Képviselőházi napló, 1910. XXXVII. kötet • 1917. szeptember 12–deczember 1.
Ülésnapok - 1910-741
i&l, országos ülés 1917 szeptember 12-én, szerdán. 27 hogy e rendelet kiadásánál elment odáig a minister, hogy meri állitani, hogy illetékes helyről oly adatok terjesztettek be, amelyek a statisztika megdönthetetlenségével megdöbbenten világítanak rá erre a hazafiatlan szellemre, amely a. felekezeti tanítóképző intézetekben uralkodik és amely szellemmel az iskolából kilépő tanítók az alsó néprétegek százezreinek lelkületét a gyermekkorban megmételyezik. A leghatározottabban tiltakozom ez ellen a kifejezés ellen. A románok százezrei nincsenek megmételyezve, hanem ott vannak a lövészárkokban, csodálatos, hogy hogyan merte a minister ur ezt a papírra tenni és generalizálni, mikor tudvalevő, hogy kizárólag csak arról a vidékről mentek el a tanítók és lelkészek, ahol az ellenség bejött. (Zaj és felkiáltások a baloldalon: Természetes!) és ahol az ellenség tartózkodott. Még nem tudjuk, hogy szökevények-e, vagy tuszok-e ? Bakonyi Samu: Szívesen mentek azok, sajnos! Pop Cs. István: A leghatározottabban tiltakozom az ilyen vádak ellen, mert a ministernek van orgánuma, amelylyel hathatósan ellenőrzi különösen a mi iskoláinkat ugy, hogy hathatósabban csak ugy fogná ellenőrizhetni, ha bezáratná azokat. Soha semmiféle pedagógiám ellen hazafiság szempontjából még nem volt kifogás. A minister ur generalizált akkor, amikor az aradi, nagyváradi, karánsebesi pedagógiumok területéről egyetlen egy tanitó sem hiányzott, hogy akkor ezeket a hazafias intézeteket, amelyeket királyaink, a románság dicsőséges harczainak megjutalmá állítottak fel évszázadokkal ezelőtt, (Zaj és felkiáltások a baloldalon: Negyvennyolcéban, ugy-e. Hora-Kloska idejéből!) 1812-ben, nem 1849-ben alapította I. Ferencz császár az aradi pedagógiumot. (Zaj a baloldalon.) Elnök (csenget): Csendet kérek! Egy hang (a baloldalon): Miféle dicső harcza volt! Pop Cs. István: De a minister ur tovább megy, amit gróf Tisza ur is elismer, hogy nagyon is élesítette az összeütközési területet. Hát a t. minister ur odáig ment, hogy egy tollvonással hatályon kivül helyezte a törvényeket, amit röviden beigazolok. Az 1868 : XXXVIII. t.-czikk felügyeleti jogot ad ugyan, de takszative kimondja, hogy mire terjed ki ez a felügyeleti jog. Ezen joga gyakorlása közben azonban teljesen elfelejtette a 15. §-t, amely által oly súlyos bűncselekményt követett el, hogy vád alá kellene helyezni, ha ez a ház komolyan venné a törvényt vele szemben is. Azt mondja, hogy (olvassa): »Ha a hitfelekezetek főhatóságai a kormány által félévenként történt 3 izbeli intés után sem teljesitik kötelességüket, a kormánynak joga van az iskolát megszüntetni, vagy közös iskolát felállítani. Az 1876: XXVIII. t.-cz. 4. §-a megadja a kormánynak az ellenőrzést a legnagyobb mértékben. Ott vannak a tanfelügyelők, akik már több, mint 40 év óta gyakorolják a felügyeletet. Egyetlen felekezeti tanitó sem kap bizonyítványt, akit a tanfelügyelő minden tekintetben meg nem rostált, kérdem, mi jogositotta fel a minister urat arra, hogy az összes pedagógiuni oknak a megnyitását megakadályozza, ami által indirekté és impliczite eléri a czélját, hogy megsemmisítse. Hogy ha egy hónapig tart ez az állapot, akkor az, aki a fiát taníttatni akarja, máshová viszi és intézeteink tanulók nélkül maradnak. Ehhez semmi joga sincs a minister urnak. De még súlyosabb beszámítás alá esik azon kijelentése, hogy tanerőket fog alkalmazni és a tanítás nyelvét megváltoztatni. E tekintetben sarkalatos törvényekben gyökerező jogokat sért meg. Ami azonban az iskolákkal történt, az felülmúl minden képzeletet, amig a mi katonáink a lövészárokban küzdenek. Talán egyes tanítók maguk is elestek, rokkantakká váltak, sebesültek, addig a tanfelügyelők bejárják főszolgabírókkal, csendőrökkel a falvakat és kész protokollumok alapján akarják rábírni az egyházi községi képviselőtestületeket, hogy mondjanak le iskoláikról. Mondhatom, hogy olyan emberek, akik mindig a mindenkori kormánynyal tartottak, mondták nekem, hogy oly nagymérvű a románok között az elkeseredés, mint most, még soha nem volt. (Mozgás balfelöl.) ITgyan hogy fogadjuk mi azt, t. ház, hogy mig fiaink, testvéreink ós szüleink odakint harczolnak, addig iskoláink ellen, amelyeket véres verítékkel emeltek, és amelyek százados munkának gyümölcsei, ez az irtó hadjárat indul meg. (Mozgás balfelöl.) Súlyos beszámítás alá esik ez az intézkedés, amelylyel nyíltan megsértette a törvényt a minister ur. A hazai sajtó ugyanezen a véleményen van. A magyar sajtónak az a része, amely szabadon gondolkozik és nem szereti az uszításokat, azt mondja, hogy ez nem fogja a magyar kultúra erejét elősegíteni, hanem igenis a gyűlöletét mozdítja elő. En ismerem ő nagyméltóságának a múltját; • tevékenységét mindig a legnagyobb tisztelettel appreciáltam; meg vagyok győződve, hogy ő tudja azt, hogy ezeknek a rettenetes nyomorúságoknak és bajoknak elviseléséhez, amelyeket a háború zúdított reánk, ahhoz, hogy a bajokból ép tagokkal menekülhessünk, együttműködésre van szükségünk s semmi szükség arra, hogy uj bizalmatlansági, súrlódási felületeket kreáljunk. Mi nyilt homlokkal jelenthetjük ki itt, hogy soha ezen elv ellen nem vétettünk; igyekeztünk a nyugalmunkat megőrizni a hazában minden körülmények között, pedig sokat szenvedtünk, sok gyanúsítást eltűrtünk; sokszor egy odadobott haszontalan költemény, amelyet talán épen az uszítók csempésztek bele lapunkba, elegendő volt a gyanúsításra és üldöztetésre. Czikkeinket mindig két czenzor nagyon is rigorózusan czenzurázta és akár a római pápa asztalára kerülhetett az a czikk, amely ezen a 4*
