Képviselőházi napló, 1910. XXXVII. kötet • 1917. szeptember 12–deczember 1.
Ülésnapok - 1910-741
26 7ál. országos ülés 1917 szeptember 12-én, szerdán. odaát Ausztriában. Megkezdődött a parlamentáris élet és a megértésnek, a békés politikának kezdeményezőié a legmagasabb személy, 0 felsége volt. Julius 1-én kibocsáttatott az amnesztiarendelet, amelynek gyönyörű szavait kellene, bogy mindenki itt e hazában is bevésse szivébe. Azt mondja ez az amnesztiarendelet (Olvassa): »A gyűlölség és megtorlás politikáját, amelyet bizonytalan viszonyok tápláltak és ezáltal a világháborút előidézték, annak befejezése után minden körülmények között és mindenütt az engesztelékenység politikájával kell fölcserélni. Ennek a szellemnek kell uralkodni az állam belsejében is. A nép kívánságait bátorsággal és belátással és kölcsönös előzékenységgel kell kielégíteni. Az engesztelékenység e jelében akarom Isten hatalmas támogatásával uralkodói kötelességemet gyakorolni és elsőként akarok az engedékenység útjára lépni és mindazokra a sajnálatos politikai eltévelyedésekre, amelyek a bábom előtt és annak folyamán történtek és büntetőbírósági üldözésre vezettek, a feledés fátyolát kívánom borítani.« Ezt mondja továbbá ez a felséges határozat, amely tartalmában is felséges, mert megbocsát sok tévedésért és botlásért. Azt mondja, hogy ezt tartotta a legméltóbb módnak arra, bogy hálát adjon az isteni gondviselés és hős katonáink iránt azért, hogy a tizedik Isonzó-csatát megnyertük. Ebben a csatában, t. ház, valamennyi románokból alakított ezred résztvett és vérzett. Kérdezem, miért nem jött hát át a Lajtán túlról ez a szellem ide is? Hiszen annak a királynak nem lehet két szive, csak egy szive, egy gondolata lehet és valaki akadályozta, hogy ez a szellem nálunk is érvényesüljön ? Pedig remélem, hogy önök is elismerik, hogy hála Istennek Magyarországon olyan botlások, olya ; n eltántorodások nem történtek, mint odaát. És ennek daczára nálunk nem uralkodik az a szellem, amelyik odaát már kezdi éreztetni jó hatásait. Az internáltak között még most, egy év eltelte után is vannak olyanok, akiknek fiai véreznek vagy elvérzettek a háborúban; vannak olyanok, akiket a bíróság felmentett; ott volt sokáig egy hős ezredesünk özvegye. Meddig tart ez igy ? Hiszen most már nemcsak mi, és nemcsak ők, akik ezer és ezer levelet küldenek széjjel, hogy bocsássák őket haza, elégeltük meg ezt az állapotot, hanem az ottani népesség is, különösen Sopron vármegyében, amely már nem birja eltartani őket. Ausztriában már hazabocsátották az internáltakat, megígérték, hogy kártalanítani fogják őket. Meddig tart hát még nálunk ez a tűrhetetlen állapot, mikor már annak a veszélynek vannak kitéve az internáltak, hogy éhen pusztulnak idegen földön s mikor helyzetünk olyan, hogy papok kénytelenek ,béres szolgálatot teljesíteni. Én kérdeztem Sándor János volt belügyminister úrtól, hogy mit csináltak ezek és azt mondta, hogy ha csináltak volna valamit, nem itt lennének. Mindenki azt mondja, hogy nem csináltak semmit. Talán egy-kettő, a többieket megfélemlítés czéljából fogdosták össze. A t. kormányt támogató pártok annak idején mint ellenzék, legékesebb szónokaikat küldöttek a küzdőtérre, hogy az 1855-iki osztrák katonai büntetőtörvénykönyv hatályon kivül helyezését elérjék. Ismételten kijelentették, hogy nemcsak anakronizmus, hanem bűn a magyarság ellen, hogy egy ilyen elavult törvény alapján intézkednek. És mi történik most? Az 1912: XXXIII. t.-cz. 14. §-a alapján a ministeriumnak adott jog következtében rendelettel polgári személyeket katonai bíráskodás alá lehet helyezni és a katonai büntetőtörvénykönyv 327. §-a alapján, amely elasztikus, amelyben elfér a legkisebb mulasztástól egészen az apagyilkosságig minden bűncselekmény, ezen paragrafus alapján Ítéltek el gyermekeket, fiatalkorúakat, öregeket, férfiakat és asszonyokat. Amint a képviselőház összeült, Ausztria sürgős kötelezettségének tartotta megszüntetni ezt a szégyenletes állapotot, kivette a polgári személyeket a katonai hatóság alól. Kérdem, hogy mi, akik kérkedünk azzal, hogy előljárunk a szabadelvüségben és hogy liberálisan gondolkozunk, hogy teljesen európai gondoíkozásuak vagyunk, mi akadályoz abban, hogy hasonlóan cselekedjünk? Kérdem azokat a társaságokat és patronázs-egyleteket, amelyek mindenüvé elmennek és minden csirkefogó sorsa iránt érdeklődnek, miért nem mennek el Kolozsvárra, Nagyváradra? Kérdem, hogy mi jogon van az a fiatalkorú elzárva az öreg mellett, hogy ott pusztuljon és romolják? mert az a ministeri rendelet nem vonatkozhatik gyermekekre és fiatalkoruakra, az a törvény semmi körülmények között sem tűrheti el, hogy 14—16 éves gyermekek ott üljenek megrögzött gonosztevők mellett. Ezekre az esetekre kötelességemnek tartottam ő nagyméltóságának, a ministerelnök urnak figyelmét felhívni sine ira et studio, ne higyje, hogy kellemetlenkedni akarunk, de igazán már annyi utat jártunk és annyi ajtót kopogtattunk már, hogy orvoslást kapjunk; mert ha e bajok orvosoltatnak, ezáltal nemcsak a hazának, de az emberiségnek tesz szolgálatot és el fogja tüntetni azokat a súrlódási felületeket, amelyek annyi keserűséget és fájdalmat okoztak. T. képviselőház! Ezek az Esterházy-kormánynak volnának a mulasztásai. He ez a kormány gondoskodott arról is, hogy neki tényei is legyenek. Egy offenzívát indított ellenünk, amely az Apponyi-fóle rendeletben kulminál. (Élénk éljenzés a baloldalon.) Ez oly nagy horderejű és fontosságú kérdés, amelyhez egy egész ülésre volna szükség. Hogy nem éltem az interpelláczió jogával, azt tettem az uj ministerelnök ur iránti tekintetből, de mégis kötelességem itt felemlíteni azt
