Képviselőházi napló, 1910. XXXVII. kötet • 1917. szeptember 12–deczember 1.

Ülésnapok - 1910-750

750. országos ülés 1917 október 27-én, szombaton. 331 nem elégséges. Csak azt a különleges helyzetet kívánom ecsetelni, amelyben a vasúti szolgálatban levők egy nagy része van és amely azt kívánja, hogy a kormány és az igazgatás szintén különleges elbírálásban részesítse őket. Hiszen t. képviselőház, ha az állam több alkalmazottainak és a vasúti szolgálatban levőknek helyzetét összehasonlítom, akkor kétségtelen, hogy egy éhező tisztviselő nyomora mindenesetre szánalmat kelt és az is orvoslást igényel; de ha egy vasúti szolgálatban levővel történik ez, annak egészen más a helyzete és egészen más a következménye is. Ennélfogva a különleges szolgálat különleges viszonyait nemcsak különféleképen kell elbírálni, de más következtetést is kell belőle levonni. A t. ministerelnök urnak volt alkalma e kérdésről megbeszélést folytatni a javaslat tárgyalása előtt és arra hivatkozott, hogy nagyon sok vasutas van, aki a háború alatt sok pénzt keresett, aki helyzetét egészen különleges módon meg tudta javítani. Ez tökéletesen igaz, ámde nem azt a mértékét kell alkalmazni, hogy vannak, akik különleges helyzetüknél fogva legális vagy illegális utón a háborúban hasznot húztak : hanem amikor a vasúti szolgálatban levők helyzetét bíráljuk, a legszegényebb és legnyomorultabb sorsban levőt keli tekintetbe venni, akinek a szolgálatot mégis tökéletesen és rendszeresen kell ellátnia. És itt az egyik legnagyobb baj az, hogy épen a szolgálat folytán a legnagyobb aránytalanság keletkezik. Mert hisz vannak a vonal mentén pályaőrök, akik termeléssel foglalkoznak, akik gazdag vidéken laknak és ezáltal jó helyzetbe jutottak, sőt megvagyonosodtak! Vannak azonban a háború által sújtott vidéken lévők, vannak a legterméketlenebb vidéken lakók, akik az élelmet a legrendszertelenebbül kajyják és akiknek helyzete sokszor bizony szánalmat keltő. Ugyanígy a vonatkisérőszemélyzet sorsa is egyik kategóriától a másikig nagyon különböző. A ministerelnök ur hivatkozott pl. a mozdonyvezetőkre, akiknek váltakozó illetményeit az igazgatás már felemelte. Ugyanígy személyes tapasztalatból tudjuk, hogy a gyors- és személyvonatok kalauzai egészen más helyzetben vannak, mert hiszen a nagy forgalom folytán nagyon sok alkalmuk van igen lényeges összegeket keresni egészen tisztességes módon. De a vasúti forgalmat nemcsak gyors- és személyvonati kalauzok és nemcsak mozdonyvezetők bonyolítják le; hanem ott vannak a nyomorult segédíékezők és ott van a többi vonatkísérő személyzet. Ezek egyetlen fillér keresetre se tesznek szert és mégis elindulnak a vonattal, abban a tudatban, hogy 24 órai szolgálatot tesznek és a közlekedés nehézségei miatt 72 órai szolgálattal érkeznek a végállomáshoz és mikor a magukkal hozott csekély élelem nem elegendő, pénzük pedig nincs, hát méltóztassék ezt a rettenetes nyomorúságos állapotot elképzelni, amikor egy falat kenyérért koldulni kénytelen az az ember az állomáson és igy sem tudja megszerezni és sok esetben az éhségtől összeroskad és ennek következményeit az egész vasúti szolgálat viseli. Épen azért nem a jó sorsban levőn, de a legrosszabb sorsban levőn kell elsősorban segíteni és épen azért a különleges helyzetet különlegesen kell elbírálni. A tavalyi tél nyomorúságát nem szabad mégegyszer megengedni. Megtörtént, hogy czipőhiány folytán a mezítláb járó vasutasnak és munkásnak a sínek közt odafagyott a lába. Megtörténik, hogy a legnagyobb nyomor közt amikor pénze és . ennivalója nincs, egy darab száraz kenyérrel indul el a vasutas és éhező családját otthon hagyja. Ily körülmények közt szerintem kizárólag és egyedül a közélelmezési hivatal igen t. államtitkára mondta ki az igazat, aki arra az álláspontra helyezkedett, hogy élelmezés dolgában a vasúttársaságot egy elbírálás alá kell venni a katonasággal, a vasúttársasággal szemben élelmiszerhiányról nem lehet beszélni, a vasúttársaság ellátását és élelmezését teljesen ennek megfelelően kell megszervezni. Midőn tehát a bajokat kell orvosolni, ez nem egyedül, sőt talán nem is elsősorban pénzkérdés, hanem az ellátás nehézségének és az ellátás egyenlőtlensége és aránytalanságának kérdése; mert mig az egyik vasutasnak ugyanaz a gramm lisztadag elegendő, a másik vasutasra nézve, aki rosszabb sorsban van és akinek más élelemre nem telik, ez nyomorúságot jelent. Ugyanúgy, azt hiszem, egész nyugodtan apellálhatok a tisztelt ministerelnök ur, de a t. ház minden tagjának jó magyar felfogására is, midőn hivatkozom a harcztér közelében lévő vasutasok és a fiumei vasutasság helyzetére, akik más időkben a tengeren kapták ellátásának egy részét, ami most megszűnt, amely vasutasság a harcztér közelében van, a Karszt választja el tőlük ós igy helyzetük egészen különleges ügyet kell hogy képezzen. Mert hiszen ha a budapesti vasutasságnak egy vaggon lisztje elakad és nem érkezik meg idejében, vannak emberszerető emberek, akik kisegítik azt a csa' ládot. De ha ez a Karszt vidékén történik meg, amint megtörtént már nem egyszer, a szomszédtól sincs mit kérniök. Ugyanúgy fel kell említenem egész röviden a következő dolgokat. Nincs megoldva a katonailag kirendelteknek háborús segélye: pedig azon vasutasnak szolgálata, aki katonai kirendelés folytán teljesít szolgálatot, ép olyan, mint a másiké. A hadviselés által sújtottaknak anyagi kártérítésé is bizonyos mértékig megtörtént ugyan, de nem ugy, nem azzal a tempóval, ahogy megérdemelnék. Nincs egyáltalán gondoskodás a nyugdijasokról sem. Itt van az idegen vasutakon szolgáló, oda kirendelt magyar vasutasok ügye, akikre nézve jogi felfogásom az, hogyha az a magyar vasutas az államvasutak igazgatóságának kirende42*