Képviselőházi napló, 1910. XXXVII. kötet • 1917. szeptember 12–deczember 1.

Ülésnapok - 1910-750

332 750. országos ülés 1917 október 27-én, szombaton. lése folytán teljesít idegen vasúton szolgálatot és őt ott baleset éri, ugyanazon jogkövetkezményeknek kellene beállniok, ha nem is a törvény, de a jogi felfogás értelmében, mert hiszen ha a magyar állam parancsából Lengyelországban vagy Szerbiában szolgált és érte őt a halálos baleset, ennek nem lehet rosszabb következménye, mintha magyar vasúton pusztult vagy szerencsétlenedéit volna el. Mégis törvény hiányában a birói gyakorlat nem helyezkedett eddig erre az álláspontra, amiből okvetlenül le kell vonni vagy azt a következtetést, hogy ezen törvényes utón kell segíteni, vagy azt a következtetést, hogy az igazgatásnak kárpótolni kell őket, tekintet nélkül a joggyakorlatra, mert abszurdum, hogy valaki az életét koczkáztatja idegen országban és rosszabb helyzetbe jusson a családja, mintha a baleset Magyarországon történt volna. Tisztelt képviselőház! Nagyon sok esetben nagyon kis eszközökkel lehet segíteni és a hadsegélyző hivatal a múlt esztendők folyamán kevés rendelkezésre bocsátott ezer koronákkal nagyon sok könnyet szárított fel. Ha a kormány és igazgatás a részletek terén belátással esnem sablonmunkával oldja meg ezt a kárdóst, ha nem tekinti feladatát megoldottnak azáltal, hogy törvényjavaslat van benyújtva, melyben kizárólag a háborús pótlékról van szó, ha nem tekinti a kereskedelemügyi minister feladatát megoldottnak azzal, hogy a vasutasok adósságának konverziójával foglalkozik, hanem végig megy az igazgatás a különleges helyzetben lévő kategóriákon és egyenlő feltételeket biztosit az egyenlő szolgálat esetére, ha különösen a változó illetményeket a viszonyoknak megfelelőleg emelik, akkor általánosabb elégedettséget teremtünk, mintha talán megkétszerezzük ezt a most kontemplált segélyt. Én az ellátás kérdésében találom az elégedetlenségnek egyik legfőbb okát, mert az ellátás kérdése egészen a legutóbbi időkig nem tudott rendbejönni. Annakidején volt alkalmam illetékes helyen azokat a különös okokat kifejteni, melyek folytán a vasutasság ellátását nem lehetett ugyanúgy szabályozni, mint a többi lakosság ellátását. A vonalak mentán és a nagyobb telepeken szolgáló vasutasság, valamint a vonatkisérőszemélyzet dolgát nem lehet a községi elöljáróság hatáskörébe utalni, melynek arra eszköze sincs, meg sem tudja azt érteni. Ebből kialakult egy különleges vasutasellátási irányzat, mely a vasút kebelében alakult jóléti bizottságokkal függ össze. Ezek a jóléti bizottságok egyáltalán nem váltak be és ugy hiszem, ez az ellátási módszer már végét is járja. Oly viszonyok keletkeztek, hogy sokszor sem a vasút nem gondoskodott az alkalmazottakról, mert a községre bizta, sem a község, mely azt mondta, hogy gondoskodjék róla a vasút. A vasutak kebelében alakított jóléti bizottság pedig oly ferde irányzatot igyekezett meghonosítani, mely az államvasuti alkalmazottak fogyasztási szövetkezete számára akart volna egy országos monopóliumot csinálni, de a legutóbbi hónapok során úgyszólván összes gondját az merítette ki, hogy a vasutas-szövetség régi, virágzó szövetkezeteit hogy tudja háttérbe szorítani. Mivel ezek a dolgok már úgyszólván eliminálva vannak, azért én a magam részéről egyszerűen utalok arra, hogy a közélelmezési hivatal államtitkáránál a vasutas-szövetség megfelelő lépéseket -tett és az államtitkár ur álláspontját oly preczizen fejezte ki, hogy az a legteljesebb megelégedést váltotta ki. Az ő álláspontja szerint az egész vasutas-ellátást és élelmezést elölről kell megszervezni, mintha semmi sem történt volna, ha végét akarjuk vetni az általános elé; gületlenségnek. Azt mondta az államtitkár ur, hogy ez nem politikai, nem hatalmi kérdés, hanem egyszerűen a megélhetésé. A vasutasok ellátásánál élelmiszerhiányról nincs szó, mert a vasutasokat el nem látni ugyanannyi, mint a harczoló hadsereget el nem látni és ugyanazért kötelezettséget vállalt a tekintetben, hogy az ellátás kérdésében a vasutasság autonóm szerveinek bevonásával az egész kérdést le fogja tárgyalni és minden melléktekintet és hatalmi kérdés félretételével fogja a dolgot megoldani. En arra kérem az igen t. ministerelnök urat, hogy ezt a korrekt álláspontot, amelyet a közélelmezési hivatal jelen esetben elfoglalt, méltóztassék keresztülvinni (Élénh helyeslés jobbfelöl.) és tekintettel lenni arra, hogy ez energikusan megoldassák és nem egyik vagy másik szövetkezet javára, nem az igazgatóság egyikmásik referensének különleges felfogása szerint, hanem kizárólag a köz érdekében és a vasutasság helyes ellátása legyen az irányadó. En ezekkel a kérdésekkel immár másfél évtizedet meghaladó idő óta foglalkozom, igen nagy érdeklődéssel olvasom ép a mai napon a kereskedelemügyi minister ur nyilatkozatait a vasutasok adósságának konverziójáról. Ezt a kérdést nem először halljuk és azt hiszem, ezúttal meg is lesz oldva. Akkor, amikor égető volt a kérdés, az államnak sem volt pénze és ennélfogva a konverziót sem vitték keresztül. Ma sokkal kevesebb vasutas van, aki az adósság terhe alatt nyög és jgy ez sem olyan nagy kérdés, mint annakelőtte volt, mert az, hogy valakinek mennyi adóssága van vagy nincs, sokkal hátrább eső kércfés mint az, hogy ma eszünk-e vagy nem és hogy a család ellátása és ruházata biztosítva van-e vagy sem. Azonban igen méltányos, becsületes, humánus és helyes dolog a konvertálás, de nem az egyetlen, amit tenni keü. Hogy a kérdés egész terjedelemben meg legyen oldva, — mint már illetékes helyen nagyon sokszor kifejtettem — fel kell állítani egy félhivatalos jellegű vasutas bankot, amely a személyzetnek a háború után