Képviselőházi napló, 1910. XXXVII. kötet • 1917. szeptember 12–deczember 1.

Ülésnapok - 1910-750

750. országos ülés 1917 október 27-én, szombaton. 335 hogy a népoktatás ügye állami feladat. Az államnak kötelessége gondoskodni polgárainak levegőjéről, polgárainak testi épségéről, hiszen aki önmaga teste ellen követ el merényletet, pl. a villamos vasútról leugrik, vagy a mozgó gőzösre felszáll, azt is megbüntetik közegész­ségügyi kihágás miatt. Ilyen elsőrendű eminens állami érdek a művelődés, az ismeretek első elemeinek szolgál­tatása, az állampolgároknak kellő szakoktatás­ban való részesítése. Ezt az állami feladatot teljesitik a felekezeti tanítók. (Helyeslés bál­felbl.) Én nem akarok itt most hangulatot kel­teni, nem akarom ecsetelni az elkeseredésnek azokat a jeleneteit, amelyekkel találkoztunk a közeli napokban, amikor a felekezeti tanítók lelkéből kitört az elkeseredés, hogy megalázó­nak tekintik magukra nézve a megkülönbözte­tést, amely állami és felekezeti tanítók közt van. En nézem az érem másik oldalát: hogy akinek kevesebb a fizetése ugyanazon hivatás betöltése mellett, az jobban rászorul a segélyre, mint az a jobban dotált másik tisztviselő, ugy hogy a segélynek nem a fizetések arányában, hanem a szükséglet, a nyomorúság mértékéhez kellene igazodni. Ebből a szempontból azután a felekezeti tanítók jobban rászorulnak a segítségre, mint az államiak, bár egyforma dicséretes feladatot végeznek. Ez nem azt jelenti, mintha az állami tanítók részére megállapítandó segélyből akar­nék levonni, ellenkezőleg azt akarom, hogy a felekezeti tanítókat ugyanabban az anyagi elis­merésben kell részesíteni, mint az állami taní­tókat. (Helyeslés a baloldalon.) Nem akarok a kormánynak nehézségeket támasztani azzal, hogy határozati javaslatot nyújtsak be, amelyben arra kérjem, hogy uta­sítsa vissza a törvényjavaslatot a bizottsághoz uj szövegezés végett, de talán meg fogja találni a módot a ministerelnök ur mint pénzügymi­nister arra, hogy az érdekeltek jogos igé­nyeit tekintetbe vevő nyilatkozatot tehet arra nézve, hogy a közel jövőben ezek az égető sebek orvosoltatni fognak. Mikor hasonló szorongatott helyzetben volt hazánk, 1848/49-ben a nemzet akkori vezére a nemzet nagylelkűségéhez folyamodott. A nemzet­gyűlés tagjai mintegy esküre emelve ujjaikat, kiáltották, hogy: » Megadjuk!« Ekkor mondotta Kossuth Lajos, hogy ha van még e hazában seb, amely gyógyulásra vár, hadd sajogjon még egy kevéssé: majd gyógyulásra fog találni. Nincs köztünk különbség abban a tekintetben, hogy meg fogjuk találni a módját annak, hogy a magyar állam tisztviselőinek és tanítóinak szükségletei teljesen kielégíttessenek. (Helyeslés a baloldalon.) Még csak egy pár dolog az, amire fel aka­rom hivni a t. minister ur figyelmét. A dijno­kok, akármekkora napidijuk legyen is, 960 ko­rona pótlókot kapnak. Ez bizonyos tekintetben igazságtalanság. Elvégre a legkisebb és a legnagyobb java­dalmazásu dijnoknak, akinek talán meg is van a magasabb kvalifikácziója, csak a véletlen sors miatt nem érhetett el magasabb állást, ugyan­azt a pótlékot adni nem lehet, de ezeket a ma­gasabb javadalmazásu dijnokokat bizony igen kellemetlenül érintheti az a mostoha elbánás. Felhívták figyelmünket a postatakarékpénztárnál alkalmazott mintegy ezer dijnokra, akik között 15 nő van olyan, akiknek megvan az állam­számviteli vizsgája és magasabb kvalifikácziója. Talán ezekre is lehetne tekintettel lenni, és végül, akiknek kérvényét ma nyújtottam be, az állami nyugdijasokra. T. ház! Ma a ministerelnök ur bejelentette győzelmünket az olasz harcztéren. Azt hiszem, ha a pénzügyminister ur bejentené, hogy az állami tisztviselők és tanítók jogos igényének kérdését meg fogja oldani és meg tudja oldani, ez lenne olyan örvendetes és talán még jelentőségteljesebb győzelem a nemzetre nézve, mint a ma beje­lentett szép diadal. (Élénk helyeslés a balol­dalon.) Elnök: Szólásra következik? Huszár Károly jegyző: Molnár Lajos! (Nincs itt.) Elnök: Töröltetik. Huszár Károly jegyző: Polónyi Géza! Polónyi Géza: T. ház! Rövid néhány perezre kérem szives türelmüket. Az első dolog, amelyre néze a t. ház figyelmét fel akarom hivni és. a t. ministerelnök úrtól lehetőleg meg­nyugtató nyilatkozatot kérni, a hadseregben szolgáló altisztek ügye. Ezekben a történelmi nagy időkben nekem nem szabad szót veszte­getnem arra, mit jelent a nemzet ama fiainak áldozatkészsége, akik altiszti szolgálatot teljesí­tenek. Nem is feladatunk, hogy arról a nagy dicsőségről, amelyről nagyon sok terméksnyitő sugár visszaszáll a nemzetre, panegyrist zeng­jek; majd ítélkezik erről az időről a tör­ténelem. Egészen röviden ezek az altisztek, akik névtelen hősei ennek a történelemnek, családjukkal együtt nincsenek olyan ellátás­ban, amely gondtalan megélhetésüket bizto­sítsa. Szerencsétlenségre nem tartoznak a tár­sadalom azon rétegei közé, akiket a politikai érdek a képviselők szolgálatába sodor és ennek folytán ezekkel az emberekkel nem igen foglal­kozunk a képviselőházban. Azonkívül egy másik nehézsége is van a kérdés rendezésének, Ausztriával fennálló viszo­nyunk és a közös hadsereg jogviszonya. En megkímélem a t. házat attól, hogy az altiszti kar egész vonalán bemutassam az adatokat, csak egy-két dolgot adok elő, a legmagasabb altiszti rendfokozatra, az őrmesterire vonat­kozólag. Ebből azután le lehet vonni a követ­keztetést lefelé. Egy kimutatást vagyok bátor

Next

/
Thumbnails
Contents