell részesíteni, mint az állami tanítókat. (Helyeslés a baloldalon.) Nem akarok a kormánynak nehézségeket támasztani azzal, hogy határozati javaslatot nyújtsak be, amelyben arra kérjem, hogy utasítsa vissza a törvényjavaslatot a bizottsághoz uj szövegezés végett, de talán meg fogja találni a módot a ministerelnök ur mint pénzügyminister arra, hogy az érdekeltek jogos igényeit tekintetbe vevő nyilatkozatot tehet arra nézve, hogy a közel jövőben ezek az égető sebek orvosoltatni fognak. Mikor hasonló szorongatott helyzetben volt hazánk, 1848/49-ben a nemzet akkori vezére a nemzet nagylelkűségéhez folyamodott. A nemzetgyűlés tagjai mintegy esküre emelve ujjaikat, kiáltották, hogy: » Megadjuk!« Ekkor mondotta Kossuth Lajos, hogy ha van még e hazában seb, amely gyógyulásra vár, hadd sajogjon még egy kevéssé: majd gyógyulásra fog találni. Nincs köztünk különbség abban a tekintetben, hogy meg fogjuk találni a módját annak, hogy a magyar állam tisztviselőinek és tanítóinak szükségletei teljesen kielégíttessenek. (Helyeslés a baloldalon.) Még csak egy pár dolog az, amire fel akarom hivni a t. minister ur figyelmét. A dijnokok, akármekkora napidijuk legyen is, 960 korona pótlókot kapnak. Ez bizonyos tekintetben igazságtalanság. Elvégre a legkisebb és a legnagyobb javadalmazásu dijnoknak, akinek talán meg is van a magasabb kvalifikácziója, csak a véletlen sors miatt nem érhetett el magasabb állást, ugyanazt a pótlékot adni nem lehet, de ezeket a magasabb javadalmazásu dijnokokat bizony igen kellemetlenül érintheti az a mostoha elbánás. Felhívták figyelmünket a postatakarékpénztárnál alkalmazott mintegy ezer dijnokra, akik között 15 nő van olyan, akiknek megvan az államszámviteli vizsgája és magasabb kvalifikácziója. Talán ezekre is lehetne tekintettel lenni, és végül, akiknek kérvényét ma nyújtottam be, az állami nyugdijasokra. T. ház! Ma a ministerelnök ur bejelentette győzelmünket az olasz harcztéren. Azt hiszem, ha a pénzügyminister ur bejentené, hogy az állami tisztviselők és tanítók jogos igényének kérdését meg fogja oldani és meg tudja oldani, ez lenne olyan örvendetes és talán még jelentőségteljesebb győzelem a nemzetre nézve, mint a ma bejelentett szép diadal. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Huszár Károly jegyző: Molnár Lajos! (Nincs itt.) Elnök: Töröltetik. Huszár Károly jegyző: Polónyi Géza! Polónyi Géza: T. ház! Rövid néhány perezre kérem szives türelmüket. Az első dolog, amelyre néze a t. ház figyelmét fel akarom hivni és. a t. ministerelnök úrtól lehetőleg megnyugtató nyilatkozatot kérni, a hadseregben szolgáló altisztek ügye. Ezekben a történelmi nagy időkben nekem nem szabad szót vesztegetnem arra, mit jelent a nemzet ama fiainak áldozatkészsége, akik altiszti szolgálatot teljesítenek. Nem is feladatunk, hogy arról a nagy dicsőségről, amelyről nagyon sok terméksnyitő sugár visszaszáll a nemzetre, panegyrist zengjek; majd ítélkezik erről az időről a történelem. Egészen röviden ezek az altisztek, akik névtelen hősei ennek a történelemnek, családjukkal együtt nincsenek olyan ellátásban, amely gondtalan megélhetésüket biztosítsa. Szerencsétlenségre nem tartoznak a társadalom azon rétegei közé, akiket a politikai érdek a képviselők szolgálatába sodor és ennek folytán ezekkel az emberekkel nem igen foglalkozunk a képviselőházban. Azonkívül egy másik nehézsége is van a kérdés rendezésének, Ausztriával fennálló viszonyunk és a közös hadsereg jogviszonya. En megkímélem a t. házat attól, hogy az altiszti kar egész vonalán bemutassam az adatokat, csak egy-két dolgot adok elő, a legmagasabb altiszti rendfokozatra, az őrmesterire vonatkozólag. Ebből azután le lehet vonni a következtetést lefelé. Egy kimutatást vagyok bátor