Képviselőházi napló, 1910. XXXVII. kötet • 1917. szeptember 12–deczember 1.
Ülésnapok - 1910-750
334 750. országos ülés 1917 október 27-én, szombaton. mutatkozik, mikor tettekkel válthattuk volna be azt, amit az ellenzéki padokról Ígérgettünk. Bármennyire forduljon is a t. képviselő ur a gunyor fegyvereihez, hogy fejünkre idézze Heinét és Firduszit, mi is Firduszival felelhetünk; a Sahnáme egyik legszebb epizódjára hivatkozhatom ; amikor Szóhráb, Rusztemnek és Tehminének fia, legénynyé lesz, összecsapásra kerül a dolog közte és édesatyja között és Rusztem anélkül, hogy tudná, hogy kivel áll szemközt, saját fiát öli meg. Bizonyos, hogy amit az ellenzék mond, azzal a nemzet óhajtását akarja kifejezésre juttatni. Ez az a kívánság, az a vágy, amit szeretne az ország. Meg akarja festeni mindazokat az ideálokat, amelyek után egy öntudatosan dolgozó nemzeti politikának sóvárognia kell. Mikor azután jön a valóság, hogy az ideált valóra váltsa, mikor hirtelen a viszonyok forgandósága következtében abba a helyzetbe jut, hogy most már tetteket kell felmutatnia, mikor egyszerre kellene mindent megvalósítania, akkor a megoldás nem egyszer csakugyan rajta kivül áll. Nem kell messzemennem a példákkal. A túlsó padsorokban láthattunk férfiakat, tiszteletreméltó egyéneket, akik más húrokat pengetnek ma, mint valamikor. Volt a t. túloldalnak egy igen nagyszabású vezére, nagyobb, mint Tisza István, aki balközépi vezér korában megfestette a magyarság legszebb álmait. A 67-es politika ellen küzdött és én ott voltam mint gyermek, — mert nekem is vannak gyermekkori visszaemlékezéseim, nemcsak Rakovszky Ivánnak — amikor Debreczenben a tanulóifjúság fáklyás zenéje után azt a kijelentést tette, hogy aki azt állítja, hogy Magyarország az 1867-es kiegyezés alapján a maga állami követelményeinek attribútumait elérheti, az vagy ámitó vagy önámító. És későbben épen ez a férfiú volt az, aki azokon a padsorokon azt hirdette, hogy a 67;es kiegyezés megbolygathatatlan örök alap. Én tehát anélkül, hogy fájó emlékeket akarnék érinteni, csak arra akarok rámutatni, hogy bizony gyakran éles ellentétben áll az egykori ellenzéki vezér álláspontja azzal az állásponttal, amelyet mint minister kénytelen elfoglalni, talán a viszonyok kényszerűsége folytán, és gyakran a saját eszmeszülötteit, saját gyermekeit kénytelen megenni, mint Saturnus. Azonban nem tartom, hogy ilyen ellentét volna a kormányra került ellenzék mai és egykori álláspontja között, mert habár a viszonyok változása bennünket, engem is, azon párt keretében talált, amely a kormányt támogatja, az állami tisztviselők és közalkalmazottakkal szemben elfoglalt, az ő javadalmazásukra vonatkozó álláspontom semmi tekintetben nem változott, de nem változott elvbarátaim álláspontja sem. (Helyeslés balfelöl.) De egy bizonyos: hogy figyelembe kell vennünk a pénzügyi szempontot és ennek nem lehet más hivatott képviselője, mint a pénzügyminister ur. Hiszen ő hányja-veti meg ezeket a dolgokat; őelőtte fekszenek a közvetlen adatok, amelyek megmutatják a teljesítőképességet, amelyhez nekünk igazodnunk kell. Ebben a kérdésben tehát vezérünk a pénzügyminister ur. mint ahogy nekem politikai vezérem marad sírjában is egy másik pénzügyminister: Kossuth Lajos. (Tetszés balfelöl.) De nem szándékozom most ékes beszédet mondani, t. képviselőház, hiszen az állami tisztviselőknek nem csengő igékre van szükségük, hanem a mai háborús nyomorúság közepette megélhetésük lehetővétételére. Ezt igyekszik előmozdítani a mostani törvényjavaslat. Tény, hogy nem elégíthet ki minden kívánalmat. Bizonyos dolog, hogy hangoznak fel itt is, ott is jogos, vagy kevésbbé jogos óhajtások; ezek közül egy párnak akarok én is kifejezést adni, midőn magát a törvényjavaslatot én is elfogadom. (Helyeslés. Halljuk! Halljuk!) Különösen a legalsóbb javadalmazásu tisztviselők azok, akikre nézve nem elegendő az a 100%-os háborús segély. Ez is csak egy kategóriánál van, amely tulajdonképen csak látszólagos, mert 1400 K-val dotált tisztviselője alig van Magyarországnak. Tehát a 100%-os emelés tulajdonképen csak irott malaszt. Ezek a legalsó fokon levő tisztviselők azok, akik leginkább rászorulnak az állam részéről való nagyobb támogatásra. x Mert a többire nézve csakugyan nem segélyről, hanem legfeljebb csak háborús pótlékról lebet szó, amint hogy az azelőtti időkben, amikor a viszonyok időnként megnehezedtek, az állam csakugyan úgynevezett »drágasági pótlékot« szokott volt adni. Igaza van tehát Hindy Zoltán képviselő urnak, hogy sokkal helyesebb lett volna ezt a juttatást is pótléknak nevezni. Az alsó fizetési fokon álló tisztviselők csakugyan rá vannak utalva erre a segélyre, mert ez a háborús drágaság különösen velük érezteti irtózatos súlyát. Amint én a pénzügyminister urnak nizusait ismerem, amint tudom, hogy micsoda tisztviselő volt ő maga, milyen vezetője és feje volt a tisztviselőknek, meg vagyok győződve, hogy keresi és meg is találja a módot arra, hogy ezek a jogosult igények mielőbb megtalálják kielégítésüket. (Helyeslés.) Egy másik mező, amelyre át kívánok menni és amelyre nézve határozottan merem állítani,hogy azt a véleményünket, amelyet évek, sőt évtizedek óta vallunk, most is fentartjuk, az, hogy az állami és felekezeti tanítók között különbséget tenni nem kívánunk. (Helyeslés balfelöl.) Preszly Elemér igen t. barátom nem a legszerencsésebben fejezte ki magát, mikor azt mondta, hogy az állam segítségére jön a felekezeti tanítóknak és a felekezeti oktatásügynek, mert nem az állam támogatja a felekezeti tanítókat, nem az állam ad a felekezeteknek, hanem a felekezeti tanítók adnak az államnak, mert ők teljesítenek állami feladatot akkor, amikor a népoktatással foglalkoznak. Mert kétségtelen,
